New York II

Mivel tegnap 30 centi hó miatt bezárták az egész egyetemet (sőt már a havazás hirére vége volt mindennek szerda 3kor), ezért folytatom a múltkorit. Én még jól jártam, mert nekem legalább az áram (és ezáltal a fűtés) nem ment ki, igy nem kellett este tizkor bevonszolni magamat az irodai kanapén aludni (bár az addigra már úgy hallottam foglalt volt:) )

Még annyi kimaradt az előző napból, hogy ahogy Jake-kel sétáltunk a Times Square felé, jobbról egyszer csak egy templom előtt betámadott 3 buci afró, hogy donésan, donésan, donésan cserébe adnak egy CD-t (gondolom a bandájuk CD-je). Kezembe is nyomta a CD-t, hát mondom ha donésan, akkor $1 belefér. Aztán elkezdett büszkélkedni vele, hogy ők tudnak $20-asból visszaadni. Mondom az dicséretes, de nálam akkor is csak $1 van, erre az egyik CD-t visszavette. Hát sajnálom. Jake egy idő után megunta a tukmálást és egyszerűen lerakta a földre a CD-t amit belenyomtak a kezébe, amire ők meg megsértődtek. A CD egyébként azóta is itt hever az asztalomon, meg akartam hallgatni, bár gondolom nem Beethoven-t játszanak, de aztán eszembe jutott, hogy ki tudja milyen virus van ezen, ennyit nem ér meg az egész. Bátor teszterek jelentkezését várom:)

DAY 3

Másnap a Metropolitan volt a célállomás, de út közben még beugrottunk egy bankba

Aztán csak, hogy lássátok, vannak ronda szocreál épületek Brooklyn-ban is:

Ez meg valami biróságféle:

Maga a Metropolitan (továbbiakban Met) óriási, nem is birtuk végigjárni. Viszont kicsit ezzel kapcsolatban is az volt az érzésem, hogy már minden elemét láttam valahol. Valószinűleg ez egy általános jelenség, de ha az ember eleget járt múzeumba, akkor egy idő után az n+1. már nem tud borzasztóan újat nyújtani legyen az akár a Metropolitan.

Egy szolgálati jótanács: A múzeumba akár 1 centért is be lehet menni, a $10-os student ticket csak suggested price, amit online persze nem igyekeznek tudomásodra hozni, úgyhogy én kicsengettem, aztán elhűlve néztem, ahogy Ariel lerakott egy dollárt és annyi... na mind1

Azért voltak amik tetszettek, például kezdetleges motorcsónak:

egy kinai "aggyámáegyhuszast" illetve "Nemadok, höhöööö" bácsi is:

Aztán volt egy szép adag berendezett szoba, de ezek valahogy Európában sokkal inkább a helyükön vannak, lehet, hogy azért mert ott eredetiek:

Legalább a pókerasztalomat megtaláltam:

Úgy látszik a múzeum épülete mégsem elég nagy, ezért a fölösleges dolgokat egyszerűen csak bevitrinezték. Ezen itt most csak egy kis szelet látszik, de legalább hat-hét szoba tele van ilyen vitrinekkel, Arielt láthatóan leköti:)

Ami azért tetszett (és még eredeti is itt) az ez az átrium:

 

Illetve az innen nyiló tradicionális három emeletes koloniális ház, ilyen szobákkal:

 Találtam egy megkezdett sakkpartit. Nem vagyok egy nagy jóstehetség, de szerintem világos fog nyerni:)

És még kamu Versaillesük is van:

Természetesen nem maradhatott ki az egyiptomi templom se. Hogy hogy került ide? Hát megvették és elhozták. Elég sok dollárral mindent lehet...:)

Ezen a ponton már éhesek voltunk és egy kicsit meg is untuk, úgyhogy megbeszéltük, hogy majd később visszamegyünk (nem történt meg). Kaját keresvén átsétáltunk a Central Parkon, ahol épp szánkóztak az emberek:

De a lényeg persze az, hogy NE DUDÁLJ!!! Azért ez kemény bünti:)

Kaja után úgy döntöttem, ideje valami igazi túristaszart lenyomni és mivel Madame Tussauds-ban már volt részem, ezért a Ripley's beleive or not-ra esett a választásom a Times Square-en. Hát ööö izé, szóval végülis a pénzt egyértelműen nem érte meg de azért nem volt katasztrófális. A végén még lézerek között is lehetett Ocean's eleven-eset játszani. A koncepció az, hogy volt ez a Ripley fószer, aki körbejárta a világot, hogy mindenféle meghökkentő gyökérséget dokumentáljon, illetve minden ezzel kapcsolatos relikviát begyűjtsön, aztán megalapitotta ezt a múzeumot. Például beleive it or not, állitólag tényleg volt egy nő ilyen szép csókos szájjal:

Közben nézzétek milyen szép vagyok:

Aztán hazamentünk, vacsoráztunk, majd a bérelt autóval bementünk Manhattanbe kocsmázni egy kicsit. Apropó bérelt kocsi, Arieléknek alapjáraton nincsen kocsijuk, viszont ha bármire kell nekik akkor bérelnek egy Zipcar-t, állitólag sokkal jobban megéri.

DAY 4

Sikerült délig aludni, úgyhogy ez gyakorlatilag pihenő nap féle volt. Laza brunch után a Museum of Modern Arts volt a teritéken. Na ez egy érdekes hely. Igen, a legsztereotipikusabb modern artra kell gondolni. Kezdjük például a pénztártól nem messze található kisfilmmel, amely a kaviárevést mutatja be egy eddig nem túl kiaknázott szemszögből:

Aztán rögtön itt az egyes számú nem tudom mi:

A nagy aulában fura piros ruhás emberek csináltak fura mozdulatokat, de mi Ariellel megtaláltuk a rendszert:

Rögtön itt találkoztam ezután a második számú nem tudom mivel:

Végülis ez egész jól néz ki, nekem tetszik. Persze a végletekik feszitve a minimalizmust, a hires fekete vászon tematikát kapjuk:

Belehalgatva két láthatóan  tapasztalt néni beszélgetésébe, kiderült, hogy  ezt az alkotó is iróniának szánta a minimalizmussal kapcsolatban. Nesze, tulajdon képpen ezt akartátok nem? Tőlem megkapjátok, nesze nektek fekete négyzet. Ez mind szép és jó, de az irónia is kopik, amikor már az ember a harmadik verzióval találkozik:

A másik  téma a csik volt, unalom elkerülése végett ebből csak  a legvégső állapotot mutatom:

Egyébként ettől függetlenül ez egy jó múzeum, vannak gyöngyörű képek is, van egy csomó Picasso (pl. az Avignon-i asszonyok itt van), de ha ez valakit nem hatna meg, akkor jókat lehet nevetni is néhány dolgon, például ezen a művészi szalmabálán:

Az aulában pedig rendszeres időközönként van valami performansz. Persze sok értelme nem mindig van, például amit mi zárásnak megnéztünk abban 4 fehérbe öltözött emberke bohóckodott farudakkal. Már épp azt vártuk, hogy lesz belőle valami amikor vége lett.

Ezután sietnünk kellett mert vacsorára voltunk hivatalosak Sylviához, aki Michael-nek (Ariel apja) az unokatestvére. Egy ideig itt is fontolgattam, hogy elfogadjam-e a meghivást, mégiscsak egy családi vacsorának tűnt, de aztán végül a győzködés hatására beadtam a derekamat. Végülis ezektől lesz nekem az élmény egy kicsit több mint az egyszerű túristáknak. Sylvia egyébként az Albert Einstein Medical College epidemológiai centrumának a vezetője, a fia pedig a Harvard-on biológus professzor, úgyhogy nem rossz család. Persze nem is lesz mindenkinek olyan lakása a Park Avenue-n ahol még 24 órában liftesfiú nyomogatja a gombot, nehogy véletlen az ember elkapjon valami csúnya fertőzést a liftben. A kilátás az erkélyről:

 

A vacsora egyébként nagyon jó hangulatú volt, kicsit sokat volt téma a tudomány+művészet de egy ilyen családban azt hiszem ez megbocsájtható:) A biológus prof. kutatási területe a socaial defeat. A gyakorlatban muslica mortal kombatokat rendez, felveszi őket slow-motion kamerával és utána statisztikát készit. Állitólag ha egy muslica egyszer bekap egy finish him-et, akkor onnantól kezdve ő lúzer muslica lesz és a további harcokban sokkal rosszabb eséllyel indul fizikailag teljesen azonos körülmények között. Magyarul, a saját tudata, illetve a közösség tudata elkönyveli őt vesztesként és  ez valóban jóeséllyel vesztest csinál belőle. Szeretem a biológiát, kár, hogy segghülye vagyok hozzá.

Végezetül csak, hogy emberekről is mutassak képet, Michael és Raina (Ariel tesója):

Vacsi után nem nagyon tudtam nemet mondani Michael-nek arra, hogy kocsikázzunk egyet Manhatten-ben és már elég későre is járt, úgyhogy hazavitettük magunkat:)

Harmadik, befejező rész következik szabadság szoborral, Ellis-Island-el, remélem azért nem olyan baromi unalmas még:)

New York I

Akkor rugaszkodjunk is neki az első pár epizódnak ami rögtön legalább double, de lehet, hogy tripple feature lesz, mivel ennyit egyszerre nem tudok irni, illetve szerintem ti se olvasnátok végig (tudom, néhányan igen, számotokra az első érv a mérvadó). Mivel mások nálam ezerszer jobb fényképeket csináltak már NY-ról, ezért én inkább azokat mutogatom amikhez valamilyen szöveget is tudok fűzni, a többit meg majd felpakolom facebookra.

Az egész úgy indult, hogy az előző félév vége (de inkább közepe) felé kezdett zavarni, hogy hónapok óta az USA-ban élek, de a National Mall-on és pár Smithsonian-en kivül semmit érdekeset nem láttam még. Panaszomat meghallván, Ariel felajánlotta, hogy menjek hozzájuk. Már hálaadásra is meg akart hivni, de Mickey ott gyorsabb volt, viszont ezt az alkalmat már megragadtam. A Boltbus nevű Volán klón 32$-ért oda vissza el is vitt (állitolag vannak időszakok amikor 1$-ért is lehet foglalni). Persze tapasztalt olvasóim gondolhatják, hogy nem megy ez olyan egyszerűen ha rólam van szó. Történt ugyanis, hogy picit havazott NY-ban, mire a Boltbus az összes aznapi járatát törölte, tehát minden csúszott egy nappal. Ehhez persze át kellett foglalnom a hazafele jegyet, amit viszont nem akart ingyen adni a néni, hanem $3-al megvágott. Nem egy nagy summa, de az elveim szerint ezt nekik bizony ingyen kellett volna megcsinálniuk. Persze emiatt perre nem mentem, úgyhogy egy napos csúszással meg is kezdődhetett az utazás. A következő komplikáció az volt, hogy Arielt legyakta az influ, ezért úgy döntött, hogy ő még utazás helyett inkább fetreng College Park-ban, úgyhogy mehettem Ariel családjához, Ariel nélkül. Picit sem awkward...

DAY 1

A busz út egyébként egész korrekt, kereken 4 óra, van wireless meg pisiszünet Delaware-ben, úgyhogy minden tuti. Már az első látvány még New Jersey-ből is egész pöpec volt:

A busz végül a 33. utca és a 7. sugárút sarkán rakott le, innen már csak oda kellett találni Brooklynba ahol Arielék laknak. Persze gondoltam okos leszek megkérdem a google maps útvonaltervezőjét, igy kötöttem ki Queens-ben. Hálaégnek okosan $30-os hét napos korlátlan metrocardot vettem ezért csak egy alig hallható selymes bazdmeg hagyta el a számat. Második próbálkozásra már tüzetesebben megnéztem a metrótérképet és eltaláltam a jó irányt az F metrón, majd egy fél óra alatt meg is érkeztem a Smith street-re. Belső nézetből:

Innen már pillanatok alatt megvolt a Union street és megérkeztem. Ariel öccse nyitott ajtót, aki egy évvel fiatalabb viszont kétszer akkora mint ő, úgyhogy egy kicsit hátrahőköltem.

Aztán mégjobban hátrahőköltem, amikor megtudtam, hogy tulajdonképpen nem szobám lesz hanem egész apartmanom. A titok nyitja az, hogy Arieléké az egész lépcsőház.

Én ott aludtam, ahol most azt az összecsukott asztalt láthatjátok egy matracon. Volt egy hálószoba is a lakásban, de mivel ott Ariel faterjának egy költő ismerőse lakik amikor épp nem üdül egy kórházban (by Ariel), ezért megegyeztünk, hogy inkább ne az ő ágyába feküdjek be.

Azt előzőleg is tudtam, hogy apuka festőművész (és Ariel öccse is képzős szálakat pedzeget), de aztán az épületbe lépve ez még nyilvánvalóbbá vált. Már a lépcsőházban Dick Tracey-be botlottam:

majd aztán a szobák is tele vannak saját készitésű festményekkel, mint

Ez utóbbi három már a "nagy lakásban van" ahol a konyha és az étkező van (egy szinttel alattam). Ott gyakorlatilag a teljes horizontot uralták a festmények.  A lakás tartozéka még Cocoa a kutya. Különös ismertetőjele, hogy olyan mint egy politikus, ha kell ha nem ugat:

Nem sokkal később megérkeztek Ariel szülei is, rögtön meghivtak vacsorázni, mondták, hogy bármikor bármit amit a hűtőben találok nyugodtan ehetek, úgyhogy gyakorlatilag a megélhetési költségeket sikerült a minimálisra szoritani. Tuladjonképpen egész hamar feldolgoztam Ariel hiányát, szinte azonnal befogadtak, érdeklődtek, tanácsokkal láttak el.

