New York IV

Na akkor mostmár tényleg utolsó és befejező epizód. Ha jól emlékszem ott hagytam abba, hogy visszaértem Manhattenbe Ellis Islandről. Mivel még csak olyan 4-5 óra volt úgy döntöttem nem megyek azonnal haza Arielékhez hanem megyek egy pár kört nagyon Downtown.

Még a Battery Parkban igy néz ki a Brooklyn alagúthoz tartozó nem túl érdekes szervizépület:

Majd pár utcával arrébb a Trinity Church:

Ezután a Wall street következett, be kell, hogy valljam, én valami nagyon megalománra számitottam, ehhez képest egy elég szűk kis utca. Ez egy nem túl érdekes részlet, de jól érzékeltet:

Azért persze szép épületeknek nem vagyunk hijján itt sem. Először is itt van ez amiről nem tudtam kideriteni, hogy micsoda (illetve ott megnéztem, de most nem emlékszem rá és a google meg amúgy is bekaphatja...)

Szemben az utcán a filmekből jól ismert füstölgő csatorna:

Rögtön mellette pedig a New York Stock Exchange:

Ezután az East River felé vettem az irányt, ahol Ariel már ajánlgatta a South Street Seaport nevű plázát, ahol tényleg semmi érdekes nincsen leszámitva a kilátást. Gondolom régen kikötő lehetett, mert állt ott egy pár nem Szaddam ellen edződött hajó is:

A kilátás szépsége abból adódik hogy az egész hely majdnem közvetlenül a Brooklyn hid mellett van, ezért a teraszon akár erre a tájra is lehet majszolgatni a hamburgert:

Ezt követően összevissza kezdtem sétálgatni, de szerencsémre belebotlottam a polgármesteri hivatalba (igen, az ott egy Demszkyt megszégyenitő kátyú):

Hogy helyileg ez hol is van?:)

Na még egy kép az épületről:

Ezután elhatalmasodott rajtam a sznobériám és mindenképp egy autentikus Little Italy-s pizzát akartam enni. Hát el is nyertem a méltó büntetésem amikor egy szar pizzáért még le is húztak, de legalább Al Pacino vigyorgott rám a falról, Dolce Vita... Aztán a naptól búcsúzóul még elmentem megkeresni a Courant intézetet (NYU - New York University) ahová eredetileg menni szerettem volna, de nem akartak lét adni a rohadtak. Jake-kel (aki szintén inkább jött volna ide) már többször beszéltünk róla, hogy le kéne vizelni, de aztán úgy döntöttem, hogy egyedül nem akkora sztori a sitten éjszakázni (itt elég komolyan veszik a 90/70-et) úgyhogy inkább letettem erről és hazamentem.

Michael azzal fogadott hogy megy a műhelyébe, persze rögtön megkérdeztem, megnézhetem-e a műhelyét, persze rögtön igent mondott igy 5 percen belül egy stúdióban találtam magam körös körül 5000$-20000$ közöttire taksálható festményekkel, beszélgettünk a művészetről, (a tudós lét egyik előnye, hogy bármikor tudunk a művészetről beszélni, persze a szinvonal az mindig kérdéses, de tény hogy forditva jóval nehezebb:) ) Michael életéről. Mint kiderült az édesanyja még Herschko Éva néven hagyta el Magyarországot 45-ben és utána valahogy nem szivesen beszélt a fiatalkoráról, ezért Michael túrára indult Budapestre a hetvenes években, hogy megtalálja a nagyanyját ami végül sikerült is, de a language barrier erős volt, na nem azért mert a nagymama nem tudott volna nyelveket, hanem mert valamilyen oknál fogva kizárólag a Shakespeare-i angolt értette, nofene mik vannak. Úton haza fele saját bevallása szerint hat hónapig hobóként kultúrát szivott magába Barcelonában, megbeszéltük, hogy én azért kedvelem a szállodákat:)

Day utsó

Másnap az Empire State Building lett volna a cél, csakhogy persze ezen az egy napon szakadt az eső és az tiszta felhő és ködös volt az ég, úgyhogy a portás kisasszony barátságosan közölte, hogy természetesen felmehetek csak éppen a visibility az egzakt zéró úgyhogy inkább fáradjak vissza később, de ami még jobb, telefonáljak oda előtte.

Azért a hallban lefotóztattam magam, sokadik érv amellett, hogy inkább utazzunk társasan mintsem idegeneket kérjünk meg. De tényleg, neki ez vajon egyenesnek látszott????:)

Azért szép vagyok nem?:D Normális esetben itt kellett volna sorbanállni:

 

 

Fenntről majd csinálok legközelebb amikor anyuékkal megyek. Miután itt kudarcba fulladtam úgy döntöttem, hogy ez nem olyan pazar egyedül úgyhogy felhivtam Arielt, hogy kelljen fel délután 1kor és jöjjön velem ground zero-t nézni. Egy kicsit kellette magát, de lehengerlő személyiségemnek nem lehetett ellenállni, igy háromnegyed óra Starbucks-ozás után már másodmagammal metróztunk el a World Trade center hűlt helyére. Miután amerikaiakról van szó ezért természetesen most két még nagyobb tornyot húznak éppen fel, ez most még nem teljesen látszik.

Természetesen van egy emlékmű is a téren, én valami grandiózusabbra számitottam, sebaj, legalább lehetőségem nyilt összedobni életem első panorámafotóját (majd lesz jobb is):

Az előző képet egyébként a World Financial Centerből csináltam, ahol az ún télikert is található. Hát kertnek azért olyan magabiztosan nem mondanám, de végülis csinos kis gaz, igaz a nappalimba azért nem kéne...

Ekkor Ariel kitalálta, hogy neki most sűrgősen inget kell vásárolnia ezért beszabadultunk a Century 21 névre hallgató ruhaboltba és egész kellemes csalódás volt, ahhoz képest, hogy Downtown Manhattan, egész tűrhető áraik és minőségük volt (Ezt csak azért irom, hogy ha bármelyikőtöknek hirtelen shoppingolhatnékolja támadna New York-ban).

Ezen a ponton erőteljes megéhezésen estünk át, ezért az egész heti ellátást viszonzandó meginvitáltam Arielt egy thai vacsorára, ahol halvány lila gőzöm sincs, hogy mit ettem, de finom volt, ha minden igaz akkor standard háziállatoktól mentes volt, de én már semmire sem esküszöm ha ázsiai éttermekről van szó:)

Befejezésül még "csakmerteztisláttam" jelleggel még lefotóztam a világ legnagyobb zsinagógáját (nekem nem tűnt olyan borzasztó nagynak, főleg a Budapestihez képest ami a wikipedia szerint a második, de amit a wiki mond, én elhiszem):

A Park Avenue (aki játszott bármelyik Liberty City-ben játszódó GTA-val), az a hátsó épületet Get a Life felirattal ismeri:) )

A Lehel téri templom Szent Patrik katedrális:

Mivel közel volt ezért a Guggenheim-et is lefotóztam (ide anyuék nagyon akarnak menni, úgyhogy ezt is majd áprilisban):

és végül a Grand Central pályaudvar:

Lezárásként természetesen kocsmázás következett. Még az első nap amikor Jake-kel nem fértünk be egy helyre a kanadai hokifanokkal akkor elhatároztam, hogy oda visszamegyek mert hangulatos kis helynek tűnt. Nem bántam meg. 178 féle sört árulnak, átlag 7-10$ért darabját, magyar szemmel horror, de itteni kocsmaviszonylatban tűrhető:

 

 Meg is kértük a pincércsajt, hogy csináljon rólunk egy szép romcsi fotót, kedves volt, csinált:)

Hazafele végre kihasználtuk az Arieléktől pár sarokra lévő 0-24 olasz pékséget, hát mit ne mondjak, prostituált jó félrészegen még meleg olasz ciabattát majszolgatni (kéretik a szavak sorrendjét megtartani, a ciabbatta jó félrészeg meleg olasz prostituáltat majszolgatni nem menő:) )

Másnap összepakoltam a cuccomat felrepültem a buszra és visszajöttem a büdös unalmas semmibe College Parkba. A sofőr egy igazi humorherold csávó volt a 10 perces szünetnél mielőtt kinyitotta a buszajtót, mindenkihez körbejárt két centiről elmagyarázni, hogy a ten minutes az ten minutes, ez van, a buszvezetés mentálisan megterhelő szakma...

Konec!

Huhh, el se hiszem, hogy végre befejeztem, bocs a lassúságért, rettenetesen el vagyok havazva, de a következő kis képes utikönyv Torontóról lesz, nem igérgetek mert úgyis hazudok, de remélem hamar.