Season 3 finale

No hát harmadszorra is online búcsúzom, hogy offline feltűnjek az életetekben és együtt mindenféle PDA-kat kövessünk el (Public Display of Affection, tegnap tanultam), esetleg lemocsokrészegedjünk.

Utolsó posztként, az utóbbi időben felvett szórakoztató hobbimról mesélek egy pár sort, ez pedig nem más mint a Live Band Karaoke. Gondolom a név elég beszédes, úgyhogy nem sérteném meg azzal a nagyérdeműt, hogy elmagyarázom. Viszont azt kell mondjam, hogy iszonyatosan feelinges, hogy egy banda játszik mögötted miközben kornyikálsz. Hála égnek általában kedvesek és nincs nagyon kihangositva a mikrofon, de utoljára sajnos hallottam a saját hangom, hát nem volt vmi bátoritó:).

Minden második héten szoktunk járni csoportosan, engem már névről ismer a banda, igaz, hogy a Zsolt megfeküdte a gyomrukat, úgyhogy én csak Zoloft vagyok, ami egy antidepresszáns. Tulajdonképpen ez bók:) Gondoljunk csak Arijitra, aki hasonló körülmények között lett Armpit. Szegény.

Persze Zoloft már egy evolúció eredménye, először Zoltar voltam. Mennyivel kúlabb már, Zoltar a barbár harcos, aki farkasok közt nőtt fel...:) Aztán Donna megsúgta, hogy Zoltar a jósgép ami felnöveszti Tom Hankset a segitség felnőttemben.

Azóta egészen elhatalmasodott rajtunk az őrület, Mike-nak van mindenféle erősitője meg mikrofonja, úgyhogy könnyen lehet, hogy ki fogunk adni egy albumot:) Nem lesz jó.

Bűn és ... na hagyjuk

Tudom, hogy úgy tűnik mostanában keveset blogolok, de valójában minden érdekeset leirok ami velem történik, azaz amikor nincs poszt akkor is nagyon szorgosan tudósitok!

Ezúttal viszont van szerencsém megosztani veletek újabb találkozásomat a College Parki bűnügyi helyzettel. Történt ugyanis, hogy egy szép hétfő reggel nyúltam volna az irodai laptopom felé amikor Pataky Attilásan szólva kezem levegőt markolt. MAF??? (WTF??? szabadforditásban). Kiderült, hogy korábban reggel Ariel ugyanigy járt a laptop-töltőjével, de ő még nem gondolt rosszra, hiszen ismeri önmagát, illetve, hogy mennyire csacska (elvégre egy olyan srácról beszélünk aki véletlenül áthajtott a laptopján oda és vissza kocsival), gondolta biztos csak elhagyta. Aztán amikor Jake sem találta a hi-tech fülhallgatóját akkor egyértelművé vált a szituáció, a hétvégén egy kedves szarka járhatott az irodánkban és gondosan türelmesen kizsemlézte az értékeket.

Szerencsére a matematikai érzéke nem lehetett valami túlfejlett mivel azt nem észlelte a szerencsétlenje, hogy többezer dollárnyi tankönyv hevert mindenfelé, úgyhogy a 200$-os netbookom gyakorlatilag elhanyagolható ehhez képest. Hiába nem lehet minden bűnöző olyan érdeklődő az algebra iránt mint a barátaim a 48. és az Indian Ln sarkáról.

Közben az is eszembe jutott, hogy mintha egy héttel előtte olvastam volna arról, hogy a gondnok Fletch irodáját is felnyomták és elvittek egy csomó pénzt, pár perccel később pedig kiderült, hogy a miénkkel együtt egy professzor irodáját is felnyomták. Ez már felettébb gyanús kezdett lenni mivel a mi irodánkba egyszerű bejutni a tetőn és az ablakon keresztül, de Dr. Czaja irodájába maximum Parkőr Péter (aka pókember) juthatott be hasonló módon. Csak, hogy tudjuk kiről beszélünk,

a fenti képen a legbaloldalibb úriember (nem, nincsenek kommunisták a képen), a való életben még ennél is nagyobb, a keresztneve pedig állitólag egy hires lengyel medve keresztnevével egyezik meg. Nem irigyeltem volna a vendégünket ha épp munka közben lepi meg a professzort méghozzá rossz hangulatban.

Ezekután hivtuk a campus police-t, egy 20 percen belül meg is érkezett egy pufók, ám annál szorgalmasabb officer helyszinelni. Én a magam részéről keresztet vetettem az értékeimre, mivel még az életben nem történt velem olyan hogy a rendőrség megtalált volna valamit, ez esetben viszont csoda történt.

Na de ne szaladjunk ennyire előre, a váratlan fordulat körülbelül egy héttel az eset után következett be amikor is Jake azzal fogadott az irodában, hogy ott járt a mi detektivünk és közölte az elkövető kézrekerülésének tényét. Na most kapaszkodjatok, enyves kezű barátunk egy a matematika épületet életvitelszerűen használó csöves. Mint kiderült, már többször vitték be mi után nem tudott kielégitő választ adni a "What the hell are you doing here?" jellegű kérdésekre. Mike egyszer találkozott vele, amikor reggel nyolckor ment be órát tartani, kifogástalan modorú barátunk pedig ott szuszukált békésen a hátsó sorban. Az is lelepleződött, hogy kié az a sok fura kaja a lounge hűtőjében, meglepetés: az övé. Hiába élni tudni kell. Azért esze persze nem volt sok, Dr. Czaja számitógép kódjait (amiket a monitorra ragasztott kis cetlikről másolt le) és disztollát magánál tartotta, igy nem sok esélye volt kivágni magát amikor  az elsők között keresték fel a rend daliás őrei egy kis baráti csevejre.

Az igazi poén viszont csak ezután következett, mivel önjelölt kollégánk számitott a lebukásra, még aznap az épületben rejtette el a szajrét valahol az álmennyezetben. Namost ez egy négy emeletes 100as nagyságrendű teremmel rendelkező épületben nem éppen konkrét információ, úgyhogy szegény Fletch állhatott neki átfésülni mint egy 2000m^2-nyi plafont. Amikor utoljára beszéltem vele akkor kábé a harmadán volt túl, és addig csak három tűzőgépet és két esernyőt talált.

Egy hétre rá viszont a detektiv hivott, hogy találtak egy fekete dell netbookot, de meg kell mondanom a szériaszámot, hogy azonosithassák. Persze én naivan feltettem a váratlan kérdést: "Miért nem kapcsolják csak be és akkor ott lesznek az adataim rajta, szerintem az elég egyértelmű". Természetesen azt persze nem lehet, hiszen az tampering with evidence, és csak forensic úton lehet bekapcsolni, azaz elküdenék egy laborba hat hónapra ahol Horatio ha épp ráér belekukucskál és aztán esetleg visszakaphatom. Gondoltam ez igy nem móka, úgyhogy két órán át túrtam az email fiókomat és a dell accountomat mire végre nagy nehezen megtaláltam úgyhogy egy héttel később mehettem is átvenni régi új barátomat. Igen ám, de rá kellett jönnöm, hogy hülye voltam mivel én csak a laptop eltűnését jelentettem be, nem pedig a laptop+töltőét. Igy most vehetek egy töltőt, de azt hiszem olyan nagyon nem lehetek elégedetlen.

Azt nem tudom, hogy végül a plafonban volt-e vagy valahol máshol, mivel ezt az információt a nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség nem hozta nyilvánosságra (mindig is tudtam, hogy egy Garamvölgyi László veszett el bennem).

Végezetül, kezeket fel aki tudta, hogy Eddie Murphy-nek énekesi karrierje is volt:

Haloweeeeeen!

Gondolom már mindenki látta, hogy két hete szombaton egy kék izé voltam, most igyekszem egy kicsit megmagyarázni:)

De előbb kezdem inkább azzal, hogy életemben elősször faragtam töklámpást. Nem is olyan bonyolult folyamat, első lépésként tököt kell vásárolni és ki kell lyukasztani a tetején. Mondjuk igy:

Persze nem ártott volna ha Katelyn előre szól, hogy ezen a lyukon át majd kényelmesen be kéne férnie a kezemnek. Végül is beleférni belefért, de a fistingen kivül csinálni már nem sok mindent tudtam vele:

Gyorsan el is cseréltem Katelynnel a tökömet, ugyanis a következő lépés az, hogy teljesen ki kell belezni a szegény párát és ki kell szedni belőle ezt:

Ez egy meglehetősen körülményes dolog de jó társaságban ugye repül az idő. Következő lépésként ezután arcot kell faragni neki:

Végül bekerül a mécses és voálá:

Nagyon pöpec:) Mindannyian csináltunk magunknak (Kivéve Shirley-t), ime:

Szerintem cukik.

A tökökkel végezvén el is indultunk a haloween buliba. Mókás ilyenkor a város, beöltözött emberekkel van tele a metró és mindenki hülye. Oli és én persze még nem voltunk beöltözve, mivel a mi esetünk speciális. Sokat gondolkoztunk rajta, hogy mik legyünk, triviális ötletként eszünkbe jutott, hogy az immigrációs státuszunk eleve nonresident alien úgyhogy önmagunkként is beleillenénk a party theme-be. Ez viszont elég gagyi lett volna, valljuk be.

A második remekbeszabott ötlet az volt, hogy legyünk Navik. Gondosan ki is néztük, hogy ezt hogyan is lehetne megvalósitani, igy akadtunk rá a liquid latex nevű förtelemre. Nagyon pöpecnek tűnt, nem fog, lehet alá venni ilyen előkrémet akkor borotválkozni se kell, nagyon jó. Hát nem egészen. Megérkeztünk a party helyszinére Teresáékhoz és neki is láttunk a bemázolódásnak. A cucc fél óráig szárad, és addig meg se szabad mozdulni. Az igaz, hogy megszáradván nem tapad semmihez, viszon önmagához és a bőrünkhöz annál inkább. Eredmények:

1. Zsolt keze elfárad, leereszti ezáltal összeragad saját magával. A szétválasztás szörnyű kinok közepette sikeres.

2. Zsolt és Oliver elsétálnak egymás mellett a buliban, véletlenül összeér a hátuk. A szétválasztás szörnyű kinok mellett sikeres.

3. Zsolt elálmosodván oldalra forditja a fejét, arccal hozzáragad a saját vállához. A szétválasztás szörnyű kinok közepette sikeres.

Azért olyan rettenetesen rosszul nem nézett ki:

Szegény méhecske...

A dolog egy másik hátulütője az volt, hogy a fent emlitett szétválasztások közben az egyik összeragadt festékről leszakadt a latex, úgyhogy  a végére már eléggé nyúzottak voltunk. Aztán Katelynnek vicces kedve támadt és elkezdte széttépni Olit. Onnan még sikeresen elmenekültem, viszont pár perccel később kénytelen voltam megadni magam Donnának.

Hölgyeim, teljes mértékű tiszteletem mindannyiótoknak akik gyantázzátok bármilyen testrészeteket. Most már tapasztalatból beszélek, ugyanis a primer nem volt éppen a leghatékonyabb. A mell és a hasszőröm megúszta (a kinokat persze nem), a karom viszont olyan mint egy újszülött babuci popsija. Azt hiszem jövőre valami más leszek.