Vacsi után Manhattan felé vettem az irányt mert találkozóm volt Jake-kel, aki NY-tól 30 percre lakik egy Greenwich nevű kisvárosban (és mellesleg van egy lakásuk a 5th Avenue-n). Azt hiszem ki merem jelenteni, hogy a New York-i metró egy fokkal talán még mocskosabb mint a Budapesti, úgyhogy büszke voltam:D Viszont a metrózás feelingje az nagyon otthonos volt nekem. A csövesek büdösek és orkul beszélnek, a bolondok énekelnek, a mérgesek ordibálnak, nyammmmm:)

Az este további részében Jake-kel és a bátyjával söröztem, elhagytam a sálamat, egy helyre nem fértünk be(!) mert a kábé Tatu méretű hely dugig volt felfújt kanadai hokifanokkal, kiderült, hogy az átlag New Yorki sör pintje $7-8, aztán hazamentem:)

DAY 2

A másnapi első műsorszám a Natural History múzeum Jake-kel, akivel rögtön csináltattunk magunknak egy a barátságon még innen tipusú fotót a Central Parkban.











A háttérben látható vár mint később kiderült egy kilátó, hát ez még nem az Empire State Building, de nem baj, nekik is kellenek várak.





Maga a múzeum nem egy borzasztó nagy szám. Ha valaha bármilyen természettudományi múzeumban járt az már az ember, akkor gyakorlatilag ezt is látta. Vannak impressziv dinók:

Fura pénisznyelvű törzsi figura és szúróscsöcsű csokinéni:

és még hasonló érdekességek. Ha viszont ezeken túl bármi érdekességre fájt a fogad (planetárium, agy-kiállitás) akkor az darabonként $12-ba került. Miután ingyen mentem be (Jake-éknek családi membership card-juk van), a planetáriumot bevállaltam, de valószinűleg inkább az agyat kellett volna, mert még fekete lyuk se volt...:( Viszont az épület kivülről szép:

 

Tudom, nem túl érdekes, hogy ezután ebédeltem, de leirom, mivel megtaláltam a McDonalds 2.0-át, eredeti nevén ShakeShack. Tényleg olyan mintha valaki egyszer csak egy BigMac közben felkiáltott volna hogy, jézus ez szar, de milyen jó is lehetne és megcsinálta azt a hamburgert amit itt adnak. Gondolom nem sokkal egészségesebb kaja, de a sültkrumplijuk király.

 Kaja után a Times Square felé vettük az irányt gyalog, úgyhogy ime pár kép a Colombus Ave-i utcaképről:

 

A helyi HirTV is meglett:

Közben eljutottunk a Central Park déli részéhez, ahol Jake elkezdett panaszkodni, hogy az amerikaiaknak olyan kevés szobruk van, de azt persze nem tudta meg mondani, hogy mi ez:

Ugyaninnen épület és lovaskocsi:

Mindenki emlékszik a Tom Hanks-es segitség felnőttem-re? És erre a jelenetre?

Na ha minden igaz akkor ez ugyanaz a Zongora a város legnagyobb játékboltjában az FAO Schwarz-ban:)

Sejtettem, hogy ehhez még apuci pénztárcája is kevés lesz, de azért megkérdeztem az árát, 220 ezer amerikai dollár fejében vihettem is volna haza a hátamon:). Ezen a zongorán rendszeresen szoktak igazi performanszokat is kivitelezni például ők:

 

Mellesleg ezen a téren van egy bitang nagy apple store is. Na innen már tényleg a Times Square-re mentünk, közben még néhány utcakép:

A Times Square-t egyébként arról lehet megismerni, hogy hirtelen megvakulsz a fényáradattól. Itt Jake segitett nekem abban, hogy valami szépet is láthassatok:

és aztán hazament. Én még csináltam egy pár képet, sőt még emóztam is egy kicsit:

Itt befutott a hir, hogy Ariel hazaért úgyhogy gondoltam ezt megnézem magamnak. Tényleg igy volt, úgyhogy vacsoráztunk egyet a szüleivel, aztán mondta, hogy elvisz a promenádra (Brooklyn Heights promenadee), tényleg nem volt egy csúnya látvány:

 

 

A Brooklyn hid:

 

Ott lenn egyébként egy parkot épitenek az biztos nagy móka lesz. Elvileg úgy volt, hogy ezután Ariellel bemegyünk nájtlájfolni Manhattan-be, de kissé kehes volt még úgyhogy inkább egy hangulatos kis Brooklyn-i kocsmát választottunk, ahol az első mozdulattal magamra küldtem a barna sört. Hála égnek a tiptop kis pincércsajok azonnal hozott új sört és egyszerre négyen kezdtek el törölgetni, csinos kis borravaló lett a vége:) Utána hazamentünk, és legközelebb innen folyt. köv: