New York III

Na tehát akkor térjünk is vissza New York-ba, mivel azóta Torontóban is voltam, elszalad mellettem az élet és még csak le se blogolom...:)

DAY Franctudjamennyi

Ha jól emlékszem ez egy hétfői nap volt. Ez volt az a nap amikor átvedlettem igazi túristába és a Szabadságszobor felé vettem az irányt. Mivel engem se biztos, hogy nagyon érdekelne külön programként $13-ért a Budai vár, ezért megértettem, hogy Ariel is már eleget látta Liberty Island-et úgyhogy inkább otthon maradt szundizni. Nekem viszont 10 órára jelenésem volt a Battery Parkban, különben hujjuj lett volna, úgyhogy fájdalmasan bár de búcsút vettem a matracomtól. Csak a földrajzi képalkotás végett bejelöltem, hogy hol laktam, illetve, hogy hol is vagyunk most.



Itt található például az indián múzeum:

Egy fura szobor(szerűség):

Szokásos felhőkarcolás:

Pantomimesek (és a bácsi aki elejtett egy döglött patkányt:) )

Meg nájszvjú persze:

Meg is érkeztem időre Castle Clinton-hoz (ez egy erőd a Parkban, Manhatten déli csücskében), az első verziót még a Hollandok épitették, amikor még New Amsterdam volt a város neve. Aztán persze a Brittek úgy döntöttek, hogy nem ribancokból és fűből kell még több, hanem a kedves Angliai feelingből, igy lett a városból York 2.0 inkább. Szóval az erőd:

Ha ezen a kapun átmegy az ember akkor a jegypénztárhoz jut. Mivel én okosan előre foglaltam (de a a koronába már igy két hétre előre sem jutott jegy) ezért én mehettem a külön beváltó sorba, viszont a hátam mögül (az első magyar élményem a nagykövetségen kivül) hallottam egy hatalmas "Neeeemár faszom, mekkora sor..." kiáltást. Mosolyogtam.

Sajnos hamar arcomra fagyott a mosoly amikor elolvastam ezt a táblát:

Nem sasok kedvéért az "Airport Style security felirat látható. Hát igy is lett. Öv, cipő, fémtárgyak minden szar le, testüregmotozás, stb. Najó gondoltam túl lehet élni, cserébe a mólóról lefotózhattam a régi kikötőt:

és első számú uticélom:

Aztán persze szerettem volna, ha én is rajta lehetnék egy képen, ezért először próbálkoztam emózni, ennek végeredményét 50 évre titkositottam. Aztán a másik rossz ötlet következett: megkérni valakit. Persze mindenki nagyon kedves volt, de valahogy az emberek be vannak oltva az ellen, hogy normálisan fotózzanak, igy a legjobb a szériából amit a fater alkotni tudott az:

Még mutogatta is a hüvelykujjával, hogy milyen nagyon jó lett.... A kompon egyébként az is kiderült, hogy az amcsik is megkapták a maguk adagját gusztustalan galambokból:

Szép lassan pöfögve elindult a komp, jöhetett is a kötelező Manhatten Skyline fotó:

Illetve ugyanez kicsit távolabbról:

Majd mégtávolabbról:

 

A Brooklyn hid nappal (éjjel szebb):

 

Illetve a háttérben a Brooklyn-t Staten Island-del összekötő Verrazano-bridge, amely elkészültekor a világ leghosszabb felfüggesztéses hidja volt (azóta a Brittek lenyomták a Humber Bridge-el):

A komp közben megkerülte Liberty Islandet (ahol a szobor van), igy még gyorsan egy szembeportré:

Kiszállás után gyorsan összeismerkedtem egy magyar párral, akik mint kiderült a Swarovski-t futtatják Bulgáriában. Igy már sikerült egy fokkal értelmesebb fotót készittetnem magamról:

 

Na meg egy szó szerint nem túl fényeset is:

Az itt látható nagy fehér sátorban következett a következő meglepetés: még egy airport style security check. (Ahol persze eldobatták veled az előző után vett sósmogyit, de utána szivesen árusitanak újat...biznissz...csekdisz....) Ezen is túllendülve, a talapzat belsejében egy múzeum van ami meglepő módon a szobor történetével foglalkozik, majd a talapzat tetejében lévő kilátóba nyilik (sajna tényleg nem lehetett már jegyet kapni a koronába, úgyhogy azt majd anyuékkal áprilisban). Azért innen se volt ronda a kilátás, főleg ha egy szexi fehérnemű modell is van a képen:

Természetesen egy kis Manhatten:

Egy kicsivel jobb kép a Verrazano-ról:

Illetve a dokk ahol a hajóközlekedés zajlik:

A szoborból pedig megpróbáltam kihozni a maximumot:

Alapvetően egyébként olyan volt mint amilyenre számitottam, nem volt olyan különlegesen fantasztikus, de azért egyszer el kellett menni oda és a koronába majd még visszamegyek. A sziget attrakciói közé tartozik még a dagadt sirály:

És a szabadságmociiiiiiiiiii:

Kemény mi? Ezt nem mások csinálták mint az

Amcsi motorék a Discovery-ről! (Orange County Choppers) Mint a mellékelt kis használati útmutatóból kiderült, ők valójában motorépitő művészek. Nesze neked modern arts:). 

Na és persze ne feledkezzünk meg arról se, hogy néhány verébnek valami irgalmatlan jó segge van:)

A következő állomás Ellis Island volt. Ez az a sziget ahová az Amerikába érkező bevándorlók túlnyomó többsége érkezett (tényleg nem túlzás azt mondani, hogy Amerika a bevándorlók országa), többek között az ifjú Vito Corleone is, amit nagyon be akartam vágni de sajnos nincsen fenn youtube-on, arra pedig most nem vállalkozom, hogy kivágom az eredetiből. Mivel ugye mostanában a tortúrát vizumkérelemnek és immigration check-nek hivják a reptéren, ezért a létesitmény ma múzeumként üzemel. Nekem nagyon-nagyon tetszett, sokkal inkább emiatt érte meg az egész mint a szabadságszobor miatt. Az épület maga is egész korrekt:

De leginkább a tartalom az ami érdekes. Erről nem csináltam túl sok fotót, inkább olvasgattam a kiirásokat, de azért itt a terem, ahol akár több mint 10 órát is sorban állhattak a emberek:

Ezután egyrészt elvették az összes cuccukat inszpeksönre (ugye a röntgenes átvilágitás még nem igazán volt divatos):

majd 2-3 perces beszélgetés következett egy officerrel és egy dokival. Ha betegnek találták az illetőt akkor ment elkülönitésre egy pár napra és ha sikerült meggyógyulnia akkor welcome, ha nem akkor arrivederci. Ha esetleg gyanús volt az illető akkor jött a further inspection hasonló kimenetelekkel. A fogyikat sem nagyon szerették, őket ilyen és hasonló játékos fejtörőkkel szórakoztatták:

Természetesen tele volt a múzeum mindenféle személyes beszámolókkal, ebből csak kettőt ragadtam ki:

Hát mit mondjak, azért én örülök, hogy repülővel jöttem. 

Mire itt végeztem szépen elment a délután, de azért még nem volt annyira késő, úgyhogy úgydöntöttem sétálok egyet Dél-Manhattan-ben. De erről sajnos csak New York IV-ben mert most aludnom kell és gondolom ez is éppen elég volt igy egyszerre. Igérem a negyedik már tényleg az utolsó lesz, aztán jöhet más is:)

P.S. Majdnem elfelejtettem, valamikor felújitották a szobrot és néhány darab feleslegessé vált. Mit csináltak belőle? Hát gitárt!

Maryland Terrapins vs. Duke kosárlabda:)

Sziasztok,

Még az előző poszthoz akartam irni, de aztán kifelejtettem viszont mindenképp meg akartam emliteni, úgyhogy most:)

Szóval (mert szó nélkül elég nehéz), Az amerikai sportélet a következőképpen fest naptári fogalmak alapján. Augusztustól Február elejéig foci van (az amerikai verzsön), college/NFL, egyre megy. Aztán December-Január környékén már már hire megy, hogy kosárlabda is van a világon, és utána az NBA nagydöntőéig az a slágersport. (Aztán főleg regionális alapon néha néznek az emberek NHL-t is, az igazi műértők pedig igazi focit:) )

Az egyetemi bajnokság kosárlabdában egy fokkal kevésbé beszivott emberek által találtathatott ki, mivel van normális alapszakasz és rájátszás és a végén bajnoki cim. Emlékeztetőül, a fociban van egy alapszakasz, aztán mindenki olyan bowl-ért játszik amire valami számitógép besorsolja (eredmények alapján, de pl. az átlag nézőszám is számit). Összesen három osztályban játszik kb. 6-700 suli (ha jól emlékszem), osztályonként konferenciákba sorolva, a mi teknőceink az Atlantic Coast Conference-ben tolják. Szintén itt iparkodik a Duke University, akik a Terrapins ősi riválisai valamiért, de mint hallottam az érzés nem kölcsönös mivel nekik a North Carolina State a főellenségük. Hogy ez miért alakult igy azt nem tudom, mindenesetre ez a három egyetem a top a konferenciában. A Duke elleni meccs a tanév fontos eseményeinek egyike és ha győzelem van akkor még csúnya dolgok is történhetnek, mint tavaly pl.:

(Az különösen mókás, amikor beindulnak a Lovasrencik a tömeg meg elkezdi skandálni, hogy Defense, Defense:) )

Jegyet sem egyszerű szerezni, venni drága és még ha veszi is az ember, akkor is részt kell venni a lotteryn (diákoknak csak igényelni kell, fizetni nem) aztán vagy lesz jegy vagy nem (Egy 17950 férőhelyes stadionról van szó, jut eszembe az amifoci stadion 54000 fős és általában dugig van. Az viszont az istennek se jut eszembe, hogy a Puskás Stadion vajh hány fős lehet:) ). Hát úgy alakult, hogy nekem harmadmagammal jutott jegy igy hát nem lehetett kihagyni, irány a Comcast center. Én nem vagyok valami hardcore kosárfan, de a hangulat igy is magával ragadott. Persze nem olyan mint egy jó kis fűszeres Vasas-Honvéd, de itt is van hangulat bőven. Pl. amikor az ellenfél játékosait mutatják be a hangosbemondót, minden csávó neve után egy hatalmas "SUCKS" üvöltés hallatszott, a szegény Duke pulcsis lányokat legalább 5 percen át ribancozták, és az egyetlen betéved Duke szurkoló csávó is 10 centiről hallgathatta, ahogy megmagyarázzák neki Shakespeare-i angolsággal, hogy miért is asshole ő tulajdonképpen:)

A meccs sem lett volna rossz, ha a teknősök mondjuk szereznek néha lepattanót is, vagy legalább bedobják a 3 pontosaikat, de mivel ez nem jött össze igy 62-80 oda, nem ez a tuti szezon az biztos...:)

Mi történt azóta...

Hogy egy kicsit megszakadjon a New York monotónia (és azért is mert erre van időm), ezért most inkább leirom, hogy mi a helyzet amióta visszajöttem.

Az ok amiért már 8án vissza kellett jönnöm nem más, mint egy január 10én esedékes vizsga volt, igy az első napok tanulással teltek, hamár előtte nem tanultam semmit (Na jó ez hazugság, a repülőgépen haza meg vissza próbálkoztam tanulni de nem túl sok sikerrel). Ja, hogy mi is ez a vizsga. A PhD megszerzésének a feltétele itt nálunk, x kredit összeszedése tárgyakból, három úgynevezett qualifying exam letétele, egy ún. oral preliminary, ami azt jelenti, hogy ha már az ember fiának megvan, hogy mit szeretne kutatgatni a disszertációjához akkor erről beszámol egy három fős kivégzőosztag vizsgabizottság előtt akik gonoszakat kérdeznek és csúnyán néznek az emberre. Azért ezen általában kevesen szoktak bukni. Végül esedékes még egy nyelvvizsga is, de ez tulajdonképpen nem más mint beültetnek egy szobába egy szótárral meg egy német/francia/orosz cikkel azt fordiccsá! (röhej). Aztán persze nem árt leadni a disszertációt sem:). Én most ebből egy qualifying exam-et tudtam le. Összesen 10 féléből lehet választani a hármat, persze vannak kikötések (pl. Parciális és Közönséges Diffegyenletekből csak az egyik számit). Mivel nekem erőteljes a valszámos múltam, ezért a Probability cimkéjűnek neki is veselkedtem és siker! Igaz 60ból csak 48 pont, elégedetlen vagyok, de 40 már elég volt a PhD pass-hez (lehet masters pass-t is szerezni, annak alacsonyabb a ponthatára, de az - mint neve is találóan mutatja - csak a master megszerzéséhez jó). A maradék kettőt augusztusban szeretném majd letenni (Analizis és  Parcdiff), bár nem tudom, hogyan leszek én képes a nyáron tanulni:)

Aztán ugye felcuccoltam és elhúztam New Yorkba egy hétre, mondtam már?:)

Hát onnan rossz volt visszajönni, ez a kisvárosi style nekem nem nagyon jön be, nem vagyok még csak egy született feleség se, azért jobb ha a sörért csak a sarokra kell leugrani.

Közben Mike-ék elkezdtek gyúrni, úgyhogy én se maradhattam ki a köcsögölésből, bár akinek a Farkaspajti név mond valamit, na itt olyan egyenlőre nincsen, pedig vele igazán mókás csak az élet. Heti kétszer járunk és folyton beszélünk róla, hogy kéne háromszor is de szerintem egyikőnk sem gondolja komolyan viszont legalább úgy tűnik mintha. Értitek...:)

Aztán még NY-ban felhivott az én oroszom (teljes nevén Dr. Leonid Koralov), hogy hát neki el kéne húznia jövő héten, úgyhogy beugranék-e helyettesiteni. Mivel a kis szaros elsőéves PhD-s ilyenre ugyebár nem mond nemet a nagykönyv szerint, ezért igent mondtam:) Találkoztunk is amikor visszajöttem, megbeszéltük, hogy mit is kéne tanitani. Aztán a végén mellékesen megkérdezte, hogy $500 elég lesz-e érte:) Hát gondoltam, barátságunkra tekintettel egye fene:D:D. Mindezért összesen 3x50 percet kellett beszélnem triviális dolgokról (meg kicsit készültem azért, de nem sokat). Azt hiszem ez a $200-as órabér életem rekordja. Remélem még utazgat majd eleget a drága:)


Ebben a félévben, komplex analizist tanulok (amit már tanultam párszor, de akartam valami könnyedet) és nem, ez nem a szimpla ellentéte... aztán persze folytatom a Parcdiffet a 2.0-s verzióval és a közönséges diffegyenleteken (igen igen, alpárian káromkodnak...) is benn ülök igaz csak nem hivatalosan, mert időt akartam csinálni magamnak (valamikor gyúrni is kell ugye...). Aztán a tavalyi félelmetes PDE tanárral (Márgééétiszz) egy reading course-ot tolok a Bose-Einstein kondenzációk matematikájáról, mert akartam valami fizikásat is (igen renegátként néha kicsit hiányzik). Margetis egyébként privátban egész kellemes, még a reggelire elfogyasztott embercafatokat is eltűnteti a szája széléről:) Persze közben próbálgatom a szárnyaimat random polimer témában, kaptam egy könyvet Koralovtól amit oldal/nap sebességgel olvasok, de sebaj, jövő héten úgyis Kanada+véletlen polimer konfi (cuki egy szó, mi?) majd ott jobban rágyúrok.

Aztán a dolgok árnyékos oldaláról. Az idén is házit javitok méghozzá nem is keveset. Mert, hogy a MATH411 kurzus elvileg 22 fővel indult volna és az pont egy 1/2 TAship úgyhogy megkaptam azt és a STAT601-et (valszám). Csakhogy az utolsó pillanatban valamiért megduplázták a létszámot, igy 44-en lettek. Anyád!

Aztán hétvégén volt Superbowl is, az első amit helyben láttam helyiekkel. Egy fokkal jobb mint amikor otthon tart hajnal négyig:) Aki nem tudná (ha jól vettem észre majd mindenki tudja:)) a Superbowl az NFL döntője. Bevallom, ez az első szezon amit követtem (úgy ahogy) ebből kifolyólag tökéletesen mindegy volt hogy a Pittsburg Steelers vagy a Green Bay Packers nyer, de pénzfeldobással végül is a Steelers mellett döntöttem. Helyileg az alkalmazott matekos srácoknál volt a meccsnézés, itt az a hagyomány, hogy az emberek Superbowl partikat tartanak, csinálnak egy csomó kaját aztán nézik amit nézni kell. Maga a döntő kifejezetten izgalmas volt, Christina Aguilera az elején elkirálylindázta a himnuszt, szünetben volt egész szórakoztató Black Eyed Peas+Slash+Usher, szóval nincs panaszom. Otthonról nézve ez utóbbi half time show-k voltak a legidegesitőbbek. Nem elég, hogy hajnalban van az egész még egy órás szünet van, hogy valami celebmajmok ugráljanak (tavaly pl. a who adta elő az összes létező helyszinelő főcimdalát).

No mostanra ennyi, lehet ám kérdezni is az mindig megihlet:) Nem sokára tényleg jön az utolsó New York, aztán remélem Toronto se lesz csúnya a jövő héten:)