New beginning

No, üdv újra itt kedves és kedvetlen olvasóim, Zsolti újra in da USA, úgyhogy a blog is robog ezerrel tovább.

Had kezdjem rögtön a visszaúttal. Természetesen megint roppant kényelmes utazásban volt részem, főleg miután a kedves ferih... köhömm.. Liszt Ferences Lufthansás hölgyike panaszkodott az extra három kilómra, viszont azt tanácsolta, hogy rakjam bele a hátizsákba és akkor azt felvihetem még kézipoggyásznak ingyen. Tapasztalt rókaként, már eszembe se jutott megkérdezni, hogy ugyan miért nem botrányosan mindegy az a repülőnek, hogy kényelmesen a csomagtérben megy-e az a három extra kiló vagy én boxolom le a német turisták fejét vele beszálláskor... Természetesen az IAD-n megint secondary inspectionben volt részem, és mint kiderült ez minden egyes USA-ba érkezésemkor  igy lesz. Mindezt annak köszönhetem, hogy galádmód kirablódtam, ezáltal a lejárati idő előtt igényeltem az új útlevelem ami ugye ősi terrorista hagyomány...mint az közismert. Mindez egy óra extra ücsörgést jelent 16 óra utazgatás után, rettenetesen örülök neki. A vicces kedvű officer még azt is elsütötte, hogy csak mondjam azt, hogy én vagyok a "math guy" és akkor majd elintézik, hogy gyors legyen. Szerintem meg lehet lelőnek. 

Mindezért cserébe viszont legalább olyat láttam amit ha mesélik nem hiszek el. Úgy zajlik a folyamat, hogy kapok a repülőn kitöltött vámpapiromra egy hatalmas B betűt az elsődleges ellenőrzésen. Ezt a csomagfelvétel utáni kapunál álló TSA-es gorilla megnézi és azt mondja, hogy a-aamm, aztán az ujjával egyértelmű jelzéseket tesz arra nézve, hogy én bizony nem a kijárat felé megyek. Ezután a B jelű secondary inspectiont végző TSA-es officer elé egy fakkba berakom az útlevelem és az I20-om (ami igazolja, hogy  mit is csinálok én itt). Ő az ott lévő útlevelek közül teljesen véletlenszerűen választ egyet és komótosan el kezdi nézegetni, közben pedig a számitógépével matat (a szemmozgásából itélve talán passziánszozik). Amikor elunja magát akkor hangosan a nevén szólitva odahivja az útlevél gazdáját. Na igy történt, hogy egy Osama Castro nevű emberkére került a sor. Azt hiszem értem, ő miért került másodlagos vizsgálatra...

Szerencsére Bethany kijött értem kocsival (egyébként majdnem két óra a reptérről eljutni College Park-ig), igy várhatott ő is egy órát a kinti 43 fokban. Csodálom, hogy nem ment el, miután a biztonság kedvéért térerő az nincsen az csomagfelvevőnél és az inspection-nél - gondolom a távirányitású bombákra gondolva - igy szólni azt nem tudtam neki.

A következő két napot Oszkár-on a zöld kanapén töltöttem a régi házban (Oscar the Grouch a kukában lakó zöld antipatikus akármi a Szezám utcából, a kanapé a szine alapján lett Oscar the Couch - by Bethany). Ezután már várt az új helyem, úgyhogy egy teljes napot igénybevevő heroikus költözés következett. A haverokkal béreltünk egy nagy U-hault (kábé az IFA amerikai verziója) aztán házról házról járva összeszedtük mindenkinek a cuccait (kétszer töltöttük meg, pedig igen hatalmas belső tere van). Éjfélre végeztünk is a bepakolással, eredetileg csak az ágyat akartam összerakni, hogy beleeshessek, de aztán annyira deprimáló volt a dobozok közt, hogy inkább szupertempós három óra alatt összeraktam és kipakoltam a többi dolgot is. 

Ez azért nem jött rosszul, mert igy legalább már nem kellett másra figyelnem a tanuláson kivül, igaz igy se nagyon ment jól. Szinte azonnal jött a két vizsga, az elsőre (Parcdiff) még nem nagyon sikerült tanulnom, elég necces, hogy meglesz-e. A másodikra (Analizis) már összeszedtem magam, ott eléggé meglepődnék ha nem lenne max közelében. Szeptember elején kiderül.

Jelentem egyébként, hogy Szimbaket egy köcsög és szerintem meg se ismert viszont legalább annyira kis hülye mint régen:

Az új helyen ellenben itt van Momo, az egy éves kis szőrös egér, aki nagyon megszállottan vonzódik a koszos zokniaimhoz:

Ez még nem feltétlen lenne baj, viszont nagyon imádja utána őket a gazdija ágyára rakni. Nyilvánvaló okoknál fogva Shirley persze nem nagyon rajong a szennyesből kirángatott megcsócsált büdös-koszos zoknijaimért, úgyhogy egyenlőre zárom az ajtót, aztán majd később megpróbálok venni egy zárható kosarat. Apropó néhány kép az új szobámról:

Közben voltam ManU-Barcán is. Hát... azt hiszem, hogy többet felkészülési off-season meccsre nem adok ki 80$-t akkor se ha a görög istenek játszanak Chuck Norrissal. Meglepetésemre egyébkét dugig megtelt a 80 000-es Fedex Field

és a környékén is akkora dugó volt amilyet még az M7-es se látott:

A helyünk kakasülős volt, de azért egész jó:

A szar meccs ellenére azért egész jól éreztük magunk:

Azt persze nem nagyon értettem, hogy Kobe Bryant-nek miért kellett 11-est rúgnia a szünetben, de hát istenem, a lényeg, hogy belőtte:)

Érdekes volt egyébként, hogy az amcsik ugyanolyan ameriaki módra kezelik ezt is mint bármilyen másik sporteseményt, előtte utána kötelező grillezéssel és csomagtartó partyval (tailgateing). A meccs után egy olyan óráig bolyongtam mire visszataláltam a kocsihoz, többek közt egy erdőn is át kellett menni (odafele világosban valahogy minden sokkal egyszerűbb volt). Nehezités képpen még egy patak is áthúzódott ezen az erdőn, úgyhogy eléggé olyasmi jelenet játszódott le mint Világok harcában:

Itt persze csak a vaku miatt látni bármit is, egyébként a képen látható eseménysor, korom sötétben játszódott le.

No első epizódnak ennyit, nyilván majd folyt. köv:)