2011. november 3., csütörtök

Weeee are the chaaaampionnnns

Hivatalosan is Irodaiszék-race bajnok vagyok! Remélem mindenki emlékszik még a tavalyi Zoo party in the Beach bulira. Igen, az volt az amikor ingyen piáltunk az irodában a felsőbbévesek költségén aztán nekünk kellett kitakaritani. Az idén fordult a trend, mivel az elsőévesek az idén a tradicionális helyükön a Zoo fedőnévre hallgató irodában laknak, igy az idén Beach party in the Zoo elnevezéssel került megrendezésre eme prominens esemény. Mint kiderült, ugyan tavaly elmaradt, de a tradició szerves része az éjféli irodaiszék verseny. Ez konkrétan abból áll, hogy a kétfős csapatok kettesével felálnak a folyosó egyik végén, valaki a görgős széken, van aki mögötte és a rajtjelre verseny a folyosó másik végéig, ott szerepcsere majd vissza. A cél gondolom kitalálható, a lényeg viszont, hogy egyaltalán nincsenek szabályok (azt leszámitva hogy valaki ül a széken, a másik meg tolja), sőt, a közönség közben szemeteskukákat, kartondobozokat söröspoharakat rak az útba, néha blokádot szerveznek, stb.

Na a lényeg, hogy az egyenes kieséses rendszerben én és csapattársam diadalmaskodtunk háromszor is egymás után, igy a trófea a miénk lett. Gondolom leirva nem hangzik olyan keménynek, de eléggé igénybe vesz és nagyon poén:) Az első futamban egy jól időzitett lökéssel beküldtem a mellettem száguldó Timet egy nyitott ajtón egy irodába, ahol becsapódáskor elég nagy rumlit csinált. aztán volt olyan akire a két szárnyú, folyósó felénél lévő ajtó egyik szárnyát rázárták amikor odaért igy felkenődött rá. Elég brutál.

Hogy kicsit szakmázzak is, Dolgopyat bejelentette, hogy február-márciusban lesz az Oral preliminary-m, ami az a vizsga ahol el kéne magyarázni, hogy mit fogok kutatni és be kéne bizonyitani, hogy értek is hozzá. Hát majd meglátjuk. Mindenesetre 200 oldalt már elolvastam a szemeszterben, az elmúlt egy hónapot az általam csak a "pokol fejezete"-ként aposztrofált borzalomban töltöttem, de már túl vagyok rajta.

Nemsokára irok haloween-ról is, illetve arról, hogy miért voltam kék!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése