Most, hogy számotokra újból eltűntem a fizikai valóságból, alaposan ideje volt visszatérni a kibertérbe és szórakoztatni hűséges követőimet kalandos életem apró cseprő csipcsupságaival. Cupp. Tudom mindig igérem, de mostantól nincs nő, nincs pia csak a matematika és a blogirás. Na jó, könnyen lehet, hogy most éppen nem fejtem ki a valóság minden részletét, ráadásul úgy valószinűleg nem lenne túl izgalmas a blog se. Igérem viszont, hogy minden erőmmel rajta leszek, hogy növeljem a bejegyzések frekvenciáját -és ezzel együtt csökkentsem a hosszúkat -, igy nyújtva habkönnyű rendszeres önfeledt szórakozást a nagyérdeműnek. Mondjuk ilyet:
Mivel háttal nem kezdünk mondatot, ezért a képernyő felé fordulok és kezdem is a repülőút gyötrelmeivel. Legutóbb már már meggyőztem magam arról, hogy utazás alatt képes vagyok a tudatomat borzasztó csajfilmekkel hibernálni és zombiként letudni ezt a 18-20 órás utat (háztól házig), de ez most valahogy nem működött olyan olajozottan mint a haza fele a business class-on. Igaz, most kivételesen egyetlen Reese Witherspoon filmet sem láttam és a szüzességét sem vesztette el egyetlen pattanásos képregényrajongó tini sem a gimi topsunájával feledhetetlenül életszerűen kiütvén ezzel a nyeregből a focicsapat quarterback-jét (akit egyébként nem sajnálunk mert sokat iszik és hősünkkel ellentétben tök bunkó a csajokkal). Cserébe viszont volt Big Lebowski, amiből megtanultam, mennyire nem illik a tárgyakat nőként kezelni, illetve Cabin in the Woods, ami pedig az egyik legfurább film amit valaha láttam. Még valamit átaludtam, de arra már nem emlékszem, arra viszont igen, hogy még 3 film után is 2 óra hátra volt a KLM kurva kényelmetlen üléséből az utazásból, úgyhogy végre kipróbálhattam egy repülős nyelvtanfolyamot, már tudok is franciául tizig számolni. Csoda dolog.
Persze természetesen az International Airport Dulles fogadott ismételten, ami egy kiváló reptér kár, hogy a megveszekedett halál faszán Virginiában van. Miután a buszvezető bácsi az arcomra csapta az ajtót - sajnos még a rossz oldalára - számot vetettem az életemmel és kicsengettem 40 dolcsit a supershuttle-re (ez az a fajta taxi ami 10 embert visz egyszerre, köztük többnyire irgalmatlan verbális hasmenéstől szenvedő afro-amerikai asszonyságokat, mindenkit házig, természetesen engem utoljára).
Ezután visszazúzódtam a munkába. Rögtön elszámolási vitába keveredtem az egyetemmel, természetesen három nap utánajárást követően természetesen az erősebb eb közösült...Az új irodám három személyes 13 helyett, nagyon kellemesen, Jake és Alex társaságában töltöm a mindennapjaim kicsit még sivár falak között, de majd kidekorálom a kedvenc öttagú tinibandám posztereivel.
Örököltünk viszont egy kávéfőzőt, úgyhogy vettem is a Costco-ban egy nagy adag Dunkin Doughnuts kávét. Mivel az amerikai féle kávé készitésében még nem voltam túl gyakorlott sikerült az első adandó alkalommal túladagolni magam mint kiderült, kábé 7-8 eszpresszónyit küldtem le. Érdekes élmény volt, 5 óra meló majd 6 mérföld futás után már csak kicsit voltam túlmozgásos, egész kedvem lett volna végig pogózni egy Metallica koncertet. Azóta persze megtanitottak nem szivrobbantót csinálni, úgyhogy most már jól vagyok.
Nagy különbség az eddigi évekhez képest, hogy az idén tanitok is. Méghozzá Math246 Differential Equations cimen stand up-olok minden kedden 8-12 ig. Négy szekció tartozik a kezem alá, úgyhogy ez alatt az idő alatt négyszer ismétlem el ugyanazt, de legalább a végére már papir nélkül megy. Közben szép lassan befejezem az első itteni cikkemet, úgyhogy mondhatni, hogy zajlik a szakmai élet. Még honlapom is lett Balázs komám jóvoltából: www.math.umd.edu/~pgyzs
Közben a sört felraktuk kelni, kiváncsi vagyok mi lesz belőle. Remélhetőleg sör. Legrosszabb esetben Momó lesz kénytelen 53 üveg élesztőlevest lehúzni. Majd irok róla ha kiderül.
