New York II

Mivel tegnap 30 centi hó miatt bezárták az egész egyetemet (sőt már a havazás hirére vége volt mindennek szerda 3kor), ezért folytatom a múltkorit. Én még jól jártam, mert nekem legalább az áram (és ezáltal a fűtés) nem ment ki, igy nem kellett este tizkor bevonszolni magamat az irodai kanapén aludni (bár az addigra már úgy hallottam foglalt volt:) )

Még annyi kimaradt az előző napból, hogy ahogy Jake-kel sétáltunk a Times Square felé, jobbról egyszer csak egy templom előtt betámadott 3 buci afró, hogy donésan, donésan, donésan cserébe adnak egy CD-t (gondolom a bandájuk CD-je). Kezembe is nyomta a CD-t, hát mondom ha donésan, akkor $1 belefér. Aztán elkezdett büszkélkedni vele, hogy ők tudnak $20-asból visszaadni. Mondom az dicséretes, de nálam akkor is csak $1 van, erre az egyik CD-t visszavette. Hát sajnálom. Jake egy idő után megunta a tukmálást és egyszerűen lerakta a földre a CD-t amit belenyomtak a kezébe, amire ők meg megsértődtek. A CD egyébként azóta is itt hever az asztalomon, meg akartam hallgatni, bár gondolom nem Beethoven-t játszanak, de aztán eszembe jutott, hogy ki tudja milyen virus van ezen, ennyit nem ér meg az egész. Bátor teszterek jelentkezését várom:)

DAY 3

Másnap a Metropolitan volt a célállomás, de út közben még beugrottunk egy bankba

Aztán csak, hogy lássátok, vannak ronda szocreál épületek Brooklyn-ban is:

Ez meg valami biróságféle:

Maga a Metropolitan (továbbiakban Met) óriási, nem is birtuk végigjárni. Viszont kicsit ezzel kapcsolatban is az volt az érzésem, hogy már minden elemét láttam valahol. Valószinűleg ez egy általános jelenség, de ha az ember eleget járt múzeumba, akkor egy idő után az n+1. már nem tud borzasztóan újat nyújtani legyen az akár a Metropolitan.

Egy szolgálati jótanács: A múzeumba akár 1 centért is be lehet menni, a $10-os student ticket csak suggested price, amit online persze nem igyekeznek tudomásodra hozni, úgyhogy én kicsengettem, aztán elhűlve néztem, ahogy Ariel lerakott egy dollárt és annyi... na mind1

Azért voltak amik tetszettek, például kezdetleges motorcsónak:

egy kinai "aggyámáegyhuszast" illetve "Nemadok, höhöööö" bácsi is:

Aztán volt egy szép adag berendezett szoba, de ezek valahogy Európában sokkal inkább a helyükön vannak, lehet, hogy azért mert ott eredetiek:

Legalább a pókerasztalomat megtaláltam:

Úgy látszik a múzeum épülete mégsem elég nagy, ezért a fölösleges dolgokat egyszerűen csak bevitrinezték. Ezen itt most csak egy kis szelet látszik, de legalább hat-hét szoba tele van ilyen vitrinekkel, Arielt láthatóan leköti:)

Ami azért tetszett (és még eredeti is itt) az ez az átrium:

 

Illetve az innen nyiló tradicionális három emeletes koloniális ház, ilyen szobákkal:

 Találtam egy megkezdett sakkpartit. Nem vagyok egy nagy jóstehetség, de szerintem világos fog nyerni:)

És még kamu Versaillesük is van:

Természetesen nem maradhatott ki az egyiptomi templom se. Hogy hogy került ide? Hát megvették és elhozták. Elég sok dollárral mindent lehet...:)

Ezen a ponton már éhesek voltunk és egy kicsit meg is untuk, úgyhogy megbeszéltük, hogy majd később visszamegyünk (nem történt meg). Kaját keresvén átsétáltunk a Central Parkon, ahol épp szánkóztak az emberek:

De a lényeg persze az, hogy NE DUDÁLJ!!! Azért ez kemény bünti:)

Kaja után úgy döntöttem, ideje valami igazi túristaszart lenyomni és mivel Madame Tussauds-ban már volt részem, ezért a Ripley's beleive or not-ra esett a választásom a Times Square-en. Hát ööö izé, szóval végülis a pénzt egyértelműen nem érte meg de azért nem volt katasztrófális. A végén még lézerek között is lehetett Ocean's eleven-eset játszani. A koncepció az, hogy volt ez a Ripley fószer, aki körbejárta a világot, hogy mindenféle meghökkentő gyökérséget dokumentáljon, illetve minden ezzel kapcsolatos relikviát begyűjtsön, aztán megalapitotta ezt a múzeumot. Például beleive it or not, állitólag tényleg volt egy nő ilyen szép csókos szájjal:

Közben nézzétek milyen szép vagyok:

Aztán hazamentünk, vacsoráztunk, majd a bérelt autóval bementünk Manhattanbe kocsmázni egy kicsit. Apropó bérelt kocsi, Arieléknek alapjáraton nincsen kocsijuk, viszont ha bármire kell nekik akkor bérelnek egy Zipcar-t, állitólag sokkal jobban megéri.

