Évadzáró: Anyuék itt

Hát eljött az idei utolsó bejegyzés ideje. Ezen alkalomból jórészt anyuék ittléte lesz a téma, de azért megemlitek egy dolgot még:

Úgy esett, hogy valaki kitalálta, hogy menjünk Kareoke-zni. Tim talált is egy helyet Wheaton-ban, úgyhogy elbuszoztunk oda. Na ilyet még nem láttam. Kiderült, hogy ez egy koreai hely, ebből kifolyólag hetvenéves koreaiak vagdalták a magas cét mikor beléptünk. Higyjetek nekem, nem volt egy szép látvány. Kiderült, hogy egy szobát fogunk bérelni (10ünkre végülis volt értelme), ahol villodzott a padló, a mennyezet és minden. Alapjáraton minden koreaira volt beállitva, igy nem sokra mentünk  a számválasztással, de aztán bejött egy unott pincér (nem csodáltam, hogy unott, valószinűleg már órák óta hallgatta a kintieket) megnyomott két gombot és mehetett a móka. Nem volt rossz a választék az egyetlen zavaró tényező az volt, hogy csak a számokat licenszelték, a videókat nem. Ebből kifolyólag pedig minden szám alatt hat jelenet valamelyikét kellett folyamatosan megnézni, természetesen mind a hat koreai tinédzserek problémadús hétköznapjaiból mutatott be érzelmileg túlfűtött jeleneteket. Nem volt jó, na.

No de akkor anyuék. Először is megjöttek:) Valahogyan nekik sikerült nem minden repterek legnehezebben megközelithetőbbikére, az IAD-re érkezni, ezért kimentem eléjük a BWI-ra ami csak egy félórás buszút. Rövid várakozás után ki is jöttek, igy néztek ki:

Gyorsan megkerestük a buszt ami elvitt az autókölcsönzőhöz, becsekkoltuk anyuékat a szállodába aztán átmentünk hozzám, hogy beszállásoljuk ezt a Gergely-gyereket. Anyuéknak gondolom épp elég belőle az év többi napján, ezért ebben a pár napban velem volt és azon a matracon aludt, amit még az elején nyúltam:

Ez közelebbről igy fest:

Zucchero, mi? A következő két napban megnéztük DC-t, amennyire anyu győzte a sétát, volt pár dolog amit még én se láttam, például a fehér házat erről az oldaláról:

Aztán az is kiderült, hogy az obeliszkbe (Washington Monument) fel is lehet menni, ezért szomorúan láttuk, hogy aznapra már kifogytak a jegyekből. Annál kellemesebb meglepetés volt miatt amikor egy tourist guide odajött, hogy neki még maradt egy csomó jegye, kérünk-e ingyen. Kértünk.

Fentről egészen szép:

Bár anyunak eléggé fájt a lába, azért elmentünk a Lincoln memorialhoz, mert nekem nagy szivfájdalmam volt, hogy eddig még nem láttam. Hát most ime:

Másnap bementünk az American Museum of American History-ba (igen, kétszer van a nevében, hogy amerikai:) ), ami leginkább egy szir-szar múzeum, Judy Garland ózos varázscipellőjétől kezdve, ilyen halászati relikviákig:

Egy másik dolog, amit itt megállapitottam, hogy a történelem eddigi összes First Lady-je ronda volt, némelyiket inkább hivnám First Tranny-nek:) Annak aki látta a Julia és Julia cimű filmet, a Meryl Steep által alakitott Julia Childs konyháját berendezték itt:

Sőt, még olyan hülye poszterek is voltak, mint ez:

Voltunk a Natural History-ben is, ahonnan már láttatok képeket, de ezt nem:)

Az utolsó DC-s napon, nem DC-be mentünk be, hanem elmentünk az óceánhoz Ocean City-be. A hely tökéletesen ekvivalens bármelyik olasz üdülővárossal, semmi extra, de az óceán azért szép mint mindig:

Másnap szépen visszavittük az autót majd Baltimore gyönyörű városában felszálltunk egy New York felé tartó buszra. Három óra buszozás után két órát várakoztunk a Lincoln tunnelben csak, ironikus, hogy közben elmentünk a szállodánk mellett New Jersey-ben, csak ott nem lehetett leszálni. Tanulság: Nem megyünk péntek délután New Yorkba mert hülyeség. Leszállás után röviden kifundáltuk, hogy a legjobb lesz komppal menni a szállodához, mivel az rögtön a másik kikötőnél van Weehawkenben (NJ). Azt leszámitva, hogy drága, tényleg elég gyors volt. A kilátás a kikötőből viszont prájszlessz:

A szállodában borzalmas egész 20 percet kellett várni, hogy elkészüljön a szobánk, kárpótlásul kaptunk ingyen reggelit:) A szobánkban ilyen jól tudtam fesziteni:

Mivel a múltkor az időjárás közbeszólt, ezért most nem akartam kihagyni az Empire State Buildinget. Most se adta magát ingyen, kemény két órát álltunk sorban. Két kilátó szint van. Az egyik a 86. emeleti a másik a 102. szinten van, az előbbi nagyon megéri, az utóbbi nagyon nem:)

Aztán ugye anyuék se akarták kihagyni a Szab szobrot+Ellis Islandet, ahova én mint arany gyerek elmentem velük másodszor is:) A legnagyobb különbség a januári és a mostani vizit között egy újabb két órás sor volt (komolyan, New Yorkba télen kell jönni és kész).

Aztán voltunk a Times Square-en is ahol a Gergő kikunyizott magának egy ötdollcsis napszemcsit, hát neménvagyokaviláglegcukkibbátyusa???:)

Kedvenc hirdetésem pedig:

Emmán valami:) Egyik nap aztán elmentünk Ariel szüleivel vacsorázni, gondoltam jó ötlet ha mutatok igazi amerikaiakat is anyuéknak, úgy vettem ki, hogy mindenki jól érezte magát, Michaelék is ugyanolyan fantasztikusak voltak, mint amikor egyedül voltam itt, a Mezzogiorno pedig egy jó étterem:). Aztán persze voltunk még sok helyen, csak azokról már mind mutattam képeket a múltkor, úgyhogy ezuttal inkább kihagynám, facebookra majd felteszek mindent. Amit a múltkor csak kivülről sikerült még megnézni, az a Guggenheim múzeum volt, ami az egyik legnevesebb New York-i art gyűjtemény, nekem még laikus szemmel is tetszett, nem mellesleg pedig egy egészen egyedülálló épitészeti megoldás: az egész galéria egy hatalmas csigalépcső:

Amikor aztán New Yorkban végeztünk, visszabuszoztunk DC-be. Nekem akkor már nagyon muszáj volt egyetemre menni (nem kicsit elúsztam a kiesés miatt, végül éppen időben, a félév végére sikerült behozni magam:) ) úgyhogy anyuék még nélkülem barangolgattak egy kicsit DC-ben és a múzeumokban.aztán este ettünk egy búcsúkaját ahol anyu és Gergő ülve elaludtak az asztalnál:) Másnap pedig szépen felkerekedtek és hazarepültek Belgiumba. Here is it's end, run away with it:)

No hát feleim, ez az évad utolsó posztja, remélem, hogy élveztétek és remélem, hogy sokan követtétek dacára annak, hogy volt egy időszak amikor levegőt alig kaptam, nem hogy posztot nem irtam. Akik igy tettek azoknak pedig nagyon köszönöm és remélem, hogy a következő hetek valamelyikében a sárga földig ihatom magam mindegyikőtökkel, vagy csak dumálunk egy jót, szal értitek:) Mindenki drukkoljon, hogy Izland fő exportcikke (vulkanikus hamu) parkolópályán legyen holnapután és akkor mindez sokkal könnyebben megvalósitható lesz:)

Felmerülnek viszont kérdések. Leginkább az, hogy szeretnétek-e, hogy legyen harmadik évad, akarjátok-e, hogy folytassam a blogolást. Mivel az újdonság varázsa kevésbé fogja már körüllengeni a bejegyzéseket, ezért félek tőle, hogy esetleg unalmassá válhat, amit nem szeretnék, akkor már inkább kapjon egy cancelt, aztán várom a felháborodott rajongói leveleket:) Szavazni lehet itt oldalt, vagy személyesen vagy flash-mobbal (fedetlen testű lányokat tartalmazó flashmobok előnyben), éhségsztrájkkal, vagy ahogy akartok. CSÁÁÁÁÁÁÁÁ:)

Szimbaket:)

No akkor ahogy igértem, most a hatodik lakótársról lesz szó. Aki nem más mint egy macska, aki a Simba névre hallgat. Mivel szegénykém irgalmatlan sötét egy jószág, ezért néha inkább Simbacat-nek hivjuk, nehogy elfelejtse, hogy micsoda is ő pontosan.

Egészen konkrétan egyébként szerződéssértés történik vele kapcsolatban, mivel a szerződésben szerepel egy "no pets" kitétel, én gyanitom, hogy ez arra vonatkozik. Viszont ugye amiről nem tud a landlord azért nem is fogja kilakoltatni Amy-t, úgyhogy Simbacat egyenlőre a ház szerves tartozéka. Kiderült közben, hogy Brett-nek macska-allergiája van de ő sem tudot nemet mondani, úgyhogy inkább növelte az allergia-gyógyszer beviteli dózisát.

A történet úgy kezdődött, hogy Amy egyik barátnője talált egy cicát az út szélén de mivel náluk nem maradhatott, ezért elhozta ide és odaadta Amynek. Ő szintén nem arról hires, hogy túlgondolná a dolgokat, ezért hát igent mondott és elnevezte Coco-nak.

Ez onnan jön, hogy Amy teljesen bele van szerelmesedve egy Conan O'Brian nevű Fábry ekvivalensbe, aki szerintem egészen mesterfokon űzi a nemviccesség embert próbáló művészetét. Na mindegy, hálaégnek a macskának is meg volt a véleménye Conanról, ezért nem volt hajlandó hallgatni erre a névre, igy végül Simba lett.

Mint később kiderül körülbelül egy hónapos lehetett amikor befogadtuk, és hát ifjú korából adódóan nem fényes intelligenciájáról tett tanúbizonyságot (más kérdés, hogy ez azóta sem változott:) ). Például sokáig nem nagyon tudta megemészteni, hogy a fal és az ajtók kemények. Egészen groteszk szituációkat eredményez amikor résnyire kinyitod a szobád ajtaját és hatalmas impaktussal becsapódik egy macska. Azért egy olyan pár hónap után letett arról az álmáról, hogy felnővén faltörő kos iskolába felvételizzen, legalábbis egy ideje nem láttam gyakorolni.

A másik ok-okozati összefüggés, amit nehezen emésztett meg, az az, hogy ha beleharap/karmol a lábamba, akkor előfordul, hogy reflexből belerúgok. Azért türelmes demonstrációkkal ezt is meg lehetett tanitani neki. A doki azt mondta, hogy ha megszabadul a lasztijaitól akkor majd nyugodtabb lesz. Megszabadult. Nem lett nyugodtabb. Én viszont igen, mert nem fogja szétmacskaferomonolni a szobámat és nem kell majd arra ébrednem, hogy macskalányok dörgölik a csúnyájukat az ágyam széléhez.

Ami viszon abszolút nem változott az a pofátlansága. Bármikor ha úgy gondolja, hogy márpedig most te törődni fogsz vele akkor felmászik, felugrik, nyávog, ha nyitva hagyod az ajtót akkor ő bizony bemegy a szobába éééééés, ellopja az ágyad.

 

Egy ideig próbálkoztam a Flying Cat (TM) nevelési módszerrel, de nem nagyon jött össze. Ez persze rá is veszélyes, mert amikor kint véget ér a Mongolian Death Worms vagy egy hasonszőrű Lars von Trierhez mérhető alkotás a Syfy channelen, akkor én bizony álmosan szeretek belevetődni az ágyba. Persze a levegőből meglátom, hogy alattam valami fehér kétségbeesetten próbál menekülni és mégcsak harlemi bandatag sem vagyok, akkor kénytelen vagyok nem kényelmesen érkezni ez pedig minimum bosszantó.

Másik kedvenc helye  az ablak és a SzunyoghÁló között van. Gondolom hűsöl, de nem értem miért nem képes civilizáltan félrehúzni a reluxát, miért kell keresztülmásznia rajta?? Ez csak akkor jó amikor nem veszem észre, hogy ott van és bezárom a szobába aztán ha nem menti ki valaki akkor még összevizeletezi/bélsarazza nekem a végén a szőnyegem és akkor nagyon megverem (hálaégnek még nem került erre sor).

 

Aztán persze előfordul, hogy a másik ablakomat felejtem nyitva amin nincs szunyogháló és akkor bizony ő meglóg vala. Ez eddig egészen pontosan háromszor fordult elő. Egyszer a kanapén ültünk Bethany-vel amik egyszer csak lágyan kopogtak, kinyitottuk, ránknézett és azt mondta: nyaú. Második alkalommal már régen be is csuktam az ablakot amikor valami nagy és fehér egyszer csak elmászott a szemem sarkában az üveg másik oldalán. Mivel a Ku-Klux Klán nem divatos a városnak ebben a felében, ezért hamar megszületett a felismerés, hogy ez csak a macska lehet. Levadászni már nehezebb volt, de végülis kegyetlenül átbasztam, mert elhitettem vele, hogy nem vagyok ott pedig de. Harmadszorra úgy esett, hogy gyanúsan nem nyavajgott senki fél napja ezért elkezdtük keresni, nem volt sehol. Mindent átkutattunk és már majdnem úgy volt, hogy keresünk egy identikus macskát Amynek, amikor is Bethany valami ilyen poziciót vett fel a szomszéd sufnijára nézve:

És valóban, a két és fél méter magas sufni tetején ott ált Simba-cat szarrá ázva (előtt egy fél órán át zuhogott az eső), persze megint csak annyi hozzáfűznivalója volt a dologhoz, hogy nyaú... Ha veretes vaskorbáccsal kényeztetnek, se tudom kitalálni, hogy hogy a hurrikánba jutott oda fel, én például nem tudtam felmászni, úgyhogy mondtam neki, hogy ugorjon. Nyaú. Akkor hozok egy kisasztalt arra rámászol és leszedlek. Nyaú. Akkor hozok egy széket ráállok, akkor közelebb vagyok és úgy elérem a tetőt, mássz a kezembe. Nyaúúú. Akkor viszont rohadtul idecsallak és a lábadnál fogva lerántalak a tetőről a p*csába... NYAÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ. Persze nem adta magát könnyen, megpróbált eret vágni rajtam körömmel, de mivel az a pártizezer évnyi törzsfejlődés, ami elválasztja az oroszlántól határozottan nem neki dolgozott, nyertem. Revansként másnap kiporszivóztam, aki látta már a porszivó+macska egyenletben az egyenlőség jel jobb oldalát az tudja miről beszélek. Utána megint elég sokáig tartott mire megtaláltuk a macskát a konyhaszekrényben egy fazék belsejében.

Végül had emlitsem meg, hogy persze tud olyat is mint amit más macskák például perverz módon vonzódik a cipőfűzökhöz:

No ennyit mára, csumi:)

Üdv feleim, egy héten belül másodszor, vissza kell fognom magam, még a végén megunjuk egymást (cserébe rövid leszek, mint a kétcentes unikum):)

Ma kivételesen nem utazok sehova, és még csak nem is zabálok semmit, inkább megirom, hogy milyen változások lesznek jövőre. Egyrészt költözöm. Nem túl messze, de jóval közelebb a metróhoz egy jobban karban tartott házba. Egy 100$-ral drágább lesz, de a szobám is nő majd valamelyest és talán egy fokkal hozzám hasonlóbb emberekkel fogok együtt lakni: Oliver, Daniel, Shirley és valaki akiről még nem tudunk, de lesz. Nem mintha bajom lenne a mostani lakótársaimmal, de velem egykorú emberekkel talán nagyobb buli lesz lakni. Na, megmutatom térképen is, hová költözöm, és azt is, hogy hol lakom most.

View Innen ide:) in a larger map

A másik dolog, hogy szerencsére búcsút inthettem a házijavitásnak. Történ ugyanis, hogy egy álmos reggelen kotorásztam az undoritó sárga boritékokat a postafiókomból, de a szokottal ellentétben most volt alatta egy kis fehér csinos boriték is benne pedig egy levél Chris Laskowskitól, aki a graduate school vezetője. E levélben olyan mondatok is elhangzanak mint: "Relieving you from any teaching duties for the 2011/12 academic year" és az is, hogy "From then on you are going to have half time teaching assignment..". Lényeg a lényeg, hogy nem tudom, hogy honnan de Michael Brin ösztöndijat nyertem amivel ugyan csak havi 50$ os fizuemelés jár viszont, jövőre nem kell tanitanom és utána félmunkaidős tanitási melóm lesz. Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy ősszel tanitok majd tavasszal meg nem. Michael Brin az egyetem tavaly nyugdijba vonult professzora, nem mellesleg Sergey Brin apukája, aki pedig Google társalapitó és tulajdonos. Amikor rákérdeztem Laskowski-nál, hogy ez micsoda, akkor azt mondta, hogy most jól ment a tőzsde ezért tudták odaadni. Magyarul guglipénzen fogok élni:) Csudajó:)

Az idei szemesztert tegnap a 4 egész darab házi kijavitásával befejeztem, komplex analizisből kaptam egy A+-t, mig Parcdiff 2-ből egy A-t. Ja és az üvöltő görögtől egy A-t az olvasókurzusért (tőle azóta krokodilkönnyek közepette megváltam).

Hát ennyi van most velem, de kérdésekre szivesen válaszolok, viszont a súlyomat azt nem bántjuk többet, még az Amazonoknak se szabad. Tényleg a harcias nő feneke az az Amazonass? 

További két poszt várható még személyes megjelenésem előtt, az egyikben végre irok Amy macskájáról, aki Simba és rettenet sötét viszont annál aranyosabb. A másikban anyuék vizitjéről számolok majd be, ami "jó" minőségjelzőt nyert el.

Irvine, CA

No akkor most a másik konferenciáról. Fényképeket már mindenki megcsodálhatta a facebookon (ha nem vagy hiányzik az álmos fejem, akkor továbbra is megcsodálható) Mint azt a múltkor leirtam, eredetileg ez volt az a konferencia amit kinéztem magamnak, szépen jelentkeztem, pályáztam fundingra (kaptam hozzá szép dicsérő levelet Leonid-tól). Még Alex haveromat is meggyőztem, hogy ez bizony nagyon jó lesz nekünk (hozzá kell tennem nem volt nehéz). Nekem a pályázás dolog valahogy jobban sikerült, ugyanis én 750$-t követelhettem a UC Irvine-on, mig Alex csak 650-et.

El is jött a megfelelő dátum, bepakoltam, kikönyörögtem Josh-tól, hogy vigyen ki a reptérre, ugyani most nem volt olyan szerencsém, hogy a DCA-ről menjek, igy maradt a nyomorék IAD ami tömegkával egy jó másfél óra lett volna. De sebaj, cserébe közvetlen járatom volt, mindössze öt óra volt az út. Ebből az első két és felet házijavitással tölöttem, azt hittem megpusztulok, de a végére értem. Éppen az utolsó nulla pontot adminisztrálgattam amikor a mellettem ülő kigyúrtabb fazon megkérdezte, hogy "Do you like Calculus?". Na ez egy beginning of a beautiful friendship szituáció volt, az út hátralévő részét végigdumáltuk, kiderült, hogy 4 gyerekes családapa, de a legkisebb fia autista és most épp valami sztárdokival ment tárgyalni San Diego-ba. Most mérnök, de egyébként katona volt (még afganisztánt is megjárta), ezért van úgy kigyúrva. Na de most nem coming outolok, hanem azt vezetem fel, hogy végül felajánlotta, hogy Irvine útba esik San Diego-ba és miután autót fog bérelni, ezért szivesen elvisz ha gondolom. Gondoltam. Ugyanis a gép Los Angelesben szállt le, és előzetesen azt gondoltam, hogy hát majd csak lesz vmi távolsági busz... Mint később kiderült ez erősen hiú remény volt, szerintem ha nincs ez a faszi még mindig nem értem volna oda Irvine-ba.

Este tizre (1-kor indult a gépem) oda is értem az Átrium szállodához, hát arra panaszom nem lehetett: http://www.atriumhotel.com/ Apró szépséghiba, hogy szakadt az eső (állitólag egy évben három-négy ilyen nap van, nekem kettőt sikerült belőlük kifogni) és hideg volt. Alex már ott volt (ez a tavaszi szünet második felére esett, ő pedig az elején hazament St. Louisba és onnan érkezett ide), meg is vacsorázott, úgyhogy én egyedül nekiálltam éttermet keresni, rögtön szembe is jött egy IHop, jól esett.

Másnap reggel nyolckor kezdődtek a programok, úgyhogy horrorisztikus fél hétkor keltünk. Nekem ez a konferencia olyan borzasztóan azért nem tetszett, szokásom hoz hiven a legtöbb előadásra képtelen voltam odafigyelni, de azért volt egy pár jó. Megismerkedtünk a szervezésben segitő helyi graduate studentekkel, akiket gyakorlatilag befogtak rabszolgának:). Jó fejek voltak, bár a kávét azt az első nap elcseszték, sebaj, volt helyette egy csomó fánk:) Délben meg elvittek a Five guys keleti parti megfelelőjébe, az In and Out burgers-be. Kicsit szerintem rosszabb mint a Five Guys, de azért ehető.

Összeismerkedtünk UCSD (San Diego)-i arcokkal is akik közül az egyik állitom, hogy Christiano Ronaldo önmagával összehozott törvénytelen gyereke, sajnos fotóm az nincs róla. Este velük vacsoráztunk egy Mexikói kajáldában, ahol hatalmas margaritákat adtak 5$ért, 10$-ért pedig egy olyan menüt kaptam, hogy a végén hazavonszolni alig birtam magam. Száz szónak is egy a vége, autentikus mexikói kaja 4eva!

Másnap megint előadások, majd egy bankett Erhan Cinlar tiszteletére. Mint megtudtam, ő alapitotta meg ezt a konferenciát (Seminar on Stochastic Processes), amit az elmúlt 22 évben mindig megrendeztek. A legtöbb jelen lévő professzor az ő tanitványai voltak igy most sokadik születésnapja alkalmából, bankettet rendeztek neki, ahol súlyos magasztalási folyamaton ment át, és sokszor megtapsoltuk. Porbafingó matematikus csiraként én nem sokat értettem a történetekből, de a végére elég meghatott lett a hangulat. Azok kedvéért akik unják, hogy ilyen sokat zabálok, most nem irom le, hogy milyen pöpec svédasztal illetve borok alkották a menüt a fogadáson:)

Ezután haza mentünk, de sem Alexnek, sem nekem még nem volt kedvem hátradőlni, szerencsére a Hotel halljában összefutottunk Vladdal, akivel Torontóban ismerkedtem meg miközben Leonid meghivott, menjek velük egy Japán étterembe enni. (Ez volt az a történet, amikor kikötöttem, hogy mindegy mit hoznak csak szusi ne legyen benne, ezért kaptam húst, krumplipürét meg egy kis szusit... Na jó, tényleg sokat beszélek a kajáról:) ) Vlad assistant professor Tuscon-ban (University of Arizona) úgyhogy neki csak egy rövid három órás autózás volt Irvine-ba jutni, ebből kifolyólag volt kocsija és szeretett volna szétnézni a környéken. Meg is kérdezte, hogy van-e kedvünk csatlakozni, volt. A portán megtudtuk, hogy három érdekes hely van a tengerparton: New Port Beach, Huntington Beach és Laguna Beach. Mi New Port mellett döntöttünk, illetve én döntöttem úgy, mivel még emlékeztem, hogy ott játszódik a Narancsvidék. Egy valami biztos, a sorozattal ellentétben itt nincsenek éjjel a móló végén szomorkodó sunák. Megnéztük. Nincsenek. Sőt, az egész hely elég halott volt, amit én személy szerint péntek este egy kicsit furcsálltam. Vlad egy kicsit frusztrált lett a vegetációtól ezért az első épkézláb lány pároshoz odament és minden Szentpétervár-külsői akcentusát bevetve megkérdezte: "Bjutiful lédiz, vérizfán??". Rövid csönd után meggyőződtem róla, hogy nem ugrik elő Jack Bauer a bokorból gégemetszeni, a lányok pedig határozottan mutattak az ellenkező irányba mint amerre ők haladtak. Az információ nem volt haszontalan, találtunk is egy kedves kocsmát, ahol dumáltunk egy jót, söröztünk is hozzá, de leginkább kosármeccseket néztünk úgyanis ez éppen a March Madness (amikor egy hónapig a klotyóból is sportesemények törnek fel duguláskor) utolsó hétvégéjére esett. Egyszer csak Vlad gondolt egyet, hogy akkor ő most change of scenery-be kezdene, ezért átgurultunk Huntington Beachre, ahol 20 percig parkolót kerestünk, majd egy másik sokkal rosszabb helyen ittunk még egy sört. Ja igen, az általam ismert legszarab sör a Jäger-ről a Pacifico nevű krimináliára váltott ezalatt.

Másnap még egy előadást végig kellett szenvedni, de aztán várt a szabadság, Alex-szel már jó előre megdumáltuk, hogy mivel csak éjfélkor indult a gépünk, ezért lemegyünk Laguna beach-re chillelni (yeah...). Hivtunk egy taxit, egy napszemüveges kinai sofőrrel, aki saját állitása szerint milliomos volt, de most rosszul megy az üzlet. Cserébe kaptunk helyismereti oktatást. Kiderült, hogy fél Orange County az Irvine Company nevű cég kezében van, ami pedig majdnem teljesen egy ember kezében van. Van egy olyan érzésem, hogy a fiainak nincs gondja a csajozással:)  A parti party a facebookos képeken megtekinthető, jót ettünk egy teraszos étteremben az egyetemek pénzén majd nekiálltunk élvezni az óceánt. Nekem ez volt az első alkalmam a Csendes-ócánnal, hasonlit az Atlantira csak halkabb. Nekem nagyon bejött az egész hely, el tudnék ott éldegélni egy ideig Charlie Sheen szomszédságában. Közben egyik pillanatról a másikra átszaladt rajtunk egy Krisnás fieszta, amit először csak szar zenének hittem, aztán előkerült egy ugráló guru, aki láthatóan nagyon élvezte a földi létet (ha gonosz lennék még valami kemény drogot is gyanitanék a háttérben, de ugye én nem vagyok gonosz). Egyedi élmény.

Időnk lejártával visszamentünk a szállodába, kibattyogtunk a közeli reptérre, felszálltunk a SuperShuttle-ra és kimentünk az LAX-re repülés céljából. A repülőn leült mellém egy 40es nő, hát ő is beszélgetni akart. Kiderült, hogy az unokatestvérének ment segiteni, mert a nagynénje leesett a lépcsőről és nyakát szegte. Eléggé maga alatt volt, ezért gondoltam megpróbálom felviditani, elkezdtem a munkájáról kérdezgetni. Kiderült, hogy Los Angelesi nyomozó a gyilkosságin és az eltűnt gyerekek osztályán, lelkesen neki is állt sztorizni én pedig feladtam a felviditási terveimet... Az a tervem se nagyon jött be, hogy mivel éjjeli géppel mentünk (találóan Red Eye Flight-nak hivják az ilyet) ezért majd alszom a gépen, ugyanis a világ legkényelmetlenebb ülését fogtam ki. Tényleg, egy óra alatt mindkét farpofám érzéketlenre zsibbadt, amit csak azért osztok meg mert tudom, hogy mindenkit mennyire érdekel. Alex se járt jobban, bár az ő farpofáiról nincsenek információim. Kinjainkat tetézte, hogy Atlantában 4 órát kellett várni a csatlakozásra, ott sikerült kicsit aludni a padon, de nem volt benne sok köszönet, utána két napig nem birtam kihúzni a hátam...

No ennyi a móka mára. Örömmel jelentem viszont, hogy véget ért az itteni szemeszterem, úgyhogy mielőtt hazamennék gyorsan behozom magam, hogy kerek legyen ez a második évad is:)

Fociiiii

No, mint azt a múltkor irtam voltam focimeccsen. Na azóta sikerült még egy mérkőzést megtekinteni, név szerint a DC United -LA Galaxy-t, ami ugye a gyengébb nem képviselőinek (ahogy Szellő István mondaná egy bohó szombat estén) azért érdekes mivel ott játszik mostanában a precéronáldó korszak szépfiúja, a legposhabb csávó, emlékszik még rá valaki?

Elvileg ebben a csapatban játszik még egy Juninho, de mint kiderült az nem az a Juninho, mert az a Juninho most éppen valami arab országban vagdalja a szabadrúgásgólokat. Na de ne vágjunk ennyire a dolgok elébe. Szal a DC United stadionja az igy néz ki, nuku extra:

A hely egyébként Robert Figerald Kennedy-ről van elnevezve, igy lett ő RFK Stadium. Mint bármilyen rendes amerikai sportesemény előtt, ezúttal sem maradhatott el a Tailgating-nek nevezett, csomagtartóból történő zabálás és sörözés, amivel tökéletesen jól is laktam, nem is kellett már a 8 dolláros minipizza az alagsori rablóktól. A társaság: Teresa, Daniel, Shirley, Oliver (az utóbbi három jövőre lakótársam lesz, de erről majd később), mutatok is egy Olivert:

Belülről a stadion igy néz ki:

Nagyjából telt ház volt, ami azt jelenti, hogy a felső karéjokat leszámitva minden tele volt, ez uszkve 30 000 embert jelent. Ez itt, Amerikában óriási számnak számit és jelzi a azt, hogy egyre népszerűbbé válik a foci. Rekreációs sportként már most is rentgetegen űzik (ebből kifolyólag rentgeteg lány, nem véletlenül az USA-nak van az egyik legjobb nőifoci csapata), csak egyenlőre még a kifinomult úrihölgyek (angolul college slut) körében sokkal inkább be lehet vágódni ha az ember fia kosaras vagy amcsifocista, ezért a legjobb atlétáik leginkább ezekben a sportágakban végzik. Ellentétben például a madarakkal:

Ő nem, olyan vidám, még jó, hogy a szurkolók azért azok:

A játék maga végül is nem rossz, semmi szemkápráztató, de rendes tanult iparos játék. Ami pozitivum, hogy az amcsik nagyon nem birják a fetrengést, ezért szinészkedés nem igazán van. Hogy valamit a mi Bekem Dávidunkról is mondjak, technikailag még mindig nagyon ott van, igaz sebességének legalább harmadát azt bukta szerintem (legalábbis ahhoz képest, ahogy emlékszem rá). Továbbra sem szereti ha valakinek fáj amikor belerúg:

Ha viszont valakinek megártott a pia akkor igaz barátként mindig ott van támogatni az elesettet:

Sőt, néha még bunyóba is keveredik:

A közönség soraiból ilyenkor a "Get up, stand up, get up from your ass" rigmus hallatszik, bár most Galaxy szurkoló kevés volt, úgyhogy ha jól emlékszem itt éppen a "fuuuuuck yoooou Beeeeckhaaam" volt a sláger. 

Félidőben a minisunák az ifjú palánták rúgták a bőrt, de kapust azt nem sikerült választani, úgyhogy folyamatosan záporoztak a találatok:

Egy ilyet meg egyszer akarok:

Az eredmény 1-1 lett ha bárkit érdekelne, egy Beckhames szöglet után a Galaxy szerzett vezetést fejesgóllal, amit később a hazaiak hőse, Charlie Davis egyenlitett ki büntetőből. Ez utóbbiról egyébként azt kell tudni, hogy egy éve majdnem meghalt autóbalesetben, egy pár hónapot kómában is eltöltött (de gondolom felébredt mielőtt my name is Buck...) de a szezon közepére már vissza is tért és azóta is szórja a gólokat szorgalmasan.

Hogy MLS meccsre megyek-e még az idén azt nem tudom, a következő jegyem egy pár faluval arrébb megrendezendő mérkőzésre szól, valami mencseszteri egyesült meg vmi poros spanyol (khm.. katalán) csapat játsza, azért remélem jó lesz. (Sajna persze nem a BL döntő, hanem csak egy barátságos meccs július legvégén)