Lake spoiler I. (Bocsi, muszáj volt...)

No, ahogy igértem akkor most Kanada felé vesszük az irányt. Történt ugyanis, hogy még október környékén megtudtam, hogy minden PhD hallgatónak 600$ áll a rendelkezésére konferenciálás céljából amennyiben talál hozzá másodlagos forrást. Ezt mindenképp ki akartam használni, igy nekiálltam kutakodni és olyan szavakat irtam a google-be, mint "Probability" meg "Stochastic Processes" meg azt is hogy "conference 2011". Az első amit találtam az a Seminar on Stochastic Processes volt, ahol éppen most vagyok Californiában, de erről majd később. Miután megláttam, hogy a témavezetőm egy haverja a szervező rögtön vonultam is Leonidhoz, hogy akkor ide nekem kéne egy ajánlólevél. Mondta, hogy jó, de ez nem igazán polimeres konferencia, igy el kéne mennem vele Torontóba is. Finoman céloztam rá, hogy az nem biztos, hogy kijön a keretből (A 600$ akkor él, ha valamilyen más forrásból még legalább ennyit tudsz mellé szerezni), erre legyintett, hogy ne aggódjak, majd kifizetik az ő grantjükből. Én ugyan nem aggódtam, szépen pályáztam dollárokért a Fields intézettől (akik a konferenciát rendezik). Mivel Dima Dolgopyat (az orosz aki elintézte, hogy felvegyenek Marylandbe) és Tóth Bálint is a szervezők között volt igy erős reményeket tápláltam a siker iránt. A végeredmény 500 CDN (a kanadai dollár enyhén erősebb az amerikainál), hmmm nyami.

Örültem is neki, hogy egy újabb országot kipipálhatok és végre nem kell az IAD-re kimásznom hogy repülhessek. Ezt az utóbbi mondatot persze csak akkor lehet érteni ha elmondom, hogy DC környékén 3 reptér van. Ebből az egyik a Baltimore-Washington International (BWI), a Ronald Reagan Washington National Airport (DCA) és az International Airport Dulles (IAD). Az első kettőre fél óra az utóbbira másfél óra eljutni tömegközlekedéssel (na tippeljetek Budapestről jövet menet hol szoktam áthaladni...) Ez alkalommal gondosan a DCA-re foglaltam, amit egyébként demokraták között nem érdemes Reagan-nek hivni, különben dühös tekinteteket kap az ember cserébe (Reagan egyik emblematikus tette volt a sztrájkba kezdő légiirányitók több mint felének kirúgása volt). 

Node, nem is olyan hosszú repülő út, egy átszállás New Yorkban a JFK-n majd egy közepesen hosszú repülő út után megérkeztem a Toronto Pearson International-re. Képzeljétek, semmit se Zsoltiztam el:) Miután ugye megmondták, hogy az anyagiak miatt ne aggódjak, be is ugrottam az első taxiba ami rögtön a szállodám a Victorias Mansion küszöbére tett le. Prima kis standard szállodai szobát sikerült lefoglalnom, az első dolog amit találtam a szoba közepén heverő koton csomagolás volt, hát istenem, tényleg jó rugói voltak az ágynak:). A szálloda maga a város közepén elhelyezkedő Rainbow city szélén helyezkedik el, amit sokáig nem értettem, hogy micsoda aztán amikor kimentem az utcára akkor rájöttem. Pontosabban a harmadik mellettem elhaladó bácsinak öltözött néni és szivárvány tipusú vendéglátóipari alegység után megvilágosodtam ezzel kapcsolatban.:)

A konferencia maga az egy metró és két villamosmegállónyira elhelyezkedő Fields intézetben volt. Kivülről nem túl érdekes:

 viszont van benne egy csigalépcső!!

Most mondjátok, hogy nem überkúl. Ennél már csak én nézek ki jobban nametag-gel:

A konferencia maga elég érdekes volt, reggel 9től este 4-5ig előadások voltak ebben a teremben:

Az előadások között pedig irgalmatlan mennyiségű ingyen süti és természetesen kávé!!

Igen, a pacát természetesen én zsoltiztam a pohár alá:). Volt magyar "kolónia" is a konferencián, TB, Balázs Marci és Valkó Benedek személyében (BME-sek az előző kettőt mindenképp ismerik, elég régi BME-sek az utóbbit is) ezért igyekeztem drága anyanyelvemet is gyakorolni. Marcitól még egy túrórudit is kaptam ami ritka nagy örömet okozott az adott körülmények között. Igen, a pirospöttyös fajtából. Az ebédszünetekben elsősorban inkább velük jártam különböző ázsiai konyhákat kipróbálni (minden fizetve volt ezért ezért az árrugalmatlanságom egészen nagy mértékeket öltött). A többiek eléggé nagy noodle szakértők voltak, én pedig csak kapkodtam a fejemet, hogy mit eszek és imádkoztam nehogy később alhasi problémákba torkoljon a fieszta (ez egy naptól eltekintve sikerült is). Torontó egyébként kegyetlen jó hely étteremek szempontjából, gyakorlatilag minden és mindennek az ellenkezője is van. Életemben először japán étteremben is voltam (ezúttal az oroszokkal). Jeleztem a pincér hölgyeménynek, hogy a szusi az nembarát.  Mondta, hogy akkor egyem azt a csirkeizét ott alul. Nem vitatkoztam, belementem, nagyszerű volt, köretnek kaptam rizst meg egy csomó szusit....

Ha már itt tartunk ime a két itteni orosz pártfogóm, Leonid Koralov és Dima Dolgopyat:

Mivel mindenki sokkal idősebb és jóval házasabb volt mint én, ezért senkinek nem volt affinitása sörfogyasztásra ezért az előadások után egyedül jártam az éjszakát, ami nem baj mert legalább dumáltam helyiekkel illetve kipróbáltam a legextrémebb éttermeket (természetesen szintén nem saját költségen) meg amúgy is csak úgy sétálgattam a városban...

Szerdán ellenben konferencia által szervezett Curling volt a program, gy.k. jég+seprű kombóval kell egy korongot minél közelebb csúsztatni a célponthoz. Ez egy kanadai nemzeti sport, úgyhogy a helyiek igencsak profik voltak benne, mi egy fokkal kevésbé, de azért élveztük. Kivéve, hogy az egyik ruszki (nem a fentiek közül) öt perc tapasztalat után kinevezte magát szakértőnek és onnantól fogva be nem állt a szája, oktatott mindenkit, hogy hogyan is kéne ezt csinálni és még csak ignorálni sem lehetett mert akkor vállon paskolt, hogy figyelj már rá. Mivel magas rangú tudosról van szó, igy összeszoritott foggal de végülis éppen nem szóltam be...:)

Az konferencia utolsó napján már délben véget ért a szófosás igy szépen elköszöntem az emberektől és felfedezőtúrára indultam Torontóban, de erről majd legközelebb:)

A Pi-nap

Vannak pillanatok amikor az ember olyan dolgokkal szembesül a szakmájában, hogy komolyan eluralkodik rajta nem lenne-e érdemesebb inkább jamaicai drogdilernek felcsapnia, hiszen még az átlag évi két hónap sitt is vonzó alternativa...

Hát nekem is egy ilyn pillanathoz volt szerencsém Március 14én 3:14-kor. Ez ugyanis a nemzetközi Pi-nap  időpontja, és természetesen erről tanszéki ünnepség keretében emlékeztünk meg. Az emberek egy jó részét persze csak a beigért pite (pi(e) ugye...) illetve ingyen pizza vonzotta az aulába, de a szervező csoport egészen komolyan gondolta ezt a dolgot. Következésképpen Dr. Danny Gulick professzor úr fejből szavalta el a Pi első 28 tizedesjegyét, de az utolsót mint kiderült elrontotta, amin néhányan derűsen elmosolyodtak, másoknak (pl. nekem) pedig a vére megfagyott az előbbiek mosolya láttán... Ezután Dr. Gulick felfedte előttünk, hogy annak idején felesleges szabadidejét ütötte el a Pi magolgatásával és baráti körében erős kompetitiv hagyománya volt ennek a kis bohókás, könnyed ámde mégis hallatlanul szórakoztató játéknak.

Kivégzésnek papirokat kezdtek kiosztani, amitől hirtelen nagyon rossz érzésem támadt. Ezt később be is igazolódott, amikor Dr. Gulick közös ünnepi éneklésre szólitotta fel a hallgatóságot. Elrettentésül álljon itt dal szövege, minden betűje gyöngy, becsüljétek meg:

Oh, number Pi
Oh, number Pi
Your digits are unending,
Oh, number Pi
Oh, number Pi
No pattern are you sending.
You're three point one four one five nine,
And even more if we had time,
Oh, number Pi
Oh, number Pi
For circle lengths unbending.
Oh, number Pi
Oh, number Pi
You are a number very sweet,
Oh, number Pi
Oh, number Pi
Your uses are so very neat.
There's 2 Pi r and Pi r squared,
A half a circle and you're there,
Oh, number Pi
Oh, number Pi
We know that Pi's a tasty treat.
(to the tune of "Oh Christmas Tree")

Egy picit sem feszengtem. Tényleg. Egy hangyafasznyit se.

New York IV

Na akkor mostmár tényleg utolsó és befejező epizód. Ha jól emlékszem ott hagytam abba, hogy visszaértem Manhattenbe Ellis Islandről. Mivel még csak olyan 4-5 óra volt úgy döntöttem nem megyek azonnal haza Arielékhez hanem megyek egy pár kört nagyon Downtown.

Még a Battery Parkban igy néz ki a Brooklyn alagúthoz tartozó nem túl érdekes szervizépület:

Majd pár utcával arrébb a Trinity Church:

Ezután a Wall street következett, be kell, hogy valljam, én valami nagyon megalománra számitottam, ehhez képest egy elég szűk kis utca. Ez egy nem túl érdekes részlet, de jól érzékeltet:

Azért persze szép épületeknek nem vagyunk hijján itt sem. Először is itt van ez amiről nem tudtam kideriteni, hogy micsoda (illetve ott megnéztem, de most nem emlékszem rá és a google meg amúgy is bekaphatja...)

Szemben az utcán a filmekből jól ismert füstölgő csatorna:

Rögtön mellette pedig a New York Stock Exchange:

Ezután az East River felé vettem az irányt, ahol Ariel már ajánlgatta a South Street Seaport nevű plázát, ahol tényleg semmi érdekes nincsen leszámitva a kilátást. Gondolom régen kikötő lehetett, mert állt ott egy pár nem Szaddam ellen edződött hajó is:

A kilátás szépsége abból adódik hogy az egész hely majdnem közvetlenül a Brooklyn hid mellett van, ezért a teraszon akár erre a tájra is lehet majszolgatni a hamburgert:

Ezt követően összevissza kezdtem sétálgatni, de szerencsémre belebotlottam a polgármesteri hivatalba (igen, az ott egy Demszkyt megszégyenitő kátyú):

Hogy helyileg ez hol is van?:)

Na még egy kép az épületről:

Ezután elhatalmasodott rajtam a sznobériám és mindenképp egy autentikus Little Italy-s pizzát akartam enni. Hát el is nyertem a méltó büntetésem amikor egy szar pizzáért még le is húztak, de legalább Al Pacino vigyorgott rám a falról, Dolce Vita... Aztán a naptól búcsúzóul még elmentem megkeresni a Courant intézetet (NYU - New York University) ahová eredetileg menni szerettem volna, de nem akartak lét adni a rohadtak. Jake-kel (aki szintén inkább jött volna ide) már többször beszéltünk róla, hogy le kéne vizelni, de aztán úgy döntöttem, hogy egyedül nem akkora sztori a sitten éjszakázni (itt elég komolyan veszik a 90/70-et) úgyhogy inkább letettem erről és hazamentem.

Michael azzal fogadott hogy megy a műhelyébe, persze rögtön megkérdeztem, megnézhetem-e a műhelyét, persze rögtön igent mondott igy 5 percen belül egy stúdióban találtam magam körös körül 5000$-20000$ közöttire taksálható festményekkel, beszélgettünk a művészetről, (a tudós lét egyik előnye, hogy bármikor tudunk a művészetről beszélni, persze a szinvonal az mindig kérdéses, de tény hogy forditva jóval nehezebb:) ) Michael életéről. Mint kiderült az édesanyja még Herschko Éva néven hagyta el Magyarországot 45-ben és utána valahogy nem szivesen beszélt a fiatalkoráról, ezért Michael túrára indult Budapestre a hetvenes években, hogy megtalálja a nagyanyját ami végül sikerült is, de a language barrier erős volt, na nem azért mert a nagymama nem tudott volna nyelveket, hanem mert valamilyen oknál fogva kizárólag a Shakespeare-i angolt értette, nofene mik vannak. Úton haza fele saját bevallása szerint hat hónapig hobóként kultúrát szivott magába Barcelonában, megbeszéltük, hogy én azért kedvelem a szállodákat:)

Day utsó

Másnap az Empire State Building lett volna a cél, csakhogy persze ezen az egy napon szakadt az eső és az tiszta felhő és ködös volt az ég, úgyhogy a portás kisasszony barátságosan közölte, hogy természetesen felmehetek csak éppen a visibility az egzakt zéró úgyhogy inkább fáradjak vissza később, de ami még jobb, telefonáljak oda előtte.

Azért a hallban lefotóztattam magam, sokadik érv amellett, hogy inkább utazzunk társasan mintsem idegeneket kérjünk meg. De tényleg, neki ez vajon egyenesnek látszott????:)

Azért szép vagyok nem?:D Normális esetben itt kellett volna sorbanállni:

 

 

Fenntről majd csinálok legközelebb amikor anyuékkal megyek. Miután itt kudarcba fulladtam úgy döntöttem, hogy ez nem olyan pazar egyedül úgyhogy felhivtam Arielt, hogy kelljen fel délután 1kor és jöjjön velem ground zero-t nézni. Egy kicsit kellette magát, de lehengerlő személyiségemnek nem lehetett ellenállni, igy háromnegyed óra Starbucks-ozás után már másodmagammal metróztunk el a World Trade center hűlt helyére. Miután amerikaiakról van szó ezért természetesen most két még nagyobb tornyot húznak éppen fel, ez most még nem teljesen látszik.

Természetesen van egy emlékmű is a téren, én valami grandiózusabbra számitottam, sebaj, legalább lehetőségem nyilt összedobni életem első panorámafotóját (majd lesz jobb is):

Az előző képet egyébként a World Financial Centerből csináltam, ahol az ún télikert is található. Hát kertnek azért olyan magabiztosan nem mondanám, de végülis csinos kis gaz, igaz a nappalimba azért nem kéne...

Ekkor Ariel kitalálta, hogy neki most sűrgősen inget kell vásárolnia ezért beszabadultunk a Century 21 névre hallgató ruhaboltba és egész kellemes csalódás volt, ahhoz képest, hogy Downtown Manhattan, egész tűrhető áraik és minőségük volt (Ezt csak azért irom, hogy ha bármelyikőtöknek hirtelen shoppingolhatnékolja támadna New York-ban).

Ezen a ponton erőteljes megéhezésen estünk át, ezért az egész heti ellátást viszonzandó meginvitáltam Arielt egy thai vacsorára, ahol halvány lila gőzöm sincs, hogy mit ettem, de finom volt, ha minden igaz akkor standard háziállatoktól mentes volt, de én már semmire sem esküszöm ha ázsiai éttermekről van szó:)

Befejezésül még "csakmerteztisláttam" jelleggel még lefotóztam a világ legnagyobb zsinagógáját (nekem nem tűnt olyan borzasztó nagynak, főleg a Budapestihez képest ami a wikipedia szerint a második, de amit a wiki mond, én elhiszem):

A Park Avenue (aki játszott bármelyik Liberty City-ben játszódó GTA-val), az a hátsó épületet Get a Life felirattal ismeri:) )

A Lehel téri templom Szent Patrik katedrális:

Mivel közel volt ezért a Guggenheim-et is lefotóztam (ide anyuék nagyon akarnak menni, úgyhogy ezt is majd áprilisban):

és végül a Grand Central pályaudvar:

Lezárásként természetesen kocsmázás következett. Még az első nap amikor Jake-kel nem fértünk be egy helyre a kanadai hokifanokkal akkor elhatároztam, hogy oda visszamegyek mert hangulatos kis helynek tűnt. Nem bántam meg. 178 féle sört árulnak, átlag 7-10$ért darabját, magyar szemmel horror, de itteni kocsmaviszonylatban tűrhető:

 

 Meg is kértük a pincércsajt, hogy csináljon rólunk egy szép romcsi fotót, kedves volt, csinált:)

Hazafele végre kihasználtuk az Arieléktől pár sarokra lévő 0-24 olasz pékséget, hát mit ne mondjak, prostituált jó félrészegen még meleg olasz ciabattát majszolgatni (kéretik a szavak sorrendjét megtartani, a ciabbatta jó félrészeg meleg olasz prostituáltat majszolgatni nem menő:) )

Másnap összepakoltam a cuccomat felrepültem a buszra és visszajöttem a büdös unalmas semmibe College Parkba. A sofőr egy igazi humorherold csávó volt a 10 perces szünetnél mielőtt kinyitotta a buszajtót, mindenkihez körbejárt két centiről elmagyarázni, hogy a ten minutes az ten minutes, ez van, a buszvezetés mentálisan megterhelő szakma...

Konec!

Huhh, el se hiszem, hogy végre befejeztem, bocs a lassúságért, rettenetesen el vagyok havazva, de a következő kis képes utikönyv Torontóról lesz, nem igérgetek mert úgyis hazudok, de remélem hamar.