2010. október 5., kedd

Búcsú a hosszú i-től...

Sziasztok!


Ha jól emlékszem pont két hete fejeztem be az etióp kajával. Fura dolgokat azóta jelentem nem ettem, viszont ez a brilliáns felvetés átvezet oda, hogy mit szoktam enni (tapasztaltam valódi érdeklődést a dolog iránt, úgyhogy a téma igenis releváns). Az első szabály, amit magamban csak Dzsani féle hülyevagyingyééé-elvnek hivok, hogy ami ingyen van és nem visszataszitó azt megeszem (ebből is látszik, hogy az ember profitál a barátaiból). Ez egyrészt pénztárca kimélő másrészt itt ritkán osztogatnak visszataszitó dolgokat úgyhogy még jól is lakom.

Általában igyekszem valamit reggelizni, ez vagy szendvics, műzli vagy hotdog (de ha úgy jobban tetszik, akkor virsli péksütivel).  Tudni kell, hogy a magyar, számunkra szokásos péksütik errefelé körülbelül nem igazán léteznek. Én személy szerint pékséget sem nagyon láttam, friss ropogós zsömlét kenyeret meg abszolút nem. Mindent lefóliázva kapni, telenyomva tartósitószerrel, ami nekem kényelmes hiszen a zsemle-like object akár egy hétig is eláll vagy mégtovább (Mickey barátom szerint ha hűtőbe rakod akkor örökké). Azt nem tudom, hogy mennyire egészséges, nem érzem, hogy a súlyfeleslegem nőtt volna amióta itt vagyok, úgyhogy talán nem olyan vészes.

Ha műzlit eszem akkor ugye általában tejjel párosul, én valamiért itt rászoktam a vaniliás organic szójatejre. Nem tudom miért, de nekem jobban izlik. Apropó organic. Ez definició szerint annyit jelent, hogy a készitésénél nem használtak szteroidokat (na de akkor mitől dagadjon a bicepszem?), de szerintem leginkább arra jó, hogy átlag egy dollárt rápakoljanak a termékre. Vannak kifejezetten organic grocery store-ok is például a Mom's Organic Market, röviden MOM