Sziasztok,
Bocsi a nagyobb szünetért, de valahogy úgy jött össze az élet, hogy nem tudtam irkálni. Sebaj, azóta úgyis csak olyan jelentéktelen dolgok történtek, mint földrengés meg hurrikán úgyhogy végülis mindegy is:)
Szóval, időrendben a legutóbbi jelentkezésem óta kétszer próbáltam meg strandolni. Először csak a Chesapeake öbölbe szerveződött egy kis túra, a Sandy Point Park névre hallgató parkba:
Igazából nem volt gond a hellyel, kicsit prolis (mégiscsak egy strand az autópálya mellett...), viszont a majdnem 7km hosszú Bay Bridge egész jól néz ki onnan:
(A fotót most netről szedtem, nem saját szerzemény)
A móka kacagás azonban egy óránál nem tartott tovább, mivel egyszer csak leszakadt az ég úgyhogy csomagolás és irány haza:(
Egy hétre rá már nem hibáztam el. Mivel Bethany egy napon született a Magyar Állammal (persze nem ugyanabban az évben), és minden vágya egy tengerparti túra volt, ezért irány Ocean City! A képeket Amy rakta fel facebookra, de szerintem jó páron meg vagyok Taggelve, úgyhogy aki ügyes az megtalálja. Ez egy elég "csilles" nap volt, semmi mást nem csináltunk, csak hevertünk a parton. Nem mondom, hogy egy hétig tudnám csinálni, de most jól esett. Az viszont kiderült, hogy a napozó spray egy hatalmas kalap szar! Hozzám képest a Reichstag egy hűtőház volt, csodálom, hogy nem jöttek ki a vizből jól megtermett, de kicsit gyengébben látó rákfiúk meghágni. Na mindegy megérte:) Visszafele még azt is megtanultam, hogy a környező öblök egyike az Assawoman bay névre hallgat. Bethany szerint indián elnevezés, de szerintem csak rafinált telepeshumor:)
Közben a házat is rendezgettük (legközelebb majd szentelek neki egy posztot), többek közt szereztünk két kanapét az egyik, nem olyan csúnya és nagyon kényelmes, a másik elég csúnya és egy kicsit kevésbé kényelmes, de nem vészes. Viszont amikor hoztuk be sikerült a falnak vinni, és ekkor az egész ház elkezdett remegni. Szerencsére kiderült, hogy nem csak a ház hanem az egész környék, mivel ekkor volt az ominózus Virginiai földrengés. Mi viszont azt hittük egy röpke pillanatig, hogy akkor most találtunk egy weak spot-ot a házon és bizony akkor ez most ránkdől, de aztán a szomszéd kirobbant a házából és elkezdett torkaszakadtából orditani, hogy ööööööörrrszkvéééék. A rengés maga egyébként olyan volt mintha elment volna a ház alatt egy metró, és sokkal enyhébb mintha mondjuk a négyeshatos. A hirek szerint máshol persze nem volt ilyen szelid a helyzet, például az egyetem McKeldin könyvtárában sem, ahol 27 ezer könyv kötött ki a padlón. A haveri galeriben van egy könyvtáros csaj, állitása szerint egy hétig pakolták őket vissza a polcokra.
A következő természeti csapás Irén, a kis hurrikán képében érkezett. Mi persze okosan kiszámoltuk, hogy mikor fog beütni és arra az elhatározásra jutottunk, hogy még bőven belefér aznap egy kirándulás a Shenandoah hegységbe:
Reggel hatkor indultunk, és hát azt kell mondjam kár lett volna kihagyni. Az első három mérföldön két WTC-nyi szintemelkedés várt és az úton sok helyen egészen konkrétan sziklát kellett mászni. A csúcs viszont mindenért kárpótolt, még akkor is (vagy éppen attól) ha hurrikán lévén hatalmas köd volt. Kiálltam egy szikla peremére és egészen pontosan olyan volt mintha a semmi fölött álltam volna. Már épp azon kezdtem gondolkodni, hogy hosszú idő után végre egy kicsit irigylem magam, amikor a nem megfelelő cipőválasztás következményeképp egy picit megcsúsztam egy sziklán, ami éppen elég volt ahhoz, hogy egy félméterrel lejjebb lévő szintre essek. Mindez nem lett volna baj, ha nem lett volna a szikla tövében egy lyuk amibe csak a sarkam fért be, a lábfejem eleje már nem, mivel ennek kövektkeztében, mint az mechanikai intuicióval kikövetkeztethető, a lábfejem felcsapódott a sipcsontomhoz. Hát eddig tartott a túra élvezetes része. Az látvány és az érzés alapján meg voltam róla győződve, hogy eltört, kizárólag minimális járási képességeim maradtak, ezzel viszont még 5 mérföldet le kellett gyalogolni a hegyről, hát mit ne mondjak, nem az én perceim voltak. Megállni egyszer sem mertem mert féltem, hogy többet nem indulnék el - ez be is igazolódott, mert miután a kocsiba beültem és hazajöttünk már nem birtam lábraállni. A hurrikán miatt aznap kicsit nehézkes volt az orvosi ügyelet, ezért csak Katelyn felkötötte (egyébként teljesen profin).
Aznap egyébként hurrikán partit tartottunk, Hurrikán koktéllal és egyéb nyalánkságokkal. Újra ittunk például Pickelback-et, amit a Fadó-s nevű ir kocsmában találtunk az étlapon. Egészen szimpla kis ital, Jameson whiskey és uborkalé... Ingyen jobb ize van, mint nyolc dollárért. (Tényleg nem olyan szar, mint elsőre hangzik.) Aztán persze ahogy azt vártuk, kiment az áram, innentől kezdve gyertyafénynél énekeltünk. Dalszöveg-ismeretben persze még mindig erőteljes lemaradásban vagyok, de sebaj, részegek közt könnyű alibizni.:)
Másnap aztán még mindig duplabokám volt, úgyhogy rámparancsoltak, hogy menjek kórházba. Sam (most ismertem meg), Laura és Katelyn el is vittek a Doctor's Community Hospital-ba, persze csak miután két órán át nyomoztuk, hogy hova érvényes a biztositásom, többszáz dollárt fizetni azért nem fűlött a fogam. Onnantól kezdve viszont, hogy beléptem a kórházba, már semmire sem lehetett panaszom, ha csak nem a brutális várakozási időre. Kaptam azonnal tolószéket, mindenki kedves volt, a számbarágták, hogy mi történik, 8 különböző szögből röntgeneztek meg, aztán kaptam egy saját szobát amig a dokira vártam. Hála a jó égnek nem tört el, viszont a doki azt mondta, hogy szerinte szalagszakadásos történettel állunk szemben, de ehhez el kell mennem az ortopédiára, oda viszont csak hétfőn kérhettem időpontot. Most itt tart a történet, holnap megyek a vizsgálatra, remélem végül nem lesz semmi súlyos. Addig is begipszeltek, kaptam mankókat és vikodint, úgyhogy NEM LUPUS!:)