DAY 4

Sikerült délig aludni, úgyhogy ez gyakorlatilag pihenő nap féle volt. Laza brunch után a Museum of Modern Arts volt a teritéken. Na ez egy érdekes hely. Igen, a legsztereotipikusabb modern artra kell gondolni. Kezdjük például a pénztártól nem messze található kisfilmmel, amely a kaviárevést mutatja be egy eddig nem túl kiaknázott szemszögből:

Aztán rögtön itt az egyes számú nem tudom mi:

A nagy aulában fura piros ruhás emberek csináltak fura mozdulatokat, de mi Ariellel megtaláltuk a rendszert:

Rögtön itt találkoztam ezután a második számú nem tudom mivel:

Végülis ez egész jól néz ki, nekem tetszik. Persze a végletekik feszitve a minimalizmust, a hires fekete vászon tematikát kapjuk:

Belehalgatva két láthatóan  tapasztalt néni beszélgetésébe, kiderült, hogy  ezt az alkotó is iróniának szánta a minimalizmussal kapcsolatban. Nesze, tulajdon képpen ezt akartátok nem? Tőlem megkapjátok, nesze nektek fekete négyzet. Ez mind szép és jó, de az irónia is kopik, amikor már az ember a harmadik verzióval találkozik:

A másik  téma a csik volt, unalom elkerülése végett ebből csak  a legvégső állapotot mutatom:

Egyébként ettől függetlenül ez egy jó múzeum, vannak gyöngyörű képek is, van egy csomó Picasso (pl. az Avignon-i asszonyok itt van), de ha ez valakit nem hatna meg, akkor jókat lehet nevetni is néhány dolgon, például ezen a művészi szalmabálán:

Az aulában pedig rendszeres időközönként van valami performansz. Persze sok értelme nem mindig van, például amit mi zárásnak megnéztünk abban 4 fehérbe öltözött emberke bohóckodott farudakkal. Már épp azt vártuk, hogy lesz belőle valami amikor vége lett.

Ezután sietnünk kellett mert vacsorára voltunk hivatalosak Sylviához, aki Michael-nek (Ariel apja) az unokatestvére. Egy ideig itt is fontolgattam, hogy elfogadjam-e a meghivást, mégiscsak egy családi vacsorának tűnt, de aztán végül a győzködés hatására beadtam a derekamat. Végülis ezektől lesz nekem az élmény egy kicsit több mint az egyszerű túristáknak. Sylvia egyébként az Albert Einstein Medical College epidemológiai centrumának a vezetője, a fia pedig a Harvard-on biológus professzor, úgyhogy nem rossz család. Persze nem is lesz mindenkinek olyan lakása a Park Avenue-n ahol még 24 órában liftesfiú nyomogatja a gombot, nehogy véletlen az ember elkapjon valami csúnya fertőzést a liftben. A kilátás az erkélyről:

 

A vacsora egyébként nagyon jó hangulatú volt, kicsit sokat volt téma a tudomány+művészet de egy ilyen családban azt hiszem ez megbocsájtható:) A biológus prof. kutatási területe a socaial defeat. A gyakorlatban muslica mortal kombatokat rendez, felveszi őket slow-motion kamerával és utána statisztikát készit. Állitólag ha egy muslica egyszer bekap egy finish him-et, akkor onnantól kezdve ő lúzer muslica lesz és a további harcokban sokkal rosszabb eséllyel indul fizikailag teljesen azonos körülmények között. Magyarul, a saját tudata, illetve a közösség tudata elkönyveli őt vesztesként és  ez valóban jóeséllyel vesztest csinál belőle. Szeretem a biológiát, kár, hogy segghülye vagyok hozzá.

Végezetül csak, hogy emberekről is mutassak képet, Michael és Raina (Ariel tesója):

Vacsi után nem nagyon tudtam nemet mondani Michael-nek arra, hogy kocsikázzunk egyet Manhatten-ben és már elég későre is járt, úgyhogy hazavitettük magunkat:)

Harmadik, befejező rész következik szabadság szoborral, Ellis-Island-el, remélem azért nem olyan baromi unalmas még:)