Orientációs hét.

Na ez hosszú lesz:) Mint minden új egyetemen természetesen itt is volt beavató hét, ahol az új szereplőgárda megismerheti egymást, lefolytathatnak röhejesen sok sablonbeszélgetést és kaphatnak egy hatalmas emészthetetlen információ bombát.

Első körben egy terembe vezettek minket és adtak egy vaskos mappát, amivel kapcsolatban felhívták a figyelmünket arra, hogy még véletlenül se változtassuk meg a papírok sorrendjét, mert az nem véletlenszerű ám, hanem pont sorban vannak ahogy majd kellenek. Ezen ne múljon. Mivel a Department 3 graduate programot gondoz (Pure Math, Mathematical Statistics, és Applied Mathematics and Scientific Computing)  ezért ennek megfelelően az emberek három különböző színű mappa egyikével voltak ellátva és hasonló színű kis névplecsnivel a mellkasra. Mivel az első fél óra ezzel a check-innel telt el (közben lehetett kávézni meg nassolgatni) beindult a szocializáció. Ugyanúgy mint Hollandiában, a szokásos párbeszéd a következőképpen festett:

-Hi, I'm XY
-Hey, I'm ZW, where are you from?
-(Tetszőleges állama az USA-nak vagy külföldi ország)
-Wow, that's so cool! I'm from (ugyanúgy)
-Awesome!
-Where did you go to college?
-In (tetszőleges egyetem)
-Fantastic!
...

Persze az ember a tizedik ilyen után legszívesebben rántottát sütne a homlokán, de sajnos ez így működik. Aztán persze van akikkel lehet folytatni a beszélgetést, csak téma híján néhol elég esetlen. Továbbra sem szeretek óriási tömegben megismerni új embereket. Annyi különbség persze volt Hollandiához képest, hogy ott az én angolom volt az egyik legjobb, itt meg nyilván nem. Ezúton is el kell keserítsek mindenkit. Még a felsőfokú nyelvvizsga+fél év Hollandia is csak egy jó alap az anyanyelvi környezetben való boldoguláshoz és igencsak van hová fejlődnöm.

Ezután betereltek egy terembe ahol volt köszöntés és mindenféle bemutatkozások és kiderült, hogy van itt nálunk egy Norbert Wiener Center, ami harmonikus analízissel foglalkozik, majd a különböző szakterületek képviselői tették tiszteletüket. A képzésünk úgy néz ki, hogy van 10 qualifying exam ebből hármat kell teljesíteni majd a candidacy-hoz. Ezután egy szóbeli vizsgán át kell menni, de ez nem nagy cucc állítólag és meg kell írni a disszertációt. Mindez 5 évre van optimalizálva, mivel itt a diákok rögtön a Bsc után mennek PhDzni (ha azt akarják), de félúton kiszállhatnak egy master-rel. Én azért igyekszem 4 év alatt befejezni:)

Miután ennek vége lett következett egy ebéd (Valójában az ingyen ebédek jelentették a hét legjobb részét, alig kellett kajára költenem:) Sőt, kiderült, hogy van egy olyan egyetemi klub akik kifejezetten olyan nyitott egyetemi rendezvényekre vadásznak, ahol ingyen kaja van, lehet megkeresem majd őket:) ) 

Ebéd után következett az ombudsman, bocsánat ombudswoman, mivel erre felé ez ám így píszí:) (Használatos még az Ombudsperson) Végül bejött az adóügyi néni 40 percet darálni, kicsit gúnyolódott, hogy az amerikaiak bizony fizetnek adót, kár, hogy nem tudtam meg hogyan. Darált a néni mindenféléről össze-vissza, de hasznos információ gyakorlatilag kinyerhetetlen volt az információ tömegből (később külön felkerestem a nénit, úgy már egész használható volt). Amikor ennek vége lett, letereltek a Rotundába (ami az épület előcsarnoka) mindenféle formokat kitöltögetni. A napot egy BBQ party zárta, ahol jól bekajáltam (hülye vagy, ingyéér?:D), majd amikor oszoltak az emberek akkor hazamentem én is.

Másnap kezdődött az igazi gyötrelem. TA-training. Ilyen méretű trivialitáskollekciót még az életben nem láttam. Megtudtam, hogy készülni kell az órákra, nem szabad elkésni, kommunikálni kell a diákokkal. Törekednem kell az igazságosságra és a kiegyensúlyozottságra, stb,stb, mindezt 2 és fél óra hosszan, és ez még csak az első alkalom volt. Az egyetlen enyhítő körülmény az volt, hogy a csávó aki tartotta (Justin) egész jó fej volt.

Jött volna a Nők a matematikában diszkusszió, de ennyit még az ingyen kaja sem ér, úgyhogy elmentünk pénzért ebédelni.

Következett egy pár hasznos tipp idősebb graduate studentektől, majd jött a mélypont. Már Justin is figyelmeztetett rá,  ha úgy érezzük, hogy a matematikusok furák, nézzük csak meg a könyvtárosokat. A valóság minden várakozást alulmúlt, 50 percen át magyarázták, hogy hogy kell megnyomni különböző helyeken a search buttont, ekkor jöttem rá miért is nem tartanak tantermekben késeket. Ezután a további TA training már-már szinte megváltás volt:)

Este Dinner in DC volt a program egy karibi kajáldába mentünk az U streeten. A U streetről azt kell tudni, hogy DC vigalmi negyedének lényeges része, tele van bárokkal és éttermekkel. Hihetetlen milyen országokban tudnak főzni az emberek. Még etióp éttermet is láttam, a perui kaját pedig gyorsétterem formájában árulják. Vacsi után páran elbaktattunk egy hangulatos bárba, ahol elmagyarázták nekem, hogy nem humorműsort néztem előző nap, hanem tényleg van egy Tea Party, akik konzervatívabbak a republikánusoknál és az állami szociális rendszer teljes leépítését követelik majd adócsökkentést. Kicsit meg is szorongatták a republikánusokat az előválasztásokon, paradox módon az egyik szellemi vezérük maga Sarah Palin, aki egyébként hivatalosan republikánus.

A szerdai napközbeni programokra (természetesen TA-training) nem szívesen emlékszem, délután-este viszont a szocializáló programként egy akadálypályára vittek minket. Itt először négy csoportra osztva kellett versenyeznünk egymással, egy ládából kellett minél több plüssjátékot a saját hullahopp-karikánkba tenni egységnyi idő alatt és lehetett lopni a többiektől. Mókamiki nemde?:) Egyébként ez egész jó volt, de utána 20 percet azzal töltöttünk, hogy megbeszéltük, hogy kiben milyen érzések merültek fel játék közben és hogy ez mit jelent a graduate student életünkre nézve.... Na ezt nem tudom mikorra fogom megszokni... Még jött egy másik játék majd felmászhattunk az akadálypályára, elvileg készültek róla képek, majd iderakom ha elküldik. Van egy srác aki szerintem naponta ezer képet csinált, de eddig nem jelentkezett velük.

Csütörtökön a műsor természetesen egész napos TA training volt megfűszerezve egy csipetnyi sexual harassment prevention-nel. Nem követek el nagy hibát ha azt mondom egy szexuális zaklatás panda tartotta. A nő egész egyszerűen csak felolvasott egy 10 oldalas összeállítást (amit meg is kaptunk). Kiderült, hogy egyszer őt is szexuálisan zaklatták, amikor egy irodában dolgozott egy pasassal, aki egyszer mögé osont, masszírozta a nyakát majd elmondta milyen egyszerűen törhetné el a nyakát. Ugye ki mit ért szexuális alatt...
Végül példa sztorikat olvastunk, az egyikben azt hiszem Natalie csalódott a professzorában amikor az házhoz hívta és még borral is meg merte kínálni, a másikban Marcus félt, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy professzora vélt homoszexuális közeledését visszautasította.

Kiderült, hogy ki mit fog tanítani és csodák csodája dolgozatjavítást kaptam (gondolom nem akartak dadogóst a tanterembe) amivel én tökéletesen elégedett vagyok, ez veszi el a legkevesebb időt az ember életéből (legalábbis remélem).

Péntek reggel hálaégnek véget ért a TA-training a próbatanítással, ez egyébként a két értelmes TA-training session egyike. Immunizáltattam magam az egyetemi egészségközpontban (nem mint az egy szem BME doki az biztos) majd a graduate department orientation-ra voltam hivatalos. A graduate hallgatók amerikában teljesen külön állatfaj így az ő ügyeiket egy külön department intézi tudományterülettől függetlenül (ugyanúgy, ahogy a shuttle bus-okat is a department of transportation kezeli) ez utóbbi az ő szervezésük volt. Sajnos voltam olyan hülye, hogy bementem az introduction session-re, ahol a dékán mindenféle biológiai nonszenszeket hordott össze mint, hogy az egyetem az egy nagy agy, amire nekem ki kéne nyitni a saját agyamat és befogadjam. Hagyjon már, az én agyam fogadjon be egy egész egyetemet, hát hülye ez??  Ezután végzős diákok vonultak a színpadra biztató dolgokat mondani, például, hogy graduate studentnek lenni olyan mintha elvonulnánk évekre egy barlangba vagy, hogy a külvilág úgysem érti meg, hogy milyen ez. Hát halljátok, ha az agyam egy másik agyat fogad éppen be az tényleg nehezen értelmezhető kívülről. Aztán persze ők is feltalálták a hideg vizet pár túlélési technika képében. Ilyen például, hogy törődjünk magunkkal, beszéljünk a barátainkkal illetve sportoljunk.

Miután az ausztrál Oliverrel ezt végigültük  (aki egyébként még egy kicsit pösze is, de jelentem két nap után rájöttem, hogy ő is angolul beszél és már értem is!) észrevettük a kiosztott papírok egyikén, hogy $2,50-ért lehet óránként billiárdozni, így gyorsan arrafelé vettük az irányt a hivatalos programban szereplő "rókavadászat" helyett (angolul scavenger hunt, nem találtam jobb magyar szót rá, várom a tippeket), pedig akár biciklit is nyerhettünk volna. Ezután következett a hét legnagyobb poénja a speed friending (meglepő, de tényleg jópofa volt). Ugyanúgy ahogy a villámrandinál, van 5 perced beszélgetni az asztal másik oldalán ülő idegennel aztán mindenki csúszik eggyel. Így ismertem meg egy magyar származású srácot, aki annyit tudott magyarul a szüleitől(!), hogy "lófasz a seggedbe". Érdekes ki mit őriz meg a kulturális hagyatékából:D

Aztán végre hazamentem és aludtam...:)