Az első pár nap returns

Az első hét további részében további ügyeket intéztem. Először is nyitottam egy bankszámlát a világhírű Chevy Chase banknál, amivel kapcsolatban azóta is próbálom győzködni magam, hogy nem a színészről nevezték el. Ebben a harcomban az a két tény van a segítségemre, hogy 1. Van egy Chevy Chase nevű város Marylandben, 2. Van egy középkori angol ballada (http://en.wikipedia.org/wiki/Ballad_of_Chevy_Chase) ezzel a címmel. Persze azt továbbra sem tudom, hogy miért neveznének el ezekről egy pénzintézetet, ennyi erővel legközelebb megyek a Beowulf bankhoz:) Mint kiderült azonban, ez a kérdés már okafogyott, mivel a bankot felvásárolta a Capital One, úgyhogy hiába kaptam meg tegnapelőtt a bankkártyámat, szeptemberben majd küldenek egy újat, éljen a takarékosság. Viszont legalább nincs se számlavezetési díj, se ATM felvételi díj (persze csak az ő automatáikból), sőt még csekkeket is ingyen írhatok, ezt megerősítendő kaptam egy pólót:

Kacagós mi?

Azután szereztem amerikai telefonszámot is. Érdekesség, ha nem pofátlanság, hogy itt bizony azért is fizetni kell ha téged hívnak. Mivel egyenlőre nem tobzódom az itteni bro-kban, ezért úgy döntöttem, hogy egy havi 15$-os prepaid csomag jó lesz nekem. Ez valahogy úgy működik mint otthon a Domino, csak havonta is pénzbe kerül és erre töltesz rá még a beszédért zsét, a texting ingyenes. Ha korlátlan beszédet is akarsz akkor az havi 50$ lenne, kíváncsi vagyok jól döntöttem-e, szerintem egyenlőre igen. Mindehhez persze csomagban jár egy kis ostoba, de annál szeretetreméltóbb Samsung telefon, ami valóban nem sok mindent tud, de azt nagyon.

Kiderült azt is, hogy a tömegközlekedés valóban olyan drága mint amilyennek elsőre tűnt. (Mint később megtudtam a Washington Metropolitan Area Transit Authority, ejtsd: BKV, a legdrágább az egész USA-ban). Nincs bérlet! Képzeljétek el, hogy Pesten minden egyes útért, legyen az akár egyetlen megálló, vonaljegyet kéne venni. Na ez itt pont olyan, még az ár is kábé stimmel. A metrón ráadásul másfél óránként változik az árszabás, de legalább ott távolságarányosan fizetsz, nem úgy mint a buszokon, igaz többet. Ez utóbbiak ráadásul iszonyat ritkán járnak, a távolságok pedig itt gyalog óriásiak. Az első szupermarket (itt: grocery store) fél óra séta legalább, az egyetem az egy háromnegyed óra. Érik a biciklivásárlás, de majd csak szeptemberben ha már az egyetem teletömött elég pénzzel. Szerencsére év közben lesz University Shuttle Bus is ami diákkal ingyenes és elég sok helyre elvisz (nyáron is van, de kábé két és fél óránként jár úgyhogy nem túl hasznos). A buszokról még annyit, hogy nézegettem, hogy kéne jeleznem leszállási szándékom, amikor egyszer csak rájöttem, hogy itt nem valami helyi hóbort az ablak mellett futó sárga kábel cibálása hanem tényleg attól gyullad ki a "stop requested" felirat, amit egy selymes női hang még be is mond ilyenkor, hogy mindenki észrevegye. Hogy az egyetem mennyire van messze? Gyalog 45 perc, Bicikli 20, Busz 10, kocsival 5.






Végül a bútorvásárlás került terítékre. Ennek érdekében háromszor vándoroltam el az IKEA-ba, ez először elég sokáig tartott, mivel az amcsik általában úgy tervezik az utakat, hogy áááá úgyis mindenkinek van kocsija. Ennek következtében körülbelül fél órát keresgéltem, hogy hol szelhetném át a lábaimnál tobzódó 2x3 sávos autópályát amíg végül találtam egy lehetőséget, igaz ott se volt kiépített gyalogút vagy zebra, de legalább emeletes kereszteződés volt a US 1-nal, és ott át tudtam surranni. Ekkor még csak pár fogast vettem, másodszorra kitaláltam, hogy mik legyenek a bútorok és harmadszorra meg is vettem őket. Persze ez se ment ám simán, há Zsolt vagyok vagy mi a frász, ugyanis az első nap volt egy kis mizériám az OTP-vel, ezért levettem a napi limitemet 50 ropira. Aztán totál elfelejtettem, egészen addig amíg egy ággyal egy asztallal egy székkel és egy könyvespolccal a hátamon tökönrúgós jelleggel nem emlékeztetett rá a "not approved" felirat a bankkártya leolvasón. Nosza telefon haza, anyúúúúú csinálj valamiiiit! Így aztán végül is sikerült otthon felemelni a limitet és diadalittasan kivonulhattam a pénztártól egyenest a home delivery-hez, mert a truck-tulajdonos ideiglenes lakótársam - aki beleegyezett, hogy eljön értem és hazavisz - megunta a Present Continuousban előadott epic failt és exkuzálva magát elment. Így maradt a 70$-os házhoz szállítás, de persze rohanjak haza mert azonnal viszik és ha nem vagyok otthon akkor redelivery fee van másnap, úgyhogy iszkiri. Rövidtávú nyitott pályás buszozásban világrekordot felállítva hazaértem és egy 10 percre rá egy borzasztó izzadt nagydarab csokibá hozta is a dobozokat.





Miután ma Alex kiköltözött a szobámból (Alexről majd máskor) ezért neki is álltam átköltözni az ideiglenes szobámból lezárván a post-kanapé korszakot. Mentioning ideiglenes szoba:

Illetve csak kezdtem volna azt a szerelést, mivel olyan dzsuva volt, hogy jó négy órán át csak takarítottam. Egy előtte utána képek itt alant:

Azt, hogy honnét lett tévém majd a következő adásból megtudhatjátok, egyenlőre úgysincs  bevezetve a TV a szobába, úgyhogy nem megyek vele sokra. Ez persze még nem a végleges layout, minimum egy szőnyeg befigyel még erre a ritka rusnya parkettára, illetve ki fogom hajítani ezt a szekrényt:

és lecserélem valami csávós IKEA-s Lökljund izére. A fenti képeken látható ablakot meg nem lehet kinyitni, úgyhogy oda meg majd esélyes egy mexikói szakértő érkezése.

Közben találkoztam a leendő professzorommal Dr. Dolgopyattal is, aki nagyon kedves volt bár a beszédét továbbra is nehezen értem. Beszélgettünk egy órát, kérte meséljem el a cikkeimet és majd küldjem el neki őket. A végén mondta, hogy ebédeljünk, de nekem sajnos éppen a fent említett jelenésem volt az IKEA-ban, úgyhogy sajnos nem jött össze. Ő egyébként 10 hónapig Torontóban lesz, de két havonta hazajön, illetve meghívott engem is oda valamikor január táján.

Aztán voltam még bárban sörözni Ariellel, ahol többek közt amifoci hírcsatorna is ment a TV-ben és a mellettünk ülő csávó oldalba bökött egy hírnél, hogy ez milyen felháborító én meg a békesség kedvéért mérgelődve egyetértettem. Kicsit beszélgettünk vele, és ez már a második arra utaló empirikus evidencia volt, hogy ha elkezdesz egy amcsival beszélgetni, abból Vietnám és Irak sose marad ki.

Végül a hét szociális csúcseseménye a lakótársam, Josh blues koncertje volt tegnap Arligtonban, de erről is majd legközelebb.