Lake spoiler I. (Bocsi, muszáj volt...)

No, ahogy igértem akkor most Kanada felé vesszük az irányt. Történt ugyanis, hogy még október környékén megtudtam, hogy minden PhD hallgatónak 600$ áll a rendelkezésére konferenciálás céljából amennyiben talál hozzá másodlagos forrást. Ezt mindenképp ki akartam használni, igy nekiálltam kutakodni és olyan szavakat irtam a google-be, mint "Probability" meg "Stochastic Processes" meg azt is hogy "conference 2011". Az első amit találtam az a Seminar on Stochastic Processes volt, ahol éppen most vagyok Californiában, de erről majd később. Miután megláttam, hogy a témavezetőm egy haverja a szervező rögtön vonultam is Leonidhoz, hogy akkor ide nekem kéne egy ajánlólevél. Mondta, hogy jó, de ez nem igazán polimeres konferencia, igy el kéne mennem vele Torontóba is. Finoman céloztam rá, hogy az nem biztos, hogy kijön a keretből (A 600$ akkor él, ha valamilyen más forrásból még legalább ennyit tudsz mellé szerezni), erre legyintett, hogy ne aggódjak, majd kifizetik az ő grantjükből. Én ugyan nem aggódtam, szépen pályáztam dollárokért a Fields intézettől (akik a konferenciát rendezik). Mivel Dima Dolgopyat (az orosz aki elintézte, hogy felvegyenek Marylandbe) és Tóth Bálint is a szervezők között volt igy erős reményeket tápláltam a siker iránt. A végeredmény 500 CDN (a kanadai dollár enyhén erősebb az amerikainál), hmmm nyami.

Örültem is neki, hogy egy újabb országot kipipálhatok és végre nem kell az IAD-re kimásznom hogy repülhessek. Ezt az utóbbi mondatot persze csak akkor lehet érteni ha elmondom, hogy DC környékén 3 reptér van. Ebből az egyik a Baltimore-Washington International (BWI), a Ronald Reagan Washington National Airport (DCA) és az International Airport Dulles (IAD). Az első kettőre fél óra az utóbbira másfél óra eljutni tömegközlekedéssel (na tippeljetek Budapestről jövet menet hol szoktam áthaladni...) Ez alkalommal gondosan a DCA-re foglaltam, amit egyébként demokraták között nem érdemes Reagan-nek hivni, különben dühös tekinteteket kap az ember cserébe (Reagan egyik emblematikus tette volt a sztrájkba kezdő légiirányitók több mint felének kirúgása volt). 

Node, nem is olyan hosszú repülő út, egy átszállás New Yorkban a JFK-n majd egy közepesen hosszú repülő út után megérkeztem a Toronto Pearson International-re. Képzeljétek, semmit se Zsoltiztam el:) Miután ugye megmondták, hogy az anyagiak miatt ne aggódjak, be is ugrottam az első taxiba ami rögtön a szállodám a Victorias Mansion küszöbére tett le. Prima kis standard szállodai szobát sikerült lefoglalnom, az első dolog amit találtam a szoba közepén heverő koton csomagolás volt, hát istenem, tényleg jó rugói voltak az ágynak:). A szálloda maga a város közepén elhelyezkedő Rainbow city szélén helyezkedik el, amit sokáig nem értettem, hogy micsoda aztán amikor kimentem az utcára akkor rájöttem. Pontosabban a harmadik mellettem elhaladó bácsinak öltözött néni és szivárvány tipusú vendéglátóipari alegység után megvilágosodtam ezzel kapcsolatban.:)

A konferencia maga az egy metró és két villamosmegállónyira elhelyezkedő Fields intézetben volt. Kivülről nem túl érdekes:

 viszont van benne egy csigalépcső!!

Most mondjátok, hogy nem überkúl. Ennél már csak én nézek ki jobban nametag-gel:

A konferencia maga elég érdekes volt, reggel 9től este 4-5ig előadások voltak ebben a teremben:

Az előadások között pedig irgalmatlan mennyiségű ingyen süti és természetesen kávé!!

Igen, a pacát természetesen én zsoltiztam a pohár alá:). Volt magyar "kolónia" is a konferencián, TB, Balázs Marci és Valkó Benedek személyében (BME-sek az előző kettőt mindenképp ismerik, elég régi BME-sek az utóbbit is) ezért igyekeztem drága anyanyelvemet is gyakorolni. Marcitól még egy túrórudit is kaptam ami ritka nagy örömet okozott az adott körülmények között. Igen, a pirospöttyös fajtából. Az ebédszünetekben elsősorban inkább velük jártam különböző ázsiai konyhákat kipróbálni (minden fizetve volt ezért ezért az árrugalmatlanságom egészen nagy mértékeket öltött). A többiek eléggé nagy noodle szakértők voltak, én pedig csak kapkodtam a fejemet, hogy mit eszek és imádkoztam nehogy később alhasi problémákba torkoljon a fieszta (ez egy naptól eltekintve sikerült is). Torontó egyébként kegyetlen jó hely étteremek szempontjából, gyakorlatilag minden és mindennek az ellenkezője is van. Életemben először japán étteremben is voltam (ezúttal az oroszokkal). Jeleztem a pincér hölgyeménynek, hogy a szusi az nembarát.  Mondta, hogy akkor egyem azt a csirkeizét ott alul. Nem vitatkoztam, belementem, nagyszerű volt, köretnek kaptam rizst meg egy csomó szusit....

Ha már itt tartunk ime a két itteni orosz pártfogóm, Leonid Koralov és Dima Dolgopyat:

Mivel mindenki sokkal idősebb és jóval házasabb volt mint én, ezért senkinek nem volt affinitása sörfogyasztásra ezért az előadások után egyedül jártam az éjszakát, ami nem baj mert legalább dumáltam helyiekkel illetve kipróbáltam a legextrémebb éttermeket (természetesen szintén nem saját költségen) meg amúgy is csak úgy sétálgattam a városban...

Szerdán ellenben konferencia által szervezett Curling volt a program, gy.k. jég+seprű kombóval kell egy korongot minél közelebb csúsztatni a célponthoz. Ez egy kanadai nemzeti sport, úgyhogy a helyiek igencsak profik voltak benne, mi egy fokkal kevésbé, de azért élveztük. Kivéve, hogy az egyik ruszki (nem a fentiek közül) öt perc tapasztalat után kinevezte magát szakértőnek és onnantól fogva be nem állt a szája, oktatott mindenkit, hogy hogyan is kéne ezt csinálni és még csak ignorálni sem lehetett mert akkor vállon paskolt, hogy figyelj már rá. Mivel magas rangú tudosról van szó, igy összeszoritott foggal de végülis éppen nem szóltam be...:)

Az konferencia utolsó napján már délben véget ért a szófosás igy szépen elköszöntem az emberektől és felfedezőtúrára indultam Torontóban, de erről majd legközelebb:)