2010. november 12., péntek

Kampány

Sziasztok,

Végre sikerült megszereznem a képet rólam és a poszteremről:
Szerintem továbbra sem túl vicces, de a többieknek nagyon tetszett. Elvileg azon alapul ez a kifinomult népi humor, hogy a hatóságok rendszeresen zaklatják a külföldieket kivéve ha az illető fehér. Szintén elrejtettem egy célzást a bevándorlási procedúrával járó papirmunka mennyiségére kiváncsi vagyok megtaláljátok-e:)

Kicsit más. Lehet néhányan hallottatok róla, hogy félidős választások voltak, ami azt jelenti, hogy az elnökön kivül az összes anyámtyúkja tisztségre választanak, úgyhogy ennek apropóján mesélek egy kicsit a helyi választási szokásokról. (Magának a választási rendszernek lehet, hogy nálam jóval avatottabb szakértői vannak a kedves olvasóközönségben úgyhogy inkább arról lesz szó, hogy az egyszerű emberek szintjére hogy csapódik ez le). Az első lényeges különbség, hogy ugye otthon az ember ha teheti szarik bele a politikába, itt ez pont forditva van. Az emberek általában sokkal inkább a magukénak érzik a politikát, sokkal inkább érzik úgy, hogy a saját életükről döntenek ezért erős megvetés övezi azt aki nem megy el szavazni. Ennek ellenére folyamatosan mindent átható "menj el szavazni" kampány van, az embert kábé napi 2-3x megállitják az utcán hogy el fog-e menni szavazni és ha nemet mond akkor megpróbálják meggyőzni. A szavazás után mindenki kap egy kis "I voted" kitűzőt amit utána egy napig büszkén is visel. Tényleg megdöbbentő, de itt a legtöbben nem kivülállóként tekintenek a politikára hanem önmagukat is részesének érzik a folyamatnak.

El tudja valaki képzelni hogy otthon valaki önszántából kitegyen a kertjébe egy benga MSZP zászlót (és most tekintsünk el attól, hogy ez akár még az egészségre is károsnak bizonyulhat)? Na itt egy csomó kert tele volt hirdetésekkel kertitörpék tartották a jelöltek posztereit és nem csak a szenátor vagy a konkresszusi hanem akár az ügyész (state's attorney) neveit is. Igen, itt az ügyészt nem kilenc évre nevezik ki hanem kifejezetten közvetlenül választják az emberek.

A kampány maga mindent alulmúlóan mocskos és negativ. A magyar politika ehhez képest majdnem babazsúrnak nevezhető. A kampányhirdetések nagy része kifejezetten lejárató jellegű, gondterhelt kismamák panaszkodnak a pelenka megemelt adójáról, öreg nénik vádolják a másikat az ördöggel való kacérkodással, stb. Egy jó példa az amit minden Maryland-i youtube felhasználónak kellett egy hónapon át naponta 4x-5x elszenvednie:

http://www.youtube.com/watch?v=POKRrJgR2lk&feature=player_embedded

Aztán persze voltak ilyenből rettentő buták is, ebből kaptok egy best of-ot most:). Az első az "evil sheep commercial", amit egy bizonyos Carly Fiorina nevű jelölt kampánycsapata követett el. Igen természetesen Kaliforniában. És igen, nem ez a hölgy eredeti neve:). A hölgyemény egyébként szorosan kötődik az e-bay alapitóihoz és nem kevés pénzt ölt a saját kampányába aminek aztán csúnya pofára esés lett a vége. Viszont egyúttal Schwarzenegger már nem kormányzó, úgyhogy az Expendables 2-ben már mehet majd ő is ugrálni a dzsungelbe:) Na tehát a reklám (a közepe kevésbé érdekes, a vége üt):

http://www.youtube.com/watch?v=KRY7wBuCcBY


Természetesen van aki a terror kártyát játsza ki, hmmm ötletes:)

http://www.youtube.com/watch?v=umTITWQuXwY&feature=player_embedded

Aztán van aki Tony Soprano-t is belekeveri a buliba:

http://www.youtube.com/watch?v=eocJHtBVLyI

Végül egy igazi alabamai keménylegény, aki shotgunnal ad nyomatékot a mondanivalójának:)

http://www.youtube.com/watch?v=jU7fhIO7DG0

No mostanra ennyi, de most hamar fogok jelentkezni irok majd a pénzügyekről, egy átlagos hetemről és talán a lakótársakról is majd még valamit:)


U.i.: Matthew Temba barátomnak köszönhetően már rapper nevem is van:

pampampampam

Oh yeah I'm Z-Money muddafuckaz!

A barátaim viszont továbbra us szólithatnak csak BigZ-nek:)

8 megjegyzés:

  1. Javasolnám a Zs-ear(zsíír) elnevezést, de így legalább beszélő neved lehetne, ez kíván némi nyelvgyakorlatot tőlük:) A Z-t nem érzem jogosnak ideje, hogy taníts nekik valamit:)

    VálaszTörlés
  2. Már nem tudom felvenni a szavazásra mert egy ember már szavazott:(

    VálaszTörlés
  3. Érvényteleníteni nem lehet?:)

    VálaszTörlés
  4. szerintem lehetett volna simán PíDzsí, vagy arról kint mindenki a pizsamára asszociál?

    Mindenesetre követve a magyar gyakorlatot/mentalitást most elvből nem szavazok, mert sztem mindegyik név hulladék, szar:D

    VálaszTörlés
  5. Amúgy meg Gratulálok a bejegyzéshez!
    Tényleg nagyon tetszik ez az új point of view, nagyon érdekes ez a kampány kultúra, bár bennem mindig ellenszenvett váltott ki a másik lejáratása típusú összehasonlítás, legyen szó bármiről...


    U.i: velem van a baj, vagy ti is mindig azt lesitek, hogy a szövegellenőrző mikor rak ki egy értelmes csúnya szót?:)

    VálaszTörlés
  6. Akkor már csak annak örülök, hogy Csabának nem hivnak. Na az aztán tényleg mindennek az alja lenne:D

    Egyébként az ilyen gyopár reklámokat utána általában szanaszét szedik mindenféle humoristák, én is Jon Stewart-nál láttam őket először. Kivéve a Bob Erlich is the devil incarnate, stb. Kábé egy fél perc, de minden egyes youtube klipp előtt lejátszotta, a végére már csak azért is Bob Erlichre szavaztam volna..

    VálaszTörlés
  7. Z-Money! Mikóó írsz máá???

    VálaszTörlés