A bulin volt egyébként Chewbacca (igazi nagy szőrös, bár a wookie-t kicsit törte), angry bird hadsereg, méhecske, abszint-tündér, hatalmas pillangó, stb, móka volt!

Weeee are the chaaaampionnnns

Hivatalosan is Irodaiszék-race bajnok vagyok! Remélem mindenki emlékszik még a tavalyi Zoo party in the Beach bulira. Igen, az volt az amikor ingyen piáltunk az irodában a felsőbbévesek költségén aztán nekünk kellett kitakaritani. Az idén fordult a trend, mivel az elsőévesek az idén a tradicionális helyükön a Zoo fedőnévre hallgató irodában laknak, igy az idén Beach party in the Zoo elnevezéssel került megrendezésre eme prominens esemény. Mint kiderült, ugyan tavaly elmaradt, de a tradició szerves része az éjféli irodaiszék verseny. Ez konkrétan abból áll, hogy a kétfős csapatok kettesével felálnak a folyosó egyik végén, valaki a görgős széken, van aki mögötte és a rajtjelre verseny a folyosó másik végéig, ott szerepcsere majd vissza. A cél gondolom kitalálható, a lényeg viszont, hogy egyaltalán nincsenek szabályok (azt leszámitva hogy valaki ül a széken, a másik meg tolja), sőt, a közönség közben szemeteskukákat, kartondobozokat söröspoharakat rak az útba, néha blokádot szerveznek, stb.

Na a lényeg, hogy az egyenes kieséses rendszerben én és csapattársam diadalmaskodtunk háromszor is egymás után, igy a trófea a miénk lett. Gondolom leirva nem hangzik olyan keménynek, de eléggé igénybe vesz és nagyon poén:) Az első futamban egy jól időzitett lökéssel beküldtem a mellettem száguldó Timet egy nyitott ajtón egy irodába, ahol becsapódáskor elég nagy rumlit csinált. aztán volt olyan akire a két szárnyú, folyósó felénél lévő ajtó egyik szárnyát rázárták amikor odaért igy felkenődött rá. Elég brutál.

Hogy kicsit szakmázzak is, Dolgopyat bejelentette, hogy február-márciusban lesz az Oral preliminary-m, ami az a vizsga ahol el kéne magyarázni, hogy mit fogok kutatni és be kéne bizonyitani, hogy értek is hozzá. Hát majd meglátjuk. Mindenesetre 200 oldalt már elolvastam a szemeszterben, az elmúlt egy hónapot az általam csak a "pokol fejezete"-ként aposztrofált borzalomban töltöttem, de már túl vagyok rajta.

Nemsokára irok haloween-ról is, illetve arról, hogy miért voltam kék!

Fejezetek Zsolt életéből:)

Huhh, tök régen blogoltam, hol is kezdjem.

Múlt héten például életemben először gulyást főztem. Vágytam már valami hazaias izre, gondoltam főzöcskézek egy kicsit az itteni homie-knak. Felhivásomra összesen 13 ember jelentkezett, úgyhogy nem kicsi adagot kellett összehoznom, de végül annyira jól sikerült, hogy én nem is ettem belőle mert szárazra kiüritették a lábost... Ennyit a hazai izekről...

Voltam kanadai hálaadáson is, de ehhez egy kis háttér szükségeltetik. Oliver tulajdonképpen félig matekos, a hetének a másik felét a földrajzosként tölti és foggalmam sincs mit csinál. Ez úgy alakult ki, hogy tavaly az én "helyemen" (az idézőjel azért, mert az egy másik házban volt) még Charlotte debütált, aki a téli szünetben aztán úgy döntött, hogy a földrajzot inkább sioktatásra cseréli és azóta se jött vissza. Ő általa ismerte meg egymást Oli és Laura, egy kanadai földrajzos lány aztán az utóbbi meghivta az előbbit egy projectbe. Mivel Oli többnyire programozva matematizál ezért neki ez pont kapóra jött. Én Laurát az Oliver-bulik alatt ismertem meg, ahogy Danielt, Shirley-t és Momo-t is. Momo egyébként nemrég volt egy éves, azaz tavaly ilyenkor még elveszett egy A4-es lapon, rém aranyos volt... Nade, Charlotte eltűnt, Laura viszont maradt és mostanában sokat szoktunk velük lógni Olival DC-ben. Az egyik ilyen alkalom volt az ominózus hálaadás, ugyanis Laura születési helye Torontó, igy kanadaiként ünnepli a kanadai hálaadást, ami ebben az esetben ordas lakomát jelentett. Éppen a távkapcsolata is látogatóban volt nála, úgyhogy rögtönöztek is egy kanadai Trivia night-ot, amit büszkén jelenthetem, hogy nagy nehézségek árán de az én csapatom nyert. Jutalmam egy kanadai válogatás CD, név szerint Big Shiny Tunes 4. Büszkék vagytok rám?

Ezek a Trivia night-ok egész jók, keddenként néha elmegyünk az Acre 121-be, legutoljára most kedden harmadikak lettünk és kaptunk 10$-nyi ingyen fogyasztást. Persze egyedül nem vagyok esélyes, mivel a kérdéseknek van egy olyan alcsoportja, amelyet csak az "50-es évekbeli midwest country" cimkével illetek és általában a leghalványabb gőzöm sincs róluk. Kiegészitőnek viszont hasznos vagyok európai történelmi ismereteimmel.

Aztán volt ma tornádó is! Éppen vége lett a Salsának a student union-ban, mentem a buszhoz, erre hangos szirénák és marcona zsernyákok jelezték, hogy mindenki fáradjon vissza az épületbe. Kábé egy óra volt az egész, de nagyon keményen nézett ki, pillanatok alatt sötét éjszaka lett és hatalmas villámok kezdtek cikázni. Sajna a tölcsért nem lehetett az épülettől látni de ez van.

Hamarosan itt a Haloween, az idén én is jelmezelek, Teresánál lesz a buli és a témája: Aliens. Az első dolog ami Olival eszünkbe jutott a hivatalos bávándorlói státuszunk (non-resident alien), úgyhogy gondoltuk be se öltözünk, ozt majd lesz nagy hihi. De aztán ezt végül elvetettük mert lame. Úgyhogy kérem alázattal, Navi-k leszünk... Igen, erre én is kiváncsi vagyok:) Momo-pedig Ewok lesz valahogy igy:

Tour de House

Itt az ideje, hogy bemutassam új lakóhelyem. De! Előtte még annyit, hogy ma voltam a dokinál kontrollon és megbizott önkinzó feladatokkal, egyébként minden rendben.

Na szóval. Induljunk csak az én szobámból mert az már ismerjük:

Ha ebből a szögböl sarkon fordulunk, a következő kép tárul elénk:

Jobbra Katelyn szobája, szemben pedig gondolom mindenki kitalálta, hogy a padlás, úgyhogy nézzünk is be ide:

Az ajtó egyébként nem ferde, ez csak a széles látószög eredménye. Az ablak egyébként roppant praktikus, mivel függöny az nem jár hozzá ezért tökéletesen alkalmas magamutogatásra ha az embernek éppen arra szottyan kedve. A művészeti értéken ront, hogy az ablak a hátsó udvarra néz, de a szomszédot attól még kényelmesen lehet terrorizálni.

Egy 90 fokos balos után Shirley szobájára nézünk, aki épp nem csukta be az ajtaját úgyhogy:

Azt hiszem nem ezek életem képei, de azért a lényeget megragadják. Ha itt még tovább fordulunk balra akkor már majdnem a nappaliban vagyunk (csak hogy segitsem a térbeli orientációt, ha itt most még tovább fordulnánk balra, a szombámba jutnánk vissza):

Lépjünk is át a nappaliba, ahol maga Shirley szolgál biodiszletként, nameg persze Momo, aki éppen kedvenc elfoglaltságával, a járókelők folyamatos megugatásával van elfoglalva:

Komolyan. Ha Momo meg tudna tanulni beszélni, két mondatot tudna a legjobban:

-Oh Momo, you're soooo cuuuteee!
illetve
- Mooomooo, shut the fuck up!!!!!

Nézzük inkább meg a csajszit nagyitásban:

Najó, nézzük meg a másik csajszit is nagyitásban:

Nem akarja. Na mindegy, majd legközelebb. Arra mindenesetre jó ez a kép, hogy lássuk merre vezet az út tovább a konyhába. Odabent rögtön balra egy harminc éves sütő található, amely korához hűen be is krepált még a beköltözés előtt. A menedzser cég azóta se volt képes kicserélni, pedig már két latin szakembert is kiküldtek a helyzet megoldására. Az első normális volt és mondta, hogy hát igen ezt ki kéne cserélni mert öreg és szar és egyébként is.  Ehhez a landlordunknak nem fűlik a foga, egyrészt mert smucig másrészt mert köcsög, harmadrészt mert valószinűleg még hülye is. A javitás kábé $500-ba fog kerülni egy új sütő pedig $1000 lenne, viszont ez utóbbi legalább nem csokizna be két hétre rá megint. Természetesen egy másik Enrique Iglesias is kijött elénekelni a maga bailamos-át, szerintem súlyos prekoncepciókkal terhelve, mivel ő már határozottan azt állitotta, hogy ejj dehogy kell új sütő, csak a kapcsoló rossz. Ez akkor lett igazán gyanús amikor a tűzhelyen is megnézte a nem működő begyújtót és kijelentette, hogy igen, valószinűleg a kapcsolók lehetnek a ludasak. Mind a négyen egyszerre! Ezek után meglehetősen lemondóan próbáltam megmagyarázni, hogy lent a mosókonyhában néha nem mindig van áram a konektorban ergo nem mindig működik a száritó. Kitalálhatjátok mi lett a vége: az inditógomb kontaktos... Kiváncsian várom, hogy még az én életemben lesz-e itt működő sütő...

Nade fáradjunk inkább beljebb a konyhába:

Életemben először van olyan konyhám, ahol a mosogatóban van konyhamalac. Nem nagyon folyik le a viz? Sebaj, kis kapcsoló pöcc fel és daráljaaaaaaaaa (mint a Balatonföldvári wc). Ami itt nem látszik mert jobbra van, az egy mikró és egy piritóssütő. A konyha másik oldalán egy jobbkanyar után eljutunk a hátsó ajtóhoz illetve a lépcsőhöz:

Ez persze csak a lépcső teteje a maradék az ilyen:

Az ocsmányság csak illúzió, elég jó állapotban lévő frissen felújitott házról lévén szó. A pincében van még egy nappali:

Itt szoktunk X-boxozni illetve csocsózni. Ha megyünk pár métert előre és összeszedjük magunkat miután átzanyáltunk a kanapé másik oldalára akkor forduljunk jobbra, hogy a kiskonyha táruljon elénk:

Az ajtó jobbra a mosókonyha:

Itt semmi érdekes nincs a mosógépen és a száritón kivül, viszont azt érdemes megemliteni, hogy a szoba elnyerte a "Minden idők leglogikusabban elhelyezett villanykapcsolója" dijat, ami mint azt gondolom már mindenki kitalálta, a szobán kivül a hátsó kijárat mellett van a lépcső tetején. No further comments.

Ha most itt fordulunk egy jobbost akkor megnézhetjük egy másik szögből is a nappalit:

Az itt látható három ajtó mögöttes tartalma jobbról balra haladva:

1. Oliver szobája:

2. Daniel szobája:

 3. Mégegybudiii!

Ez az a budi ami hálaégnek mindig jó, a másik az hajlamos eldugulni és meglepni az embert amikor az lehúzná a wc-t de a rendes működés helyett a viz és a matéria elkezd megállithatatlanul közeliteni. Ez hálaégnek csak egyszer és akkor is a kisebbik verzióban fordult elő, bele se merek gondolni mi lett volna ha akkor nem úgy döntök, hogy ej ráérünk arra még...

Ezzel az interiort a padlást leszámitva be is jártuk, de az nem olyan nagyon érdekes, dobozok vannak fenn és a konyha tetejéből nyilik. Nincs más hátra menjünk ki, először a földszinti nappalin át:

Azután a hátsó ajtón:

Végezetül ime a kert:

Remélem nem volt fárasztó, gyertek legközelebb is:)

Nyugaton a helyzet...

Nos, elérkezett az újabb bejelentkezés ideje. A történet fonala ott szakadt meg, hogy Zsolt aircast-et kapott a lábára meg vikodint az agyára és ciklusokon túlnyúló jelleggel nekilátott a gyógyulásnak. Ebben egészen odáig sikerült azóta jutnom, hogy már tudok rajta járni, igaz valószinűleg még nem kéne, mert utána fáj. A mankótól viszont a hónaljam fáj, úgyhogy gondosan mérlegelve az előnyöket és a hátrányokat, néha  használom néha nem. Azért persze a tökéletességtől amúgy is messze van, tegnap este például édesanyám itteni idő szerint hajnal 4:30kor kérdezte meg, hogy mi a cimem (mentségére legyen szólva épp a postán állt sorba és nem volt választása). Gondolom mindenki ismeri azt amikor az ember éjszaka telefoncsörgésre ébred és az első reflexe a telefon minél előbb történő elpusztitása mielőtt mások is felébrednének. A mozdulatsort persze tigrisugrással inditottam az ágyból, az érkezést pedig mindenki kitalálhatja melyik lábra számitottam ki, úgyhogy a cimem elhörgése előtt illetve után viszonylag hangos Fornication Under Certificate of the King hangjelzést adtam ki. Mint utólag kiderült, a telefonra senki nem ébredt föl, erre viszont szinte mindenki...

Egy másik nem elhanyagolható történetszál a kvalifikáló vizsgáké, amelyeket még augusztus elején követtem el, de valamilyen bizonyára teljesen racionális, ám nem közölt ok miatt az eredményre egy egész hónapot kellett várni. Örömmel jelentem, hogy kvalifikált vagyok, Parcdiff 43/60, Analizis 60/60. A ponthatár egyébként 39 volt mindkét esetben, úgyhogy a parcdiffel kapcsolatban jelentőségteljes huhh sóhajtás mellett még egyszer megtörlöm a homlokom. A nap további részére nem pontosan emlékszem mivel délután 5-re már igen emelkedett volt a hangulatom és többször shot'o'clock-ot ütött az óra. Még a pickelback is rendesen fogyott, emlékeztetőül ez az uborka lé és Jameson whiskey tökéletes arányú kombinációjából kiadódó rövidital. Elég hamar ment az idő, négykor még Mike-kal filozofálgattunk, emlékeim szerint vizet, Mike szerint sört ittam még ekkor is.

Sikereimen felbuzdulva, ellátogattam a matek épület 3. emeletén lévő orosz körzetbe, hogy beszéljek Leoniddal és Dimával, hogy akkor mi is lesz az én jövőbeli research projectem. Felvázoltak öt témát és adtak körülbelül 3 évre elegendő olvasnivalót, majd a végén szolidan hozzá tették, hogy végül is nem baj ha nem oldom meg mind az öt problémát a következő két évben. Asszem csipázom őket.

Ebben a félévben egyébként egyetlen egy tárgyat csinálok komolyan, ez a Large Deviations and Random Perturbations of Stochastic Processes névre hallgat és Dr. Mark Friedlin tálalásában van hozzá szerencsém. Hangzásával ellentétben az úriember nem német hanem orosz, az angolja pedig egészen fura. Az első óra után mondtam Mickey-nek, hogy végülis nem rossz csak jó lenne ha nem váltana néha oroszra, mire azt a választ kaptam, hogy miről beszélek, végig angol volt... Valahogy úgy tudnám jellemezni, hogy mintha folyamatosan egy  behatóbb szájsebészeti beavatkozás után lenne. Egy másik tárgyat, a közönséges diffegyenleteket (igen, sokat káromkodnak...) csak azért hallgatom meg újra (nem hivatalosan) mert egyszer szeretném normálisan is látni úgy, hogy az oktató amikor épp elfárad egy hosszabb mondat közepén akkor nem próbálja egy nagyon érdekes rúgós-kisgolyós-lejtős mechanikai problémával oldani a frusztrációját. Szerencsére Dr. Michael Jacobsont nem ebből a fajtából szalasztották, viszont cserébe ő is orosz, ami nála abban nyilvánul meg, hogy minden n ny, minden t ty és minden g gy. Igy lesz a definyison, propagétyör és a tyeorem. Ezen kivül potyakreditnek kiirattam Leoniddal egy 4 kredites reading course-ot, illetve a Mike-Mickey-John (aki úgy néz ki mint egy ir manó, úgyhogy mi kizárólag Shamus Finnigan néven hivatkozunk rá) csapattal kitalálták, hogy együtt átrágjuk magunkat egy funkanal könyvön.

Nem túl sok szabadidőmet mozgásképtelenségem okán gyúrással, náci-zombik legyilkolászásával és esténként házi sorozatnézéssel töltöm, most éppen a Scrubsot nézzük sokadszorra, illetve a Hustle nevű britt sorozatot, amit mindenkinek csak ajánlani tudok mivel amióta nézem con-artist akarok lenni.

No most ennyi, de még a héten egy virtuális ház túrában és egy lakótárs leirásban lehet része a hűséges olvasónak, vigaszképp a hosszú csendért.

Boka update

Szóval ma elmentem az ortopéd dokihoz, Dr. Crow-hoz, aki a változatosság kedvéért megint csak olyan helyen van, ahová csak autóval lehet eljutni. Hálaégnek Katelyn tényleg egy angyal, bár viszonzásul meghivtam ebédre, szóval mostmár fair-nek érzem a dolgot. A 25$-os copayment leszurkolása után máris kedvesen kérdezgette a recepciós néni, hogy honnan való az awesome akcentusom, már csak három oldalnyi kérdőivet kellett kitöltenem. Ezután befektettek egy szobába, ahol a gipszem eltávolitása után Dr. Crow beviharzott, kijelentette, hogy a kórházban csinált röntgen szar, úgyhogy azt most újra csináljuk. Nővérkének valaki elmondhatta volna, hogy azért hatalmas a gyerek bokája mert fáj neki, úgyhogy nem rámarkolva kéne beállitani. Na mind1, egy kicsit káromkodtam neki magyarul cserébe. Az itélet végül az, hogy kivül belül elszakadt a bokaszallagom és hatalmas mákom van, hogy nem kell műteni. A gyógyulás hat hét, az, hogy újra erős legyen még hat további hét, úgyhogy azt hiszem a foci szezonomnak vége. Két hét után megpróbálhatom szép lassan terhelgetni a mankóval aztán három hét múlva újra randim lesz Hollódokival. Addig is kaptam egy hipermodern, ún. Air cast-et, ami amellett, hogy szerintem szexi, egy áldás, mivel levehető fürdéshez illetve ha kényelmetlen az alvás és még cipőt is lehet rá húzni. Itt egy kép Aircast-el:

És anélkül (bocs:) ):

Egyébként itt nem is olyan óriási mivel az Aircast egy másik hatásaként annyira szoros, hogy egyszerűen fizikailag lenyomta a duzzanatot, ami délután még akkora volt, hogy a doki ujjának a nyoma még 10-15 másodpercre benne maradt.

Most már végülis a legkényelmetlenebb része a dolognak az, hogy a mankó szétcseszi a tenyeremet, de hát istenem. Azt hiszem lehetett ez volna sokkal rosszabb is.

Arra mindesetre jó volt a dolog, hogy rájöhettem, hogy itt is milyen fantasztikus barátaim vannak, akik alig várják, hogy segitsenek - pl. Katelyn-t egy hónapja se ismerem, mégis annyit segitett, hogy azt egy év alatt nem fogom tudni meghálálni -, az első pár nap még a kaját is megcsinálták nekem és odahozták, még veszekedtek is velem ha nem jegeltem eléggé vagy nem polcoltam fel. Ez azért tényleg jó.

Part, Földrengés, Hurrikán

Sziasztok,

Bocsi a nagyobb szünetért, de valahogy úgy jött össze az élet, hogy nem tudtam irkálni. Sebaj, azóta úgyis csak olyan jelentéktelen dolgok történtek, mint földrengés meg hurrikán úgyhogy végülis mindegy is:)

Szóval, időrendben a legutóbbi jelentkezésem óta kétszer próbáltam meg strandolni. Először csak a Chesapeake öbölbe szerveződött egy kis túra, a Sandy Point Park névre hallgató parkba:

Igazából nem volt gond a hellyel, kicsit prolis (mégiscsak egy strand az autópálya mellett...), viszont a  majdnem 7km hosszú Bay Bridge egész jól néz ki onnan:

(A fotót most netről szedtem, nem saját szerzemény)

 A móka kacagás azonban egy óránál nem tartott tovább, mivel egyszer csak leszakadt az ég úgyhogy csomagolás és irány haza:(  

Egy hétre rá már nem hibáztam el. Mivel Bethany egy napon született a Magyar Állammal (persze nem ugyanabban az évben), és minden vágya egy tengerparti túra volt, ezért irány Ocean City! A képeket Amy rakta fel facebookra, de szerintem jó páron meg vagyok Taggelve, úgyhogy aki ügyes az megtalálja. Ez egy elég "csilles" nap volt, semmi mást nem csináltunk, csak hevertünk a parton. Nem mondom, hogy egy hétig tudnám csinálni, de most jól esett. Az viszont kiderült, hogy a napozó  spray egy hatalmas kalap szar! Hozzám képest a Reichstag egy hűtőház volt, csodálom, hogy nem jöttek ki a vizből jól megtermett, de kicsit gyengébben látó rákfiúk meghágni. Na mindegy megérte:) Visszafele még azt is megtanultam, hogy a környező öblök egyike az Assawoman bay névre hallgat. Bethany szerint indián elnevezés, de szerintem csak rafinált telepeshumor:)

Közben a házat is rendezgettük (legközelebb majd szentelek neki egy posztot), többek közt szereztünk két kanapét az egyik, nem olyan csúnya és nagyon kényelmes, a másik elég csúnya és egy kicsit kevésbé kényelmes, de nem vészes. Viszont amikor hoztuk be sikerült a falnak vinni, és ekkor az egész ház elkezdett remegni. Szerencsére kiderült, hogy nem csak a ház hanem az egész környék, mivel ekkor volt az ominózus Virginiai földrengés. Mi viszont azt hittük egy röpke pillanatig, hogy akkor most találtunk egy weak spot-ot a házon és bizony akkor ez most ránkdől, de aztán a szomszéd kirobbant a házából és elkezdett torkaszakadtából orditani, hogy ööööööörrrszkvéééék. A rengés maga egyébként olyan volt mintha elment volna a ház alatt egy metró, és sokkal enyhébb mintha mondjuk a négyeshatos. A hirek szerint máshol persze nem volt ilyen szelid a helyzet, például az egyetem McKeldin könyvtárában sem, ahol 27 ezer könyv kötött ki a padlón. A haveri galeriben van egy könyvtáros csaj, állitása szerint egy hétig pakolták őket vissza a polcokra.

A következő természeti csapás Irén, a kis hurrikán képében érkezett. Mi persze okosan kiszámoltuk, hogy mikor fog beütni és arra az elhatározásra jutottunk, hogy még bőven belefér aznap egy kirándulás a Shenandoah hegységbe:

Reggel hatkor indultunk, és hát azt kell mondjam kár lett volna kihagyni. Az első három mérföldön két WTC-nyi szintemelkedés várt és az úton sok helyen egészen konkrétan sziklát kellett mászni. A csúcs viszont mindenért kárpótolt, még akkor is (vagy éppen attól) ha hurrikán lévén hatalmas köd volt. Kiálltam egy szikla peremére és egészen pontosan olyan volt mintha a semmi fölött álltam volna. Már épp azon kezdtem gondolkodni, hogy hosszú idő után végre egy kicsit irigylem magam, amikor a nem megfelelő cipőválasztás következményeképp egy picit megcsúsztam egy sziklán, ami éppen elég volt ahhoz, hogy egy félméterrel lejjebb lévő szintre essek. Mindez nem lett volna baj, ha nem lett volna a szikla tövében egy lyuk amibe csak a sarkam fért be, a lábfejem eleje már nem, mivel ennek kövektkeztében, mint az mechanikai intuicióval kikövetkeztethető, a lábfejem felcsapódott a sipcsontomhoz. Hát eddig tartott a túra élvezetes része. Az látvány és az érzés alapján meg voltam róla győződve, hogy eltört, kizárólag minimális járási képességeim maradtak, ezzel viszont még 5 mérföldet le kellett gyalogolni a hegyről, hát mit ne mondjak, nem az én perceim voltak. Megállni egyszer sem mertem mert féltem, hogy többet nem indulnék el - ez be is igazolódott, mert miután a kocsiba beültem és hazajöttünk már nem birtam lábraállni. A hurrikán miatt aznap kicsit nehézkes volt az orvosi ügyelet, ezért csak Katelyn felkötötte (egyébként teljesen profin). 

Aznap egyébként hurrikán partit tartottunk, Hurrikán koktéllal és egyéb nyalánkságokkal. Újra ittunk például Pickelback-et, amit a Fadó-s nevű ir kocsmában találtunk az étlapon. Egészen szimpla kis ital, Jameson whiskey és uborkalé... Ingyen jobb ize van, mint nyolc dollárért. (Tényleg nem olyan szar, mint elsőre hangzik.) Aztán persze ahogy azt vártuk, kiment az áram, innentől kezdve gyertyafénynél énekeltünk. Dalszöveg-ismeretben persze még mindig erőteljes lemaradásban vagyok, de sebaj, részegek közt könnyű alibizni.:)

Másnap aztán még mindig duplabokám volt, úgyhogy rámparancsoltak, hogy menjek kórházba. Sam (most ismertem meg), Laura és Katelyn el is vittek a Doctor's Community Hospital-ba, persze csak miután két órán át nyomoztuk, hogy hova érvényes a biztositásom, többszáz dollárt fizetni azért nem fűlött a fogam. Onnantól kezdve viszont, hogy beléptem a kórházba, már semmire sem lehetett panaszom, ha csak nem a brutális várakozási időre. Kaptam azonnal tolószéket, mindenki kedves volt, a számbarágták, hogy mi történik, 8 különböző szögből röntgeneztek meg, aztán kaptam egy saját szobát amig a dokira vártam.  Hála a jó égnek nem tört el, viszont a doki azt mondta, hogy szerinte szalagszakadásos történettel állunk szemben, de ehhez el kell mennem az ortopédiára, oda viszont csak hétfőn kérhettem időpontot. Most itt tart a történet, holnap megyek a vizsgálatra, remélem végül nem lesz semmi súlyos. Addig is begipszeltek, kaptam mankókat és vikodint, úgyhogy NEM LUPUS!:)

New beginning

No, üdv újra itt kedves és kedvetlen olvasóim, Zsolti újra in da USA, úgyhogy a blog is robog ezerrel tovább.

Had kezdjem rögtön a visszaúttal. Természetesen megint roppant kényelmes utazásban volt részem, főleg miután a kedves ferih... köhömm.. Liszt Ferences Lufthansás hölgyike panaszkodott az extra három kilómra, viszont azt tanácsolta, hogy rakjam bele a hátizsákba és akkor azt felvihetem még kézipoggyásznak ingyen. Tapasztalt rókaként, már eszembe se jutott megkérdezni, hogy ugyan miért nem botrányosan mindegy az a repülőnek, hogy kényelmesen a csomagtérben megy-e az a három extra kiló vagy én boxolom le a német turisták fejét vele beszálláskor... Természetesen az IAD-n megint secondary inspectionben volt részem, és mint kiderült ez minden egyes USA-ba érkezésemkor  igy lesz. Mindezt annak köszönhetem, hogy galádmód kirablódtam, ezáltal a lejárati idő előtt igényeltem az új útlevelem ami ugye ősi terrorista hagyomány...mint az közismert. Mindez egy óra extra ücsörgést jelent 16 óra utazgatás után, rettenetesen örülök neki. A vicces kedvű officer még azt is elsütötte, hogy csak mondjam azt, hogy én vagyok a "math guy" és akkor majd elintézik, hogy gyors legyen. Szerintem meg lehet lelőnek. 

Mindezért cserébe viszont legalább olyat láttam amit ha mesélik nem hiszek el. Úgy zajlik a folyamat, hogy kapok a repülőn kitöltött vámpapiromra egy hatalmas B betűt az elsődleges ellenőrzésen. Ezt a csomagfelvétel utáni kapunál álló TSA-es gorilla megnézi és azt mondja, hogy a-aamm, aztán az ujjával egyértelmű jelzéseket tesz arra nézve, hogy én bizony nem a kijárat felé megyek. Ezután a B jelű secondary inspectiont végző TSA-es officer elé egy fakkba berakom az útlevelem és az I20-om (ami igazolja, hogy  mit is csinálok én itt). Ő az ott lévő útlevelek közül teljesen véletlenszerűen választ egyet és komótosan el kezdi nézegetni, közben pedig a számitógépével matat (a szemmozgásából itélve talán passziánszozik). Amikor elunja magát akkor hangosan a nevén szólitva odahivja az útlevél gazdáját. Na igy történt, hogy egy Osama Castro nevű emberkére került a sor. Azt hiszem értem, ő miért került másodlagos vizsgálatra...

Szerencsére Bethany kijött értem kocsival (egyébként majdnem két óra a reptérről eljutni College Park-ig), igy várhatott ő is egy órát a kinti 43 fokban. Csodálom, hogy nem ment el, miután a biztonság kedvéért térerő az nincsen az csomagfelvevőnél és az inspection-nél - gondolom a távirányitású bombákra gondolva - igy szólni azt nem tudtam neki.

A következő két napot Oszkár-on a zöld kanapén töltöttem a régi házban (Oscar the Grouch a kukában lakó zöld antipatikus akármi a Szezám utcából, a kanapé a szine alapján lett Oscar the Couch - by Bethany). Ezután már várt az új helyem, úgyhogy egy teljes napot igénybevevő heroikus költözés következett. A haverokkal béreltünk egy nagy U-hault (kábé az IFA amerikai verziója) aztán házról házról járva összeszedtük mindenkinek a cuccait (kétszer töltöttük meg, pedig igen hatalmas belső tere van). Éjfélre végeztünk is a bepakolással, eredetileg csak az ágyat akartam összerakni, hogy beleeshessek, de aztán annyira deprimáló volt a dobozok közt, hogy inkább szupertempós három óra alatt összeraktam és kipakoltam a többi dolgot is. 

Ez azért nem jött rosszul, mert igy legalább már nem kellett másra figyelnem a tanuláson kivül, igaz igy se nagyon ment jól. Szinte azonnal jött a két vizsga, az elsőre (Parcdiff) még nem nagyon sikerült tanulnom, elég necces, hogy meglesz-e. A másodikra (Analizis) már összeszedtem magam, ott eléggé meglepődnék ha nem lenne max közelében. Szeptember elején kiderül.

Jelentem egyébként, hogy Szimbaket egy köcsög és szerintem meg se ismert viszont legalább annyira kis hülye mint régen:

Az új helyen ellenben itt van Momo, az egy éves kis szőrös egér, aki nagyon megszállottan vonzódik a koszos zokniaimhoz:

Ez még nem feltétlen lenne baj, viszont nagyon imádja utána őket a gazdija ágyára rakni. Nyilvánvaló okoknál fogva Shirley persze nem nagyon rajong a szennyesből kirángatott megcsócsált büdös-koszos zoknijaimért, úgyhogy egyenlőre zárom az ajtót, aztán majd később megpróbálok venni egy zárható kosarat. Apropó néhány kép az új szobámról:

Közben voltam ManU-Barcán is. Hát... azt hiszem, hogy többet felkészülési off-season meccsre nem adok ki 80$-t akkor se ha a görög istenek játszanak Chuck Norrissal. Meglepetésemre egyébkét dugig megtelt a 80 000-es Fedex Field

és a környékén is akkora dugó volt amilyet még az M7-es se látott:

A helyünk kakasülős volt, de azért egész jó:

A szar meccs ellenére azért egész jól éreztük magunk:

Azt persze nem nagyon értettem, hogy Kobe Bryant-nek miért kellett 11-est rúgnia a szünetben, de hát istenem, a lényeg, hogy belőtte:)

Érdekes volt egyébként, hogy az amcsik ugyanolyan ameriaki módra kezelik ezt is mint bármilyen másik sporteseményt, előtte utána kötelező grillezéssel és csomagtartó partyval (tailgateing). A meccs után egy olyan óráig bolyongtam mire visszataláltam a kocsihoz, többek közt egy erdőn is át kellett menni (odafele világosban valahogy minden sokkal egyszerűbb volt). Nehezités képpen még egy patak is áthúzódott ezen az erdőn, úgyhogy eléggé olyasmi jelenet játszódott le mint Világok harcában:

Itt persze csak a vaku miatt látni bármit is, egyébként a képen látható eseménysor, korom sötétben játszódott le.

No első epizódnak ennyit, nyilván majd folyt. köv:)