Irvine, CA

No akkor most a másik konferenciáról. Fényképeket már mindenki megcsodálhatta a facebookon (ha nem vagy hiányzik az álmos fejem, akkor továbbra is megcsodálható) Mint azt a múltkor leirtam, eredetileg ez volt az a konferencia amit kinéztem magamnak, szépen jelentkeztem, pályáztam fundingra (kaptam hozzá szép dicsérő levelet Leonid-tól). Még Alex haveromat is meggyőztem, hogy ez bizony nagyon jó lesz nekünk (hozzá kell tennem nem volt nehéz). Nekem a pályázás dolog valahogy jobban sikerült, ugyanis én 750$-t követelhettem a UC Irvine-on, mig Alex csak 650-et.

El is jött a megfelelő dátum, bepakoltam, kikönyörögtem Josh-tól, hogy vigyen ki a reptérre, ugyani most nem volt olyan szerencsém, hogy a DCA-ről menjek, igy maradt a nyomorék IAD ami tömegkával egy jó másfél óra lett volna. De sebaj, cserébe közvetlen járatom volt, mindössze öt óra volt az út. Ebből az első két és felet házijavitással tölöttem, azt hittem megpusztulok, de a végére értem. Éppen az utolsó nulla pontot adminisztrálgattam amikor a mellettem ülő kigyúrtabb fazon megkérdezte, hogy "Do you like Calculus?". Na ez egy beginning of a beautiful friendship szituáció volt, az út hátralévő részét végigdumáltuk, kiderült, hogy 4 gyerekes családapa, de a legkisebb fia autista és most épp valami sztárdokival ment tárgyalni San Diego-ba. Most mérnök, de egyébként katona volt (még afganisztánt is megjárta), ezért van úgy kigyúrva. Na de most nem coming outolok, hanem azt vezetem fel, hogy végül felajánlotta, hogy Irvine útba esik San Diego-ba és miután autót fog bérelni, ezért szivesen elvisz ha gondolom. Gondoltam. Ugyanis a gép Los Angelesben szállt le, és előzetesen azt gondoltam, hogy hát majd csak lesz vmi távolsági busz... Mint később kiderült ez erősen hiú remény volt, szerintem ha nincs ez a faszi még mindig nem értem volna oda Irvine-ba.

Este tizre (1-kor indult a gépem) oda is értem az Átrium szállodához, hát arra panaszom nem lehetett: http://www.atriumhotel.com/ Apró szépséghiba, hogy szakadt az eső (állitólag egy évben három-négy ilyen nap van, nekem kettőt sikerült belőlük kifogni) és hideg volt. Alex már ott volt (ez a tavaszi szünet második felére esett, ő pedig az elején hazament St. Louisba és onnan érkezett ide), meg is vacsorázott, úgyhogy én egyedül nekiálltam éttermet keresni, rögtön szembe is jött egy IHop, jól esett.

Másnap reggel nyolckor kezdődtek a programok, úgyhogy horrorisztikus fél hétkor keltünk. Nekem ez a konferencia olyan borzasztóan azért nem tetszett, szokásom hoz hiven a legtöbb előadásra képtelen voltam odafigyelni, de azért volt egy pár jó. Megismerkedtünk a szervezésben segitő helyi graduate studentekkel, akiket gyakorlatilag befogtak rabszolgának:). Jó fejek voltak, bár a kávét azt az első nap elcseszték, sebaj, volt helyette egy csomó fánk:) Délben meg elvittek a Five guys keleti parti megfelelőjébe, az In and Out burgers-be. Kicsit szerintem rosszabb mint a Five Guys, de azért ehető.

Összeismerkedtünk UCSD (San Diego)-i arcokkal is akik közül az egyik állitom, hogy Christiano Ronaldo önmagával összehozott törvénytelen gyereke, sajnos fotóm az nincs róla. Este velük vacsoráztunk egy Mexikói kajáldában, ahol hatalmas margaritákat adtak 5$ért, 10$-ért pedig egy olyan menüt kaptam, hogy a végén hazavonszolni alig birtam magam. Száz szónak is egy a vége, autentikus mexikói kaja 4eva!

Másnap megint előadások, majd egy bankett Erhan Cinlar tiszteletére. Mint megtudtam, ő alapitotta meg ezt a konferenciát (Seminar on Stochastic Processes), amit az elmúlt 22 évben mindig megrendeztek. A legtöbb jelen lévő professzor az ő tanitványai voltak igy most sokadik születésnapja alkalmából, bankettet rendeztek neki, ahol súlyos magasztalási folyamaton ment át, és sokszor megtapsoltuk. Porbafingó matematikus csiraként én nem sokat értettem a történetekből, de a végére elég meghatott lett a hangulat. Azok kedvéért akik unják, hogy ilyen sokat zabálok, most nem irom le, hogy milyen pöpec svédasztal illetve borok alkották a menüt a fogadáson:)

Ezután haza mentünk, de sem Alexnek, sem nekem még nem volt kedvem hátradőlni, szerencsére a Hotel halljában összefutottunk Vladdal, akivel Torontóban ismerkedtem meg miközben Leonid meghivott, menjek velük egy Japán étterembe enni. (Ez volt az a történet, amikor kikötöttem, hogy mindegy mit hoznak csak szusi ne legyen benne, ezért kaptam húst, krumplipürét meg egy kis szusit... Na jó, tényleg sokat beszélek a kajáról:) ) Vlad assistant professor Tuscon-ban (University of Arizona) úgyhogy neki csak egy rövid három órás autózás volt Irvine-ba jutni, ebből kifolyólag volt kocsija és szeretett volna szétnézni a környéken. Meg is kérdezte, hogy van-e kedvünk csatlakozni, volt. A portán megtudtuk, hogy három érdekes hely van a tengerparton: New Port Beach, Huntington Beach és Laguna Beach. Mi New Port mellett döntöttünk, illetve én döntöttem úgy, mivel még emlékeztem, hogy ott játszódik a Narancsvidék. Egy valami biztos, a sorozattal ellentétben itt nincsenek éjjel a móló végén szomorkodó sunák. Megnéztük. Nincsenek. Sőt, az egész hely elég halott volt, amit én személy szerint péntek este egy kicsit furcsálltam. Vlad egy kicsit frusztrált lett a vegetációtól ezért az első épkézláb lány pároshoz odament és minden Szentpétervár-külsői akcentusát bevetve megkérdezte: "Bjutiful lédiz, vérizfán??". Rövid csönd után meggyőződtem róla, hogy nem ugrik elő Jack Bauer a bokorból gégemetszeni, a lányok pedig határozottan mutattak az ellenkező irányba mint amerre ők haladtak. Az információ nem volt haszontalan, találtunk is egy kedves kocsmát, ahol dumáltunk egy jót, söröztünk is hozzá, de leginkább kosármeccseket néztünk úgyanis ez éppen a March Madness (amikor egy hónapig a klotyóból is sportesemények törnek fel duguláskor) utolsó hétvégéjére esett. Egyszer csak Vlad gondolt egyet, hogy akkor ő most change of scenery-be kezdene, ezért átgurultunk Huntington Beachre, ahol 20 percig parkolót kerestünk, majd egy másik sokkal rosszabb helyen ittunk még egy sört. Ja igen, az általam ismert legszarab sör a Jäger-ről a Pacifico nevű krimináliára váltott ezalatt.

Másnap még egy előadást végig kellett szenvedni, de aztán várt a szabadság, Alex-szel már jó előre megdumáltuk, hogy mivel csak éjfélkor indult a gépünk, ezért lemegyünk Laguna beach-re chillelni (yeah...). Hivtunk egy taxit, egy napszemüveges kinai sofőrrel, aki saját állitása szerint milliomos volt, de most rosszul megy az üzlet. Cserébe kaptunk helyismereti oktatást. Kiderült, hogy fél Orange County az Irvine Company nevű cég kezében van, ami pedig majdnem teljesen egy ember kezében van. Van egy olyan érzésem, hogy a fiainak nincs gondja a csajozással:)  A parti party a facebookos képeken megtekinthető, jót ettünk egy teraszos étteremben az egyetemek pénzén majd nekiálltunk élvezni az óceánt. Nekem ez volt az első alkalmam a Csendes-ócánnal, hasonlit az Atlantira csak halkabb. Nekem nagyon bejött az egész hely, el tudnék ott éldegélni egy ideig Charlie Sheen szomszédságában. Közben egyik pillanatról a másikra átszaladt rajtunk egy Krisnás fieszta, amit először csak szar zenének hittem, aztán előkerült egy ugráló guru, aki láthatóan nagyon élvezte a földi létet (ha gonosz lennék még valami kemény drogot is gyanitanék a háttérben, de ugye én nem vagyok gonosz). Egyedi élmény.

Időnk lejártával visszamentünk a szállodába, kibattyogtunk a közeli reptérre, felszálltunk a SuperShuttle-ra és kimentünk az LAX-re repülés céljából. A repülőn leült mellém egy 40es nő, hát ő is beszélgetni akart. Kiderült, hogy az unokatestvérének ment segiteni, mert a nagynénje leesett a lépcsőről és nyakát szegte. Eléggé maga alatt volt, ezért gondoltam megpróbálom felviditani, elkezdtem a munkájáról kérdezgetni. Kiderült, hogy Los Angelesi nyomozó a gyilkosságin és az eltűnt gyerekek osztályán, lelkesen neki is állt sztorizni én pedig feladtam a felviditási terveimet... Az a tervem se nagyon jött be, hogy mivel éjjeli géppel mentünk (találóan Red Eye Flight-nak hivják az ilyet) ezért majd alszom a gépen, ugyanis a világ legkényelmetlenebb ülését fogtam ki. Tényleg, egy óra alatt mindkét farpofám érzéketlenre zsibbadt, amit csak azért osztok meg mert tudom, hogy mindenkit mennyire érdekel. Alex se járt jobban, bár az ő farpofáiról nincsenek információim. Kinjainkat tetézte, hogy Atlantában 4 órát kellett várni a csatlakozásra, ott sikerült kicsit aludni a padon, de nem volt benne sok köszönet, utána két napig nem birtam kihúzni a hátam...

No ennyi a móka mára. Örömmel jelentem viszont, hogy véget ért az itteni szemeszterem, úgyhogy mielőtt hazamennék gyorsan behozom magam, hogy kerek legyen ez a második évad is:)