Hát nem jött össze az a múltkori "holnap írok" sem. Nem tehetek róla, egyszerűen annyi itt a dolog, hogy nem jutok oda. Egy posztot összedobni néha több mint egy óra ha vannak képek is és sajnos tényleg van hogy abban az órában már inkább lefekszem. Azért persze igyekezni fogok a továbbiakban is, de a heti két poszt amit terveztem eredetileg az nem fog menni sajnos:(
No hol is voltunk. Ha jól tippelek akkor két hete úgyhogy most a múlt hét következik:) A hétfő meglehetősen unalmasan telt, leszámítva, hogy a szokásos módon valaki elkurjantotta magát, hogy a Turtle-ben hétfőnként $7-ért adnak egy egész pizzát és két liter sört. Ez még forintban is nagyon megéri, úgyhogy ki is használtuk a dolgot rendesen. A dolog apropóját a hétfő esti NFL forduló adja, múlt hétfőn éppen a New York jets kapott ki elég buta módon valakitől. Még egy free-food kategóriájú esemény esett hétfőre. Kiderült, hogy a hely Papa John's-ban (egy pizzéria) pontosan kétszer annyi ingyen feltétet lehet kérni a pizzára, ahány touchdown-t sikerült a Maryland Terrapinsnak elérnie a hétvégi College Football fordulóban. Miután két hete egy nem túl acélos ellenfelet brutálisan porrá aláztak így rendeltünk is az irodába egy 16 feltétes pizzát:) Mit ne mondjak, érdekes kulináris utazás volt:)
Kedden aztán végre megjött:) Már nagyon vártam, hogy végre velem is megtörténjen. Anyukám azt mondta, hogy nem lényeges, hogy mikor jön meg csak az számít, hogy előbb utóbb eljöjjön ez a pillanat nekem is. Azért én már nagyon vártam, hogy végre elújságolhassam a barátaimnak és büszkén felemelt fejjel járhassak közöttük tudván, hogy végre egy új korszakba lép az életem:). Természetesen az új laptopomról beszélek, aki másra gondolt annak beteg a lelke:P Komolyra fordítva a szót nagyon kis pöpec, könnyedén hasít rajta minden. Hálaégnek éppen aznap érkezett meg az amazonon vásárolt Prince of Persia: The Two Thrones játék is, aminek az első két része nagyon tetszett, ezért őt választottam az első játéknak. Kis szépséghiba, hogy a gépre gyárilag felinstallált McAffee rögtön talált egy trójait az autorun.exe fájlban, így akadtak némi bonyodalmak. A következő akadályt az jelentette, hogy a játék másolásvédelme nem kompatibilis a 64 bites windows-al, így kénytelen voltam az évek óta első legálisan vásárolt játékomhoz törést letölteni:)
Aztán csak hogy ez a hét se teljen el probléma mentesen, életemben először hitelkártya-csalás áldozata lettem. Próbáltam fizetni egy helyen (egy baromi jó szendvicses ahol tetszőleges mennyiségű fagyit kapsz ingyen a szendvicshez) de nem sikerült. Egy pár perc múlva hívott egy nő a banktól, hogy valaki megpróbált egy hamis bankkártyával fizetni az én bankkártya-számommal úgyhogy a kártyámat permanensen letiltották. Ja és persze fel kell hívnom a bankot, hogy újat igényeljek, így megint csak sikerült csiszolnom a zenei műveltségemet miközben vártam, hogy végre kapcsoljanak egy ügyintézőt.
Mindezek után pénteken először az itt tartózkodásom alatt nekiálltam keményebben alkoholizálni, de hát mit tehet az ember amikor egy dollár a sör és három dollár a tequila:) Mindenesetre jól esett. Mivel itt nem egyszerű hazajutni ezért elég korán kezdtük és korán is fejeztük be de ez épp elég volt a mókához. Kiderült, hogy Ariel tánc címén inkább cigánykerekezni szeret és az is, hogy igenis van olyan hely ahol csak a matematikusok táncolnak:D.
Ennek egyenes következményeként szombaton szokásos Zsoltos másnapos voltam, de vasárnapra már kihevertem és el tudtam menni focizni is a hétvégi egyetemi bajnokságra. Ami ott történt az viszont kiakasztott. Kezdődött azzal, hogy már az elején majdnem le akartak léptetni minket mivel nem volt elég lány a csapatunkban. Aztán kiderült, hogy ez csak az undergrad csapatokra vonatkozik, így elkezdtünk játszani, egészen addig amíg egy kis izgága szervezőcsaj le nem állított, hogy nem játszhatunk olyan nadrágokban amin gomb vagy cipzár van mert azok veszélyesek és sérülést okoznak. Én alapvetően igyekszem elkerülni, hogy ott fejeljenek meg ahol a cipzáram van, elsősorban önvédelemből, ilyet viszont még az életben nem láttam, hogy ezért leléptessenek. Most igen. Emlékeim alapján nem kizárt, hogy nevetségesnek, esetleg szánalmasnak bélyegeztem a lánykát, de nem hallgatott a jó szóra. Azért ettől függetlenül nem hivatalosan lejátszottuk a meccset és 5-0ra be is zúztuk az ellent. A színvonal persze nem túl nagy, viszont valami brutálisan hosszú pályán játszanak, úgyhogy ott is rendesen el lehet fáradni a futkorászásban.
Ezzel rá is térhetek erre a hétre, el se hiszem, hogy egy héten belül vagyok:) Hétfőn elkezdtem a squash clubba járni, ahol persze mindenki agyonvert de nagyon sokat tanultam. Az egyik tag, Moses, egy professzionális squash játékos Nigériából, aki állítja, hogy még a piramisok mögött is játszott, mindenesetre az látszik, hogy nem kevés tapasztalata van. Egy csomó mindent megmutatott és tanítgatott aztán kifejezett kérésem ellenére hagyta, hogy megverjem. Az én egyetlen valódi esélyem, a hasán fellelhető uszkve 20-25 kilós súlyfelesleg édeskevés lett volna ehhez:).
Kedden este bementünk DC-be a U-streetre egy etióp étterembe. Bevallom még soha nem ettem etióp kaját ezelőtt, úgyhogy fogalmam se volt mire számítsak. Rendelni úgy kell, hogy kiválasztasz egy csomó mindent az étlapról. Ezeket egy nagy tányérra kiterített palacsintaszerű kenyéren hozzák ki. Evőeszköz nincsen, hanem ezzel a kenyérrel kell felkanalazni és megenni. Ízre finom volt, kár, hogy gőzöm sincs melyik kajához melyik név tartozott, de összességében jópofa volt. El is határoztuk, hogy minden hónapban csinálunk egy ilyen ethnic cuisine estét.
És most itt fejezem be, egész behoztam magam nemde?:)
2010. szeptember 26., vasárnap
2010. szeptember 20., hétfő
Catching up...
Húha. Tudom, hogy le vagyok maradva és minden fórumon cáfolok mindent illetve elnézést kérek ha úgy adódik, de éppen egy új sportot próbálok elsajátítani még pedig a nyitott pályás házitengerbe nem fulladást és hát akadnak még kezdeti nehézségeim a technikás mozdulatokkal. Na de most a következő egy órám a tiétek.
Szóval ha jól emlékszem akkor egy másfél hete hagytam el legutóbb a történet fonalát. Hogy megértsük mi történt azon a pénteken egy pár szót ejtenünk kell az akciókról. Valóban, az elmúlt másfél hónapban kialakítottam magamnak két alapvető elvet:
1.Ha nem sürgős megvenned valamit, ne vedd meg! Előbb utóbb úgyis szembejön valamilyen akció keretében. Gondolkoztam rajta, hogy kéne venni egy kulacsot, egyszer csak ingyen osztogatták a sport centrumban. Egy másik példa a különböző kaja akciók. Egyrészt egy csomó olyan rendezvény van ahol ingyenes a kaja. Nálunk például minden nap 14:45 és 15:00kor sütiket osztogatnak. A Thursty Turtle nevű helyen minden hétfőn amíg az NFL szezon tart $7ért kapsz 2 liter sört meg egy egészen kellemes pizzát.
2.Every hour is a happy hour you just have to find where. Ez azt hiszem magáért beszél.
Így történt, hogy ezen a bizonyos pénteken (ezen a ponton kis szünetet tartunk, mivel a szerző hot pepper-es kézzel a szemébe nyúlt és most nem lát meg csíp meg jajj....) a Cornerstone nevű helyen iszogattunk $2-os Millereket és ettünk olcsó csirkeszárnyakat. Ez az a hely amire egy házaspár graduate student panaszkodott még az első héten, hogy őket nem szolgálják ki rendesen mivel szerintük a bárnak csak a szinglik számítanak. No mi 5en fiúk szabadultunk be és egy fél órába telt, mire egyáltalán oda tolta az egyik szöszi az egyébként botrányosan nagy melleit, hogy ugyan óhajtunk-e valamit rendelni is. Amit persze alig lehetett hallani mivel itt szokás leülős helyen is olyan hangerővel tolni a remek muzsikát, hogy a csirkecombok táncra perdülnek az ember tányérjában. Itt sajna én elég fáradt voltam, úgyhogy viszonylag hamar leléptem.
Közben szombatra már megbeszéltük a többiekkel, hogy nyomás nézzük meg a Smithsonian-t. Ez a mondat persze így értelmetlen mivel a Smithsonian nem egy múzeum, hanem sok múzeum együttese, amelyek mind a The Mall környékén találhatóak. (A Mall a kongresszusi épülettől a Potomac-ig, illetve a fehér házig tart amolyan ló alakban elhelyezkedve). Van egy főépületnek mondható kastély, de ez igazából csak a visitors center:
Az utunk először a Natural History múzeumba vezetett, de a metrótól ehhez előbb át kellett sétálni a múltkori parkon (ahol a jazz-piknik volt) Felfedeztem, hogy a múltkor kihagytam egy szobrot:
Ezután egy kis kerten kellett átmenni ahol megpróbálkoztam természet-fotózni, háát elsőre talán nem olyan rossz:)
Végül megérkeztünk a múzeumba. A többiek valamiért nagyon rohantak ezért nem néztük meg túl alaposan a dolgokat, de hát van még pár évem rá (A múzeum egyébként ingyenes). Természetesen a szokásos felhozatal volt, ami engem továbbra is bármikor lenyűgöz:) Kitömött állatok:
Aztán állatok egymás közt:
A magam részéről Egoly-nak vagy Bagér-nek hívnám, de az ő neve bizony Tarsier, magyarul pápaszemes maki. Természetesen voltak dinoszaurusz csontvázak:
Miután gondolom természettörténeti múzeumban már mindenki volt ezért itt már nem fotóztam olyan sokat, de volt még óceános rész, Afrikás rész, természetesen volt szó a globális felmelegedésről is, nem hiányozhatott az ásványgyűjtemény sem, stb. Ami viszont tetszett az a következő, épp egy kegyetlen nagy mamutot kerülgettünk amikor pár kötögető nénire lettünk figyelmesek. Hát ilyet ritkán lát az ember fia múzeumban, rögvest meg is néztük. Hát nem korallokat kötögettek a drágák! Kiderült, hogy lesz egy kiállítás és arra kötögetik a korallokat. Az instruktor csaj még azt is elkezdte mesélni nekünk, hogy bebizonyították, hogy a korallok geometriája hiperbolikus és egy nagyon természetes szemléltetése ennek ha az ember köti a korallt
Szerintem ez akár még agy is lehetne, de inkább nem asszociálgatok. Adtak hozzá kötési utasítást, ha valakit érdekel és tud is kötni (nagymami?:) ) akkor szívesen lefordítom neki bár számomra nem mond semmit a dolog.
Mivel már benne voltunk a délutánban és még be volt tervezve az Air&Space múzeum is, ezért továbbálltunk. Na itt voltak csuda dolgok. Kezdjük például az Apollo 11 parancsnoki kabinjával (ez az űrben keringett amig a Karerős-ék hosszúlépéseztek a holdon:
Szintén itt található a Viking 3, aminek az első két tesója szerintem azóta is a Marson van (ha megcáfoltok korrigálom)
A múzeumban gyakorlatilag található egy holdra szállás mauzóleum az űrhajósok személyes tárgyaival, és egy bazinagy hordozórakétával megspékelve. Van fotókiállítás a naprendszerről, persze a téma iránt érdeklődők sok ilyet láttak már gondolom, de attól még nagyon szép képek. Lehetett még rakétakilővőset játszani számítógépen, illetve egy planetárium és egy IMAX 3D-s mozi is található az épületben.
Ekkorra már mindenki éhes volt úgyhogy elindultunk egy helyre amiről Nathaniel azt állította hogy az bizony tutifasza úgyhogy mindenképp megéri fél órát sétálni érte. Sebaj, így lehetőségem nyílt lefotózni a Capitoliumot:
Illetve még két szép épületet, az elsőről fogalmam sincs micsoda, a második a kongresszusi könyvtár:
A kajálda tulajdonképpen egy hamburgeres volt, persze nagy adagokkal és széles választékkal (volt Obama Burger is:) ) és isteni gyümölcs shake-ekkel. Itt derült ki, hogy Nathaniel valami nagyon furcsa Utah-i ízléssel rendelkezik. Az hagyján, hogy az amcsik ecettel eszik a sültkruplit, de hogy ő sült krumpli nélkül eszi sóval az ecetet az már kicsit sok volt. Azt mondja egyszer leküldött egy egész üveg szójaszószt de attól megfájdult a feje, úgyhogy azt inkább nem csinálja többet.
Visszafele jövet megörökítettem a naplementét a kapitóliumról (Sajnos a napot nem tudtam bele venni, azt már nem bírja az automata nekem meg még nem volt időm annyit tanulni a dolgot. A többiek regéltek valami új algoritmusról amivel minden érzékenységgel fotózol egyet aztán a számítógép összerakja mindegyikből ami éles, de ehhez sem értek úgyhogy maradt ahogy volt):
Megbeszéltük, hogy azért ha már erre jártunk akkor megnézzük a Fehér házat is, így elindultunk keresztül a Mall-on, ahol éppen valami dzsembori volt. Először azt hittük, hogy szeptember 11ének szól, de a rendezvény plakátján a Black Family Reunion volt olvasható. Hát igen, népes a család:
A háttérben a Washington monument látható, kicsit közelebbről (sajnos az alkonyatkor való fotózás megint csak túlmutat a képességeimen):
Ezután elbattyogtunk a legközelebbi megállóhoz és hazametróztunk. Vasárnap semmi érdekes nem történt, és már majdnem egy héten belül vagyok (csak majdnem), viszont most megyek aludni, de ígérem megpróbálom holnap folyatni aztán vagy sikerül vagy nem, remélem igen!
2010. szeptember 15., szerda
A második hét
No akkor itt az ideje, hogy beszéljek a második hétről. Kezdésnek rögtön leadtam a Topológiát, öreg vagyok én már ahhoz hogy borzasztó pedagógiai képességekkel megáldott zseniális professzorok nehezítsék az életem. Ez a döntés aztán a többiek tapasztalatait a házikkal kapcsolatban hallgatva erős nemmegbánásra került. A többi óra alakul szeretem is őket. Az ODE tanár egy gyöngy, bár elég lassan halad, de ez egyáltalán nem baj. Szereti sokkolgatni a fizikát nem látott matematikus hallgatóságot Lagrange és Hamilton egyenletekkel mindenféle motiváció nélkül, amire ők nagyokat néznek majd félve visszakérdeznek, hogy mi ez:) A pasasban a legjobb a hihetetlen pókerarca, ezért nem mindig lehet megmondani, hogy épp viccel-e vagy sem, de általában kiderül, hogy igen. A PDE tanár, Dionűszosz pedig szerintem bizonyára a görög hadsereg elit kommandósoknak fenntartott kiképzőtáborában nőhetett fel, folyamatosan ordít, ellentmondást nem tűrően magyaráz és állítólag az irodája mellett tobzódó túl hangos graduate studenteket fogyaszt el egészben reggelire. Viszont amikor négyszemközt beszéltem vele nagyon kedves volt. Neki ilyen a stílusa. Körülbelül olyan élmény mint amikor felirat nélkül nézel egy romantikus japán filmet (tekintsünk el attól, hogy a japánokon kívül miért tenne bárki is ilyet) és folyamatosan azt hiszed hogy ezek fel fogják négyelni egymást egy szamurájkarddal aztán a végén nem érted, hogy miért dugnak. A legnehezebb tárgynak az algebra tűnik, pusztán azért mert ebből adják a legtöbb házit, minden héten egy új házisorral szórakoztat minket Tamvakis professzor akinek egészen furcsa módon szőrös a fülének a széle. Egyébként mindhárman nemcsak kiváló szakemberek hanem nagyon jó tanárok is, igaz Tamvakis gyorsabban ír táblára mint én füzetbe, de ez legyen az én bajom:)
A hét másik nagy témája az új laptopom beszerzése volt. Már korábban elkezdődött a folyamat, mivel a régi laptopom (amin a blogot is írom) idestova legalább 3 éves, és bár sokan utálják a Lenovot, nekem továbbra is tökéletesen működik leszámítva a túlmelegedést, amitől az egész gép belassul (gondolom automatikusan leveszi a processzorteljesítményt). Így hát felkerekedtem a Dell honlapra, ahol találtam is rögtön egy akciót (akciókról később) melynek kereteiben $1300-ért megkaptam egy $1800 as Studio 15 laptopot (megnéztem és tényleg annyi eredetileg) plusz kedvezményes áron vehettem egy Inspiron Mini 10-est ($200) illetve egy nyomtatót ($70) és egy vezeték nélküli egeret ($25). Persze ez elsőre tényleg sok pénznek hallatszik, de ahhoz képest amit kaptam érte szerintem nagyon megéri (i5-520M (2,4-2,93 GHz), 4GB DDR3 RAM, 500 GB vinyó, 9 cellás lítium aksi, ATI Radeon HD 5470 videókártya 1GB videómemóriával), az egér szuper, a nyomtató scannel, faxol, nyomtat, hmm, hmm, gombot varr színesben is és ő is vezeték nélküli, úgyhogy kábeldzsungel sincs. Sőt még le is húztam a Dell-t, történt ugyanis, hogy véletlenül beikszeltem egy HDMI kábelt is $20-ért amivel kapcsolatban azonnal írtam egy e-mailt, hogy töröljék a rendelést. Csakhogy ez valahogy elkeveredett és leszállították a FEDEX-nek. Írtam is egy emailt, hogy ezt talán nem kéne, mire megjelent egy -20$ os terhelés, majd egy pár napra rá hívott egy nő, hogy visszautalták a pénzt és a kábel is megtarthatom. A végén még meg is kérdezte, hogy elégedett voltam-e azzal, ahol intézték a dolgokat.
Csakhogy ez persze nem volt egyszerű. A Chevy Chase bankos fantastic free checking accountomon ugyanis akad egy olyan korlátozás, hogy az első pár hónapban ha leadok egy csekket, akkor 5 business day-t várnom kell amig a pénz megjelenik a számlámon. Pontosabban megjeleníteni megjeleníti, csak éppen mellé írja meglehetősen barátságtalanul, hogy funds on hold. Ezen persze még túltettem magam, csak jött a következő probléma: Hogyan fizessünk ki egy $1300-os laptopot, ha $1000 a napi limitünk. Mondhatnánk erre, hogy mi sem egyszerűbb emeljük fel. Hősünk (én) is ilyen botor módon logikusan gondolkodott, így el is baktatott a Chevy Chase bank Adele H. Stamp Student Union épület alagsorában található egységébe, ahol az ügyintézővel már "hey buddy"-val köszönnek egymásnak (tényleg rendes volt a fószer, mert a fenti on-hold ból korábban $1000-et feloldott nekem az első csekkem után amikor közöltem vele, hogy éhes vagyok). Sajnos azonban az úriember azzal a felzaklató hírrel szolgál, hogy ezt ő nem tudja megtenni. Azonban a bankkártya hátoldalán található egy telefonszám, azt kell felhívni oszt az majd jó lesz. Az első akadályt ezzel kapcsolatban az szolgáltatta, hogy a bankkártya hátoldaláról két(!) telefonszám röhögött felém. Valószínűségszámításban jártas ember lévén egyenlő valószínűséggel választottam a kettő közül, keresztülmacsétáztam magam az automata menün, ahol természetesen bankkártya napi limit emeléssel még véletlenül sem találkoztam, így kértem egy ügyintézőt. Majd zene. És megint zene. Aztán még egy kis zene. De nem ám mint a TV2-s telejós egy normál ária vagy hangverseny, hanem egy 4-5 másodperces szekvencia ismétlődött megállás nélkül. Közben egy bájos női hang 6-7 verzióban nyugtatgatott 10 másodpercenként, hogy mennyire fontos a banknak a hívásom és most már aztán tényleg csak egy pár perc. Amikor már épp elgondolkoztam, hogy hátha kész a négyes metró akkor kapcsoltak egy nőt akivel két perc alatt kiderült, hogy ő bizony a business partnereknek van fenntartva de sebaj mindjárt odakapcsol ahol lennem kéne. Na rögtön az arcomra fagyott a mosoly amikor betűre ugyanabban a menüben találtam magam, majd következett a....ZENE! Na ekkorra már kész voltam idegileg, de kivártam. A nő felvette kérdezte a nevemet, megmondtam persze nem értette, mondtam, hogy hagyjuk. Jóóó jóóó, de betűzzem le. Lebetűztem. De mégis, hogy kell ezt kiejteni. Mondtam neki, hogy hagyja már a nevemet mindjárt lemerül a prepaid egyenlegem. Nem hagyta. Lemerült. Húúúúúúúúúúúúúúú..... Sebaj, feltöltöttem újra hívom. 20 perc zene, senki nem veszi fel. ANYÁTOK!!!! Najó, irány a Dell support page, ott hálaégnek chatelni is lehet a helpdeskesekkel. Kifejtettem neki a problémát, és csodák csodája 5 perc alatt megoldotta azzal, hogy két részletre bontotta a fizetést és a másikat fizethettem másnap. Hurrá!!
A kicsi laptop és az egér hamar meg is jött, aztán rá egy napra hozta a FEDEX a nyomtatót is, amibe már másnap szereztem papírt kicsit nem nagyon legális úton (mire nem jó egy supply room az ember munkahelyén:) ) Az Inspiron Mini baromi praktikus, bárhova elfér, hordozhatom össze vissza, könnyű, gyorsan fenn vagyok a neten bárhol. Az egyetemen benn van wifi, igaz, hogy minden egyes felcsatlakozáskor jelszót kér, de ezt azt hiszem csak túlélem valahogy.
Szerdán folytattam a sport karrieremet és meglátogattam a rendszeres szerdánkénti departmental soccer game-et. Nem tagadhatom, a fizikai állapotom nem egészen volt elegendő a megmérettetéshez, de azért élveztem, van egy pár ügyes srác. Általában is jellemző, hogy az amcsik sokkal többet fociznak mint azt az európai ember gondolná, csak nem nagyon nézik a tévében. Ami még meglepőbb az az, hogy teljesen normális dolognak számít, hogy lányok is játszanak. Ez elgondolkodtatott, hogy vajon mi nem engedtünk anno lányokat játszani, vagy maguktól sem akartak volna. Emlékeim szerint inkább az utóbbi. Azt hiszem a férfias sport szerepet itt magasan elviszi az amerikai foci, így a soccer sokkal jobban nyitva áll a lányok előtt amivel élnek is bőven. Én személy szerint továbbra sem szeretek lányok ellen játszani. No nem azért mert annyira bénák lennének (itt például egy oda-vissza benyalatott párszor) hanem mert egyszerűen ösztönösen nem tudsz úgy odalépni ahogy egyébként, nem fogsz nekimenni keményen, és kifejezetten nem rugdosod össze.
A hétvégén bementünk DC-be megnézni pár Smithsonian épületet, nyert a Redskins bár a vége para volt, de ezekről legközelebb, addig is várom a nagy fekete 15 colos Studio laptopomat!
U.i.: Mindenkinek köszönöm szépen a születésnapi köszöntést!
A hét másik nagy témája az új laptopom beszerzése volt. Már korábban elkezdődött a folyamat, mivel a régi laptopom (amin a blogot is írom) idestova legalább 3 éves, és bár sokan utálják a Lenovot, nekem továbbra is tökéletesen működik leszámítva a túlmelegedést, amitől az egész gép belassul (gondolom automatikusan leveszi a processzorteljesítményt). Így hát felkerekedtem a Dell honlapra, ahol találtam is rögtön egy akciót (akciókról később) melynek kereteiben $1300-ért megkaptam egy $1800 as Studio 15 laptopot (megnéztem és tényleg annyi eredetileg) plusz kedvezményes áron vehettem egy Inspiron Mini 10-est ($200) illetve egy nyomtatót ($70) és egy vezeték nélküli egeret ($25). Persze ez elsőre tényleg sok pénznek hallatszik, de ahhoz képest amit kaptam érte szerintem nagyon megéri (i5-520M (2,4-2,93 GHz), 4GB DDR3 RAM, 500 GB vinyó, 9 cellás lítium aksi, ATI Radeon HD 5470 videókártya 1GB videómemóriával), az egér szuper, a nyomtató scannel, faxol, nyomtat, hmm, hmm, gombot varr színesben is és ő is vezeték nélküli, úgyhogy kábeldzsungel sincs. Sőt még le is húztam a Dell-t, történt ugyanis, hogy véletlenül beikszeltem egy HDMI kábelt is $20-ért amivel kapcsolatban azonnal írtam egy e-mailt, hogy töröljék a rendelést. Csakhogy ez valahogy elkeveredett és leszállították a FEDEX-nek. Írtam is egy emailt, hogy ezt talán nem kéne, mire megjelent egy -20$ os terhelés, majd egy pár napra rá hívott egy nő, hogy visszautalták a pénzt és a kábel is megtarthatom. A végén még meg is kérdezte, hogy elégedett voltam-e azzal, ahol intézték a dolgokat.
Csakhogy ez persze nem volt egyszerű. A Chevy Chase bankos fantastic free checking accountomon ugyanis akad egy olyan korlátozás, hogy az első pár hónapban ha leadok egy csekket, akkor 5 business day-t várnom kell amig a pénz megjelenik a számlámon. Pontosabban megjeleníteni megjeleníti, csak éppen mellé írja meglehetősen barátságtalanul, hogy funds on hold. Ezen persze még túltettem magam, csak jött a következő probléma: Hogyan fizessünk ki egy $1300-os laptopot, ha $1000 a napi limitünk. Mondhatnánk erre, hogy mi sem egyszerűbb emeljük fel. Hősünk (én) is ilyen botor módon logikusan gondolkodott, így el is baktatott a Chevy Chase bank Adele H. Stamp Student Union épület alagsorában található egységébe, ahol az ügyintézővel már "hey buddy"-val köszönnek egymásnak (tényleg rendes volt a fószer, mert a fenti on-hold ból korábban $1000-et feloldott nekem az első csekkem után amikor közöltem vele, hogy éhes vagyok). Sajnos azonban az úriember azzal a felzaklató hírrel szolgál, hogy ezt ő nem tudja megtenni. Azonban a bankkártya hátoldalán található egy telefonszám, azt kell felhívni oszt az majd jó lesz. Az első akadályt ezzel kapcsolatban az szolgáltatta, hogy a bankkártya hátoldaláról két(!) telefonszám röhögött felém. Valószínűségszámításban jártas ember lévén egyenlő valószínűséggel választottam a kettő közül, keresztülmacsétáztam magam az automata menün, ahol természetesen bankkártya napi limit emeléssel még véletlenül sem találkoztam, így kértem egy ügyintézőt. Majd zene. És megint zene. Aztán még egy kis zene. De nem ám mint a TV2-s telejós egy normál ária vagy hangverseny, hanem egy 4-5 másodperces szekvencia ismétlődött megállás nélkül. Közben egy bájos női hang 6-7 verzióban nyugtatgatott 10 másodpercenként, hogy mennyire fontos a banknak a hívásom és most már aztán tényleg csak egy pár perc. Amikor már épp elgondolkoztam, hogy hátha kész a négyes metró akkor kapcsoltak egy nőt akivel két perc alatt kiderült, hogy ő bizony a business partnereknek van fenntartva de sebaj mindjárt odakapcsol ahol lennem kéne. Na rögtön az arcomra fagyott a mosoly amikor betűre ugyanabban a menüben találtam magam, majd következett a....ZENE! Na ekkorra már kész voltam idegileg, de kivártam. A nő felvette kérdezte a nevemet, megmondtam persze nem értette, mondtam, hogy hagyjuk. Jóóó jóóó, de betűzzem le. Lebetűztem. De mégis, hogy kell ezt kiejteni. Mondtam neki, hogy hagyja már a nevemet mindjárt lemerül a prepaid egyenlegem. Nem hagyta. Lemerült. Húúúúúúúúúúúúúúú..... Sebaj, feltöltöttem újra hívom. 20 perc zene, senki nem veszi fel. ANYÁTOK!!!! Najó, irány a Dell support page, ott hálaégnek chatelni is lehet a helpdeskesekkel. Kifejtettem neki a problémát, és csodák csodája 5 perc alatt megoldotta azzal, hogy két részletre bontotta a fizetést és a másikat fizethettem másnap. Hurrá!!
A kicsi laptop és az egér hamar meg is jött, aztán rá egy napra hozta a FEDEX a nyomtatót is, amibe már másnap szereztem papírt kicsit nem nagyon legális úton (mire nem jó egy supply room az ember munkahelyén:) ) Az Inspiron Mini baromi praktikus, bárhova elfér, hordozhatom össze vissza, könnyű, gyorsan fenn vagyok a neten bárhol. Az egyetemen benn van wifi, igaz, hogy minden egyes felcsatlakozáskor jelszót kér, de ezt azt hiszem csak túlélem valahogy.
Szerdán folytattam a sport karrieremet és meglátogattam a rendszeres szerdánkénti departmental soccer game-et. Nem tagadhatom, a fizikai állapotom nem egészen volt elegendő a megmérettetéshez, de azért élveztem, van egy pár ügyes srác. Általában is jellemző, hogy az amcsik sokkal többet fociznak mint azt az európai ember gondolná, csak nem nagyon nézik a tévében. Ami még meglepőbb az az, hogy teljesen normális dolognak számít, hogy lányok is játszanak. Ez elgondolkodtatott, hogy vajon mi nem engedtünk anno lányokat játszani, vagy maguktól sem akartak volna. Emlékeim szerint inkább az utóbbi. Azt hiszem a férfias sport szerepet itt magasan elviszi az amerikai foci, így a soccer sokkal jobban nyitva áll a lányok előtt amivel élnek is bőven. Én személy szerint továbbra sem szeretek lányok ellen játszani. No nem azért mert annyira bénák lennének (itt például egy oda-vissza benyalatott párszor) hanem mert egyszerűen ösztönösen nem tudsz úgy odalépni ahogy egyébként, nem fogsz nekimenni keményen, és kifejezetten nem rugdosod össze.
A hétvégén bementünk DC-be megnézni pár Smithsonian épületet, nyert a Redskins bár a vége para volt, de ezekről legközelebb, addig is várom a nagy fekete 15 colos Studio laptopomat!
U.i.: Mindenkinek köszönöm szépen a születésnapi köszöntést!
2010. szeptember 11., szombat
Az első hét II
Hát igen, kicsit elszaladt az idő és valahogy sose jutottam odáig, hogy folytassam, de most a lovak közé csapok. Blog időben még múlt hét van, és ott tartottam, hogy eljött a péntek. Pénteken reggel órám van Dionűszosszal utána elvileg zéró kötelezettség, helyette inkább squasholtam Jake-kel, aki a már emlitett módon csúnyán elpáholt. Ezután hazarohantam zuhanyozni ugyanis jelenésem volt a metróállomáson ahonnét egy Jazz-koncertre mentünk a National Archives mögötti szoborparkba. Ez alkalmat teremtett pár fotóhoz a metrón:
A parkból az archívum így fest:
Ugyanez a Pennsylvania Ave-ről:
Valójában a zenéhez nem sok köze volt az eseménynek, igaz, hogy játszott egy banda, de rájuk nem nagyon figyelt senki (például azt sem nagyon vettük észre amikor befejezték) inkább hasonlitott a dolog egy nagy piknikre. Az itt készült képek egy részét a facebook-on láthatjátok, de azért egy párat ide is beszúrok ami onnan kimaradt, például az egyedülálló művészi alkotásokat, amelyek a lelkem mélyéig hatoltak megdöbbentettek felkavartak aztán mégse...:
Esetleg:
vagy akár egy óóóóóóriáspóóók:
Ezek a gyönyörűségek a park szélén vannak, középen pedig egy nagy szökőkút, ahol a lábát a vízbe is lógathatja az ember:
Csak a hitelesség kedvéért egy kép a bandáról és a rájuk megatáncoló (és ezért kissé bemozduló) szekusról :
Miután itt végeztünk (három üveg borzasztó ausztrál borral), gyomorirányban folytattuk az estét Chinatownban ahol pl. van egy nagy kínai kapu az egyik utca fölött, mint az látható a következő nem túl jó minőségű fotón:
Mivel van egy kínai a társaságban, Bin Han (a metrós képen mellettem), aki miután nem akarta, hogy szemeteskukának hívják, felvette a Daniel nevet, egy kínai étterembe mentünk. Daniel egyébként egy éve itt van már, csak tavaly computer science vonalon utazott, aztán legörbült a vonalról az alkalmazott matematikára az idén. Az itteni kínai kajáldák annyiban sajnos különböznek az otthoniaktól, hogy teljesen azonos az árszínvonaluk más éttermekkel.
Miután a tésztás csirkelevessel (vagy inkább csirkés tésztalevessel) jóllaktam, elindultunk haza. Ennek kapcsán megragadtam az alkalmat, hogy megmutassam nektek a gépet és a táblázatot amivel 15 óra repülés után szembesültem a metróban:
Hát kellett egy bácsi a megfejtéshez akkor ott... Végül egy gyengus kép a metró alagútjáról:
Valamiért itt az összes megálló olyan mintha atombunkernek tervezték volna (ki tudja, ez még akár igaz is lehet), de van azért egy jó kis hangulata.
Végül a biztonság kedvéért beugrottunk Timhez Guitar Hero-zni. Úgy néz ki itt én vagyok az egyetlen, aki nem totál profi, úgyhogy míg én próbálkozom easy-n (néha már mediumon is!!) eltalálni a gombokat addig körülöttem experten szitkozódnak ha egyet mégis mellényomnak.
Szombaton egész nap College footballt néztünk Brettel. Na ha egy hülyeség van a világban akkor az a College Football bajnokság. Aki esetleg nem tudná, ez az egyetemi torna, amiről az ember azt gondolná, hogy egy normális bajnokság, mindenki játszik mindenkivel, esetleg konferenciák aztán egyenes kiesés satöbbi. Na egy nagy túróst, ahogy Vin Diesel mondaná. Összevissza játszanak egész szezonban, aztán a csapatokat teljesítményét egy azaz egy valós számban egyesítik, ez tartalmazza a szurkolói tetszési indexet és még 1000 faktort, és az első kettő játszik egymással egy döntőt. Tavaly például volt 3-4 veretlen csapat is, de ebből csak kettő döntőzött. Igy gyakorlatilag egyetlen vereséggel el is bukott egy csapat, de sebaj mivel van egy csomó külön bowl, amiért lehet játszani, igaz, ezek mind meghívásos alapon működnek. Ennek ellenére az egyik meccsen 132 000 néző volt, úgyhogy mondhatni népszerű a sportág. Jah és ha érdekel valakit a Maryland Terrapins elverte az anapolisi haditengerészeti akadémia csapatát, ami állítólag baromi nagy szám, miután tavaly béna volt a csapat. Azt, hogy meccs lesz egyébként lehetetlen nem észre venni, például az egyetemi shuttle busokon is a Go Terps, beat Navy! felirat villogott egész héten. Hálaégnek azóta az NFL is elkezdődött....
Végül szombat este páran elmentünk megnézni a Machete-t moziban és elképesztően nagy, Jessica Alba fanoknak meg egyenesen kötelező. Sajnos drága magyarországi barátaim nektek erre még Noveber 25-éig várnotok kell, hogy miért azt sose fogom megérteni, addigra rég mindenki letölti.
Vasárnap ha jól emlékszem tanultam és takarítottam, hétfőn viszont elmentünk páran Silver Springbe egy n+1. viszont tényleg baromi jó mexikói kajáldába. Tehettük ezt azért mert az amcsiknál a munka ünnepe szeptember 6. Kiderült, hogy nekik derogált a szoci május elseje, úgyhogy választottak helyette egy random napot, így a hétfőm is szabad volt. Silver Spring egy másik olyan város egyébként ahonnan sokan járnak az UMD-re, azt kell, hogy mondjam sokkal jobb helynek tűnik mint College Park, jóval urbanizáltabb, több a bolt és itt van a Discovery Channel székháza ahol a múlt héten túszdrámát rendezett egy zöld aktivista akit aztán a végén lelőttek a rendőrök.
Holnap megpróbálok irni a második hétről ha az algebra házi engedi, ha nem akkor legfeljebb kaptok még egy képviccet, én tudom, hogy nagyon szerettétek:):)
A parkból az archívum így fest:
Ugyanez a Pennsylvania Ave-ről:
Valójában a zenéhez nem sok köze volt az eseménynek, igaz, hogy játszott egy banda, de rájuk nem nagyon figyelt senki (például azt sem nagyon vettük észre amikor befejezték) inkább hasonlitott a dolog egy nagy piknikre. Az itt készült képek egy részét a facebook-on láthatjátok, de azért egy párat ide is beszúrok ami onnan kimaradt, például az egyedülálló művészi alkotásokat, amelyek a lelkem mélyéig hatoltak megdöbbentettek felkavartak aztán mégse...:
Esetleg:
vagy akár egy óóóóóóriáspóóók:
Ezek a gyönyörűségek a park szélén vannak, középen pedig egy nagy szökőkút, ahol a lábát a vízbe is lógathatja az ember:
Csak a hitelesség kedvéért egy kép a bandáról és a rájuk megatáncoló (és ezért kissé bemozduló) szekusról :
Miután itt végeztünk (három üveg borzasztó ausztrál borral), gyomorirányban folytattuk az estét Chinatownban ahol pl. van egy nagy kínai kapu az egyik utca fölött, mint az látható a következő nem túl jó minőségű fotón:
Mivel van egy kínai a társaságban, Bin Han (a metrós képen mellettem), aki miután nem akarta, hogy szemeteskukának hívják, felvette a Daniel nevet, egy kínai étterembe mentünk. Daniel egyébként egy éve itt van már, csak tavaly computer science vonalon utazott, aztán legörbült a vonalról az alkalmazott matematikára az idén. Az itteni kínai kajáldák annyiban sajnos különböznek az otthoniaktól, hogy teljesen azonos az árszínvonaluk más éttermekkel.
Miután a tésztás csirkelevessel (vagy inkább csirkés tésztalevessel) jóllaktam, elindultunk haza. Ennek kapcsán megragadtam az alkalmat, hogy megmutassam nektek a gépet és a táblázatot amivel 15 óra repülés után szembesültem a metróban:
Hát kellett egy bácsi a megfejtéshez akkor ott... Végül egy gyengus kép a metró alagútjáról:
Végül a biztonság kedvéért beugrottunk Timhez Guitar Hero-zni. Úgy néz ki itt én vagyok az egyetlen, aki nem totál profi, úgyhogy míg én próbálkozom easy-n (néha már mediumon is!!) eltalálni a gombokat addig körülöttem experten szitkozódnak ha egyet mégis mellényomnak.
Szombaton egész nap College footballt néztünk Brettel. Na ha egy hülyeség van a világban akkor az a College Football bajnokság. Aki esetleg nem tudná, ez az egyetemi torna, amiről az ember azt gondolná, hogy egy normális bajnokság, mindenki játszik mindenkivel, esetleg konferenciák aztán egyenes kiesés satöbbi. Na egy nagy túróst, ahogy Vin Diesel mondaná. Összevissza játszanak egész szezonban, aztán a csapatokat teljesítményét egy azaz egy valós számban egyesítik, ez tartalmazza a szurkolói tetszési indexet és még 1000 faktort, és az első kettő játszik egymással egy döntőt. Tavaly például volt 3-4 veretlen csapat is, de ebből csak kettő döntőzött. Igy gyakorlatilag egyetlen vereséggel el is bukott egy csapat, de sebaj mivel van egy csomó külön bowl, amiért lehet játszani, igaz, ezek mind meghívásos alapon működnek. Ennek ellenére az egyik meccsen 132 000 néző volt, úgyhogy mondhatni népszerű a sportág. Jah és ha érdekel valakit a Maryland Terrapins elverte az anapolisi haditengerészeti akadémia csapatát, ami állítólag baromi nagy szám, miután tavaly béna volt a csapat. Azt, hogy meccs lesz egyébként lehetetlen nem észre venni, például az egyetemi shuttle busokon is a Go Terps, beat Navy! felirat villogott egész héten. Hálaégnek azóta az NFL is elkezdődött....
Végül szombat este páran elmentünk megnézni a Machete-t moziban és elképesztően nagy, Jessica Alba fanoknak meg egyenesen kötelező. Sajnos drága magyarországi barátaim nektek erre még Noveber 25-éig várnotok kell, hogy miért azt sose fogom megérteni, addigra rég mindenki letölti.
Vasárnap ha jól emlékszem tanultam és takarítottam, hétfőn viszont elmentünk páran Silver Springbe egy n+1. viszont tényleg baromi jó mexikói kajáldába. Tehettük ezt azért mert az amcsiknál a munka ünnepe szeptember 6. Kiderült, hogy nekik derogált a szoci május elseje, úgyhogy választottak helyette egy random napot, így a hétfőm is szabad volt. Silver Spring egy másik olyan város egyébként ahonnan sokan járnak az UMD-re, azt kell, hogy mondjam sokkal jobb helynek tűnik mint College Park, jóval urbanizáltabb, több a bolt és itt van a Discovery Channel székháza ahol a múlt héten túszdrámát rendezett egy zöld aktivista akit aztán a végén lelőttek a rendőrök.
Holnap megpróbálok irni a második hétről ha az algebra házi engedi, ha nem akkor legfeljebb kaptok még egy képviccet, én tudom, hogy nagyon szerettétek:):)
2010. szeptember 8., szerda
Sorry...
Tudom, tegnapra ígértem a folytatást és ma se volt rá időm a kucug algebra házi miatt, de kárpótlásként mutatok nektek pár nagyon kemény partiarcot:
2010. szeptember 6., hétfő
Az első school week
Ezen a héten elkezdődött a tanítás. Nem tudom, hogy írtam-e már de hálaégnek nekem nem kell tanítanom csak házikat javítanom, amiből még eddig egy se volt úgyhogy tulajdonképpen mondhatnám, hogy pihi volt. Persze az én óráim azok elkezdődtek, elsőként egy Parciális Differenciál-egyenletek szeánsszal hétfő reggel 9-9:50-ig. A tanár Dionisios Margetis névre hallgat, és egy borzasztó harsány lendületes hellént tisztelhetünk a személyében, de azért szólítsuk csak Dio-nak. Én azt hiszem megmaradok a Dr. Margetis-nél. Szerdán és pénteken van még hozzá szerencsém hasonló időkeretben, furcsamód egyenlőre nagyon bejönnek az 50 perces órák. Miután van saját asztalom, ez tökéletes arra, hogy utána benn legyek és dolgozzak/tanuljak viszont még oda is bírok figyelni maximálisan. Dió egyelőre (remélem mindenki figyel akit a múltkor sértett az egyenlőre pölö te apu:) ) kiváló tanárnak tűnik és hát elaludni sem nagyon lehet az óráján, aki tudja ki az a Nguyen Xuan Ky az tudja miről beszélek:)
A következő menet a Közönséges Differenciál-egyenletek, Stuart Antman professzorral, akivel még előző héten találkoztam amikor megkérdeztem, hogy látogathatnám-e a Klasszikus mechanika heti 50 perces különspecit a közdiff mellé. A válasz az volt, hogy kötelező mert ő azt együtt tanítja. A gond igazából az, hogy félévente 10 kreditre van tandíjmentesség és ebből egy a TA-training, (ami sajnos nem ért véget az orientációs héttel, hanem még random szerda délutáni szeánszok is lesznek) a maradék 3 pedig 3 tárgyra elég. Antman egyébként nagyon aranyos, találkozásunkkor felhívta a figyelmem, hogy van az egyetemen egy Horváth János nevű professzor emeritus, akinek az egész életét elmesélte és büszke volt rá, hogy ki tudja mondani, hogy Magyar:) Az órája egyébként szintén hibátlan bár az elején gyökérig magyarázott pár trivialitást, de úgy néz ki ez itt így megy. Az óra szerdánként és csütörtökönként van.
Van még egy őrült görögöm mégpedig Henry Tamvakis (azért az a Henry nekem gyanús) az algebrista. Ő is jó tanárnak tűnik, csak egyelőre dögunalom van az óráján mert a legalapabb lineáris algebrával kezdte.
Végül Dr.Sergei Petrovich Novikov. Az intézet sztár Fields medálosa (laikusoknak: ez az egyik ha nem a legnagyobb matematikai díj, körülbelül a Nobel díjjal egyenértékű, ami a matematikusoknak nincs). Egy tüneményes bácsi, igazi klasszikus Shwarzi-filmeket idéző orosz akcentussal, mellesleg irgalmatlan nagy zseni. A modern technikát nem szereti, tankönyv nincs, csak az általa valószínűleg nem ebben az évtizedben, kézzel írt fóliák, amiket írásvetítővel vetít ki. Az első órán történeti bevezetést tartott nagy hangsúlyt fektetve bizonyos francia matematikusok dehonesztálására, majd a társaság egy részét sokkolva kifejtette, hogy a zsenerál topolodzs az nem topolodzs, ezért itt most algebrai topológia lesz. Ez egy "Introduction to Topology" nevet viselő tárgynál azért szép ugrás. Valami olyasmi, mintha egy "Bevezetés a Jogba" órán kijelentenék, hogy a római jog az nem igazi jog, úgyhogy egy óra alatt elmond róla pár dolgot aztán hardcore polgárjog lesz, ahol persze sokat fog hivatkozni a római jogra.
Az órákon kívül is telt ám az idő. Van egy szép kis asztalom 4423-as irodában amit az elsős graduate pure math studentek népesítenek be. Hála égnek így már nem kell a lyukas óráimat kajáldákban és kávézókban eltöltenem, habár bevallom egy kicsit azért az hiányzik:). Az iroda a beach becenévre hallgat mivel ez az egyik legfényesebb szoba az épületben és még a tetőre is ki lehet mászni napozni. Illetve csak lehetett mivel egyesek nem röstelltek székeket is kivinni amik valahogy megrongálták a tetőt ezért beázott a könyvtár, úgyhogy most tilos kimászni. (Tanult épületbubusok megmondhatnák, hogy ez mennyire plauzibilis, nekem elég furcsa, hogy egy szék megrongáljon egy tetőt). A beachen egyébként jó a hangulat, többnyire tanulással vegyített ökörködés megy amíg valaki be nem dob valami problémát, onnantól presztízskérdés, hogy addig kockuljunk ameddig meg nem oldjuk.
Az egyetemi étkezésről. Itt olyan, hogy menza vagy büfé nincsen, ugyanakkor mindenféle étterem van a campuson, főleg gyorskajáldák, mint McDonalds, Chicken Filet, valami kínai, Taco Bell, egy Pizzaszeletes, stb. A Math Building-ben például Taco Bell van, mostanában ezért sokat eszem mexikóit:)
Beindítottam a sport üzemmódot is. Szerdán voltam úszni, kár, hogy a nagy medencét csak keresztbe hajlandóak felsávozni 25m-es sávokkal (így persze van vagy 10 sáv amiből egyszerre csak négyet nyitnak ki...), aki volt velem úszni tudja, hogy mennyire utálom. Maga a sport center egyébként óriási, van benne mindenféle pálya és két konditerem, igaz, hogy zsúfolásig meg vannak telve. Csütörtökön kosaraztunk, amitől féltem, hogy majd én leszek a totálnyomorék, de hálaégnek mind totál nyomik voltunk úgyhogy küzdelmes ám élvezetes kevés pontot hozó mérkőzésnek lehettem részese. Pénteken squasholtam Jake haverommal aki feltekert egy partvisnyélre és felmosta velem a padlót. Marci, Balázs: van még hova fejlődnünk:). Mutatott is pár dolgot amit rosszul csinálok, majd igyekszem javulni. Jake kifejtette azt is, hogy fekvőtámaszokkal célszerű mellizmot gyártani, mivel a gyúrdás mellizomból később moob (man boob) lesz:)
Közben szerdán találkoztam Dr.Leonid Koralov-val, akinek egyrészt házit javítok másrészt Dr.Dolgopyat (akihez kijöttem elvileg) rábízott amíg Torontóban lehúz 10 hónapot. Szóba került, hogy esetleg lehetne valami research assistantshipet a házijavítás helyett, ami többek között egy kicsit több pénzt jelentene. Azt ígérte, hogy ezen a szerdán újra beszélünk és addig kitalálja mit, hogy lehetne. Az átlag elsősök itt általában másfél évig nem kutatnak amíg a Qualifying exam-eket nem teljesítik, de mivel nekem már van masterem, lehetnék kivétel.
Ha már itt tartunk, az amerikaiaknak 4 éves az undergrad, a college, viszont utána egyből mehetnek PhD-zni és általában ez is történik. Az undergraduate-n egy kicsit mást kell érteni, mint az otthoni Bsc-n. Mindenki választ egy major-t és egy minor-t magának (tárgycsoport), ezek lehetnek a legvadabb differenciálskandinavisztika-aerospace engineering szintű kombinációk is. Ezek mellett viszont van egy csomó általános műveltség szintű tárgyuk, mint egyetemes történelem, művészettörténet stb. Pontosan emiatt itt óriási a szakadék műveltségben és világlátásban az érettségi és a college education között (kivéve a focistákat, őket átrugdalják mindenen a touchdown-ért cserébe:)), míg hát otthon valljuk be önmagában diplomásnak lenni nem nagy értékmérő.
Itt most Zsolti elfáradt, úgyhogy a folytatás remélhetőleg holnap következik a hétvégével:)
A következő menet a Közönséges Differenciál-egyenletek, Stuart Antman professzorral, akivel még előző héten találkoztam amikor megkérdeztem, hogy látogathatnám-e a Klasszikus mechanika heti 50 perces különspecit a közdiff mellé. A válasz az volt, hogy kötelező mert ő azt együtt tanítja. A gond igazából az, hogy félévente 10 kreditre van tandíjmentesség és ebből egy a TA-training, (ami sajnos nem ért véget az orientációs héttel, hanem még random szerda délutáni szeánszok is lesznek) a maradék 3 pedig 3 tárgyra elég. Antman egyébként nagyon aranyos, találkozásunkkor felhívta a figyelmem, hogy van az egyetemen egy Horváth János nevű professzor emeritus, akinek az egész életét elmesélte és büszke volt rá, hogy ki tudja mondani, hogy Magyar:) Az órája egyébként szintén hibátlan bár az elején gyökérig magyarázott pár trivialitást, de úgy néz ki ez itt így megy. Az óra szerdánként és csütörtökönként van.
Van még egy őrült görögöm mégpedig Henry Tamvakis (azért az a Henry nekem gyanús) az algebrista. Ő is jó tanárnak tűnik, csak egyelőre dögunalom van az óráján mert a legalapabb lineáris algebrával kezdte.
Végül Dr.Sergei Petrovich Novikov. Az intézet sztár Fields medálosa (laikusoknak: ez az egyik ha nem a legnagyobb matematikai díj, körülbelül a Nobel díjjal egyenértékű, ami a matematikusoknak nincs). Egy tüneményes bácsi, igazi klasszikus Shwarzi-filmeket idéző orosz akcentussal, mellesleg irgalmatlan nagy zseni. A modern technikát nem szereti, tankönyv nincs, csak az általa valószínűleg nem ebben az évtizedben, kézzel írt fóliák, amiket írásvetítővel vetít ki. Az első órán történeti bevezetést tartott nagy hangsúlyt fektetve bizonyos francia matematikusok dehonesztálására, majd a társaság egy részét sokkolva kifejtette, hogy a zsenerál topolodzs az nem topolodzs, ezért itt most algebrai topológia lesz. Ez egy "Introduction to Topology" nevet viselő tárgynál azért szép ugrás. Valami olyasmi, mintha egy "Bevezetés a Jogba" órán kijelentenék, hogy a római jog az nem igazi jog, úgyhogy egy óra alatt elmond róla pár dolgot aztán hardcore polgárjog lesz, ahol persze sokat fog hivatkozni a római jogra.
Az órákon kívül is telt ám az idő. Van egy szép kis asztalom 4423-as irodában amit az elsős graduate pure math studentek népesítenek be. Hála égnek így már nem kell a lyukas óráimat kajáldákban és kávézókban eltöltenem, habár bevallom egy kicsit azért az hiányzik:). Az iroda a beach becenévre hallgat mivel ez az egyik legfényesebb szoba az épületben és még a tetőre is ki lehet mászni napozni. Illetve csak lehetett mivel egyesek nem röstelltek székeket is kivinni amik valahogy megrongálták a tetőt ezért beázott a könyvtár, úgyhogy most tilos kimászni. (Tanult épületbubusok megmondhatnák, hogy ez mennyire plauzibilis, nekem elég furcsa, hogy egy szék megrongáljon egy tetőt). A beachen egyébként jó a hangulat, többnyire tanulással vegyített ökörködés megy amíg valaki be nem dob valami problémát, onnantól presztízskérdés, hogy addig kockuljunk ameddig meg nem oldjuk.
Az egyetemi étkezésről. Itt olyan, hogy menza vagy büfé nincsen, ugyanakkor mindenféle étterem van a campuson, főleg gyorskajáldák, mint McDonalds, Chicken Filet, valami kínai, Taco Bell, egy Pizzaszeletes, stb. A Math Building-ben például Taco Bell van, mostanában ezért sokat eszem mexikóit:)
Beindítottam a sport üzemmódot is. Szerdán voltam úszni, kár, hogy a nagy medencét csak keresztbe hajlandóak felsávozni 25m-es sávokkal (így persze van vagy 10 sáv amiből egyszerre csak négyet nyitnak ki...), aki volt velem úszni tudja, hogy mennyire utálom. Maga a sport center egyébként óriási, van benne mindenféle pálya és két konditerem, igaz, hogy zsúfolásig meg vannak telve. Csütörtökön kosaraztunk, amitől féltem, hogy majd én leszek a totálnyomorék, de hálaégnek mind totál nyomik voltunk úgyhogy küzdelmes ám élvezetes kevés pontot hozó mérkőzésnek lehettem részese. Pénteken squasholtam Jake haverommal aki feltekert egy partvisnyélre és felmosta velem a padlót. Marci, Balázs: van még hova fejlődnünk:). Mutatott is pár dolgot amit rosszul csinálok, majd igyekszem javulni. Jake kifejtette azt is, hogy fekvőtámaszokkal célszerű mellizmot gyártani, mivel a gyúrdás mellizomból később moob (man boob) lesz:)
Közben szerdán találkoztam Dr.Leonid Koralov-val, akinek egyrészt házit javítok másrészt Dr.Dolgopyat (akihez kijöttem elvileg) rábízott amíg Torontóban lehúz 10 hónapot. Szóba került, hogy esetleg lehetne valami research assistantshipet a házijavítás helyett, ami többek között egy kicsit több pénzt jelentene. Azt ígérte, hogy ezen a szerdán újra beszélünk és addig kitalálja mit, hogy lehetne. Az átlag elsősök itt általában másfél évig nem kutatnak amíg a Qualifying exam-eket nem teljesítik, de mivel nekem már van masterem, lehetnék kivétel.
Ha már itt tartunk, az amerikaiaknak 4 éves az undergrad, a college, viszont utána egyből mehetnek PhD-zni és általában ez is történik. Az undergraduate-n egy kicsit mást kell érteni, mint az otthoni Bsc-n. Mindenki választ egy major-t és egy minor-t magának (tárgycsoport), ezek lehetnek a legvadabb differenciálskandinavisztika-aerospace engineering szintű kombinációk is. Ezek mellett viszont van egy csomó általános műveltség szintű tárgyuk, mint egyetemes történelem, művészettörténet stb. Pontosan emiatt itt óriási a szakadék műveltségben és világlátásban az érettségi és a college education között (kivéve a focistákat, őket átrugdalják mindenen a touchdown-ért cserébe:)), míg hát otthon valljuk be önmagában diplomásnak lenni nem nagy értékmérő.
Itt most Zsolti elfáradt, úgyhogy a folytatás remélhetőleg holnap következik a hétvégével:)
2010. szeptember 1., szerda
A várva várt poszt!
Gondolom már mindenkit megöl a kíváncsiság, alig bírtátok kivárni és most bizonyára sokan nem is akartok hinni a szemeteknek, de igen végre valójában itt van. Egy poszt olyasvalamiről, amiről még senki sem mert írni. Amire mindenki gondol titokban, de senki sem meri bevallani. Figyelem, könnyen lehet, hogy az általunk ismert világ többé már nem lehet a régi. Én megdöntöm minden tabuk tabuját és írok a RELUXATAKARÍTÁSRÓL(nem mertem úgy, hogy látszódjon, tessék kijelölni)
Hát kérem szépen sok szar melót láttam már, párat csináltam is, de ilyen gyötrelmet még az életemben nem láttam! Történetünk kezdete beköltözésem (mármint a végleges szobámba) harmadnapjára datálható. Első nap ugyanis gondoltam kiszellőztetek, így neki is veselkedtem az itt megszokott amerikai felfelé nyíló ablaknak aztán még egyszer, aztán még egyszer, utána pihentem egy kicsit, hívtam másokat, ők is nekiveselkedtek aztán sok sikert kívánva hirtelen sürgős "másdolguk" támadt. Semmi, meg se nyikkan. Ez csak azért érintett rosszul, mert nem nagyon láttam át rajta a rátelepedett dzsuvától és gondoltam letakarítom kívül (a házon kívülről elérhetetlen, létra nincs, meg még a végén engem néznének mexikói szakértőnek). Ezért pár perc múlva amikor alaposabban is szemügyre vettem roppant kellemes meglepetésként ért, hogy kívül nincs is sok kosz rajta, az igazi mocsadék az belülről(!) van rákenődve, nosza rajta, szereztem a mosogató alól valamit ami a leginkább hasonlított az ipari sósavhoz, megküldtem, aztán fél óra múlva egy kicsit már tisztább lett. Erőfeszítéseimet megduplázva ezért letakarítottam még egyszer és hurrá győzelem. Ugyanezt eljátszottam a másik ablakkal, amelyet csodák csodájára ki lehetett nyitni, csakhogy ott meg egy nem túl effektív (ejtsd lyukas) szúnyogháló vigyázott a külső oldal érinthetetlenségére.
Eredményeimmel megelégedvén nem is gondoltam egy ideig az ablak környékére, amikor is két nappal később hirtelen elöntött a nosztalgia és ép azon kezdtem volna humorizálni, hogy az amcsiknak nem is arra való a reluxa, hogy őket ne lehessen látni kívülről, hanem hogy nekik ne kelljen nézni az ocsmány ablakaikat, akkor egyszer csak bekapcsoltam a fejembe épített optikai zoomot és ATTYAÚ..., MIAF...., WADDAFU.... szent széklet van a reluxán?????
Pánikszerű előtakarítás után jutott csak eszembe lefényképezni, a képek minőségéért bocsi, de sokk alatt voltam.
Persze először próbáltam magamnak megmagyarázni, hogy igen ez egy ocsmány szőrös génmanipulált reluxa, errefelé ilyenek teremnek, nem az ő hibája, nem szabad bántani, neki joga van ilyennek lenni, ha akar még fel is vonulhat az Andrássy úton, de nem. Ez bizony ragacsos tömény getva. Tippem szerint az utolsó ember aki takarította valószínűleg a Kennedy gyilkosság hírére lett öngyilkos.
Na és akkor a hogyan pucoljuk le! A reluxatisztító névrokon a híres Afrika vezetővel, magyarán Sehire Sehamva. Mi marad? Bizony! Egyesével a kis lemezeket. Cukorka egy feladat, az egyik ablakon megszámoltam, 73(!) lemezből áll a reluxa (angolul blinds). Nagy rössel neki is kezdtem, aztán az ötödik tájékán kezdett alábbhagyni a lelkesedésem a hetedikre pedig teljesen elfogyott. Na jó, mondom, akkor ez egy több napos project lesz. Hát jelentem és ezzel le is lövöm e poszt apropóját, herkulesi erőfeszítések után, dacolva az elemekkel, az EGYIK ablak kész!!! (Egy pár perce:) )
Tisztán látható amint az organizmus visszaszorul a horizontális frontvonal mentén, és az egyszeri szemlélő botor mód hajlamos lehet azt, mondani, hogy deháitttmáminnnyárkéész, elsikolván (Jézusom van az elsiklaninak ilyen alakja?) a kép alján látható nem leeresztett mintegy 20 további bónuszlemezből álló kis extra csomagon.
Lezárván a mai posztot had mutassam be, hogy mennyi ocsmányság jött le erről az 1 reluxáról
A fáradt harcos mára megpihen, majd holnap nekikezd a következő 70+ lemeznek.
Hát kérem szépen sok szar melót láttam már, párat csináltam is, de ilyen gyötrelmet még az életemben nem láttam! Történetünk kezdete beköltözésem (mármint a végleges szobámba) harmadnapjára datálható. Első nap ugyanis gondoltam kiszellőztetek, így neki is veselkedtem az itt megszokott amerikai felfelé nyíló ablaknak aztán még egyszer, aztán még egyszer, utána pihentem egy kicsit, hívtam másokat, ők is nekiveselkedtek aztán sok sikert kívánva hirtelen sürgős "másdolguk" támadt. Semmi, meg se nyikkan. Ez csak azért érintett rosszul, mert nem nagyon láttam át rajta a rátelepedett dzsuvától és gondoltam letakarítom kívül (a házon kívülről elérhetetlen, létra nincs, meg még a végén engem néznének mexikói szakértőnek). Ezért pár perc múlva amikor alaposabban is szemügyre vettem roppant kellemes meglepetésként ért, hogy kívül nincs is sok kosz rajta, az igazi mocsadék az belülről(!) van rákenődve, nosza rajta, szereztem a mosogató alól valamit ami a leginkább hasonlított az ipari sósavhoz, megküldtem, aztán fél óra múlva egy kicsit már tisztább lett. Erőfeszítéseimet megduplázva ezért letakarítottam még egyszer és hurrá győzelem. Ugyanezt eljátszottam a másik ablakkal, amelyet csodák csodájára ki lehetett nyitni, csakhogy ott meg egy nem túl effektív (ejtsd lyukas) szúnyogháló vigyázott a külső oldal érinthetetlenségére.
Eredményeimmel megelégedvén nem is gondoltam egy ideig az ablak környékére, amikor is két nappal később hirtelen elöntött a nosztalgia és ép azon kezdtem volna humorizálni, hogy az amcsiknak nem is arra való a reluxa, hogy őket ne lehessen látni kívülről, hanem hogy nekik ne kelljen nézni az ocsmány ablakaikat, akkor egyszer csak bekapcsoltam a fejembe épített optikai zoomot és ATTYAÚ..., MIAF...., WADDAFU.... szent széklet van a reluxán?????
Pánikszerű előtakarítás után jutott csak eszembe lefényképezni, a képek minőségéért bocsi, de sokk alatt voltam.
Persze először próbáltam magamnak megmagyarázni, hogy igen ez egy ocsmány szőrös génmanipulált reluxa, errefelé ilyenek teremnek, nem az ő hibája, nem szabad bántani, neki joga van ilyennek lenni, ha akar még fel is vonulhat az Andrássy úton, de nem. Ez bizony ragacsos tömény getva. Tippem szerint az utolsó ember aki takarította valószínűleg a Kennedy gyilkosság hírére lett öngyilkos.
Na és akkor a hogyan pucoljuk le! A reluxatisztító névrokon a híres Afrika vezetővel, magyarán Sehire Sehamva. Mi marad? Bizony! Egyesével a kis lemezeket. Cukorka egy feladat, az egyik ablakon megszámoltam, 73(!) lemezből áll a reluxa (angolul blinds). Nagy rössel neki is kezdtem, aztán az ötödik tájékán kezdett alábbhagyni a lelkesedésem a hetedikre pedig teljesen elfogyott. Na jó, mondom, akkor ez egy több napos project lesz. Hát jelentem és ezzel le is lövöm e poszt apropóját, herkulesi erőfeszítések után, dacolva az elemekkel, az EGYIK ablak kész!!! (Egy pár perce:) )
Egy kép félútról:
Lezárván a mai posztot had mutassam be, hogy mennyi ocsmányság jött le erről az 1 reluxáról
A fáradt harcos mára megpihen, majd holnap nekikezd a következő 70+ lemeznek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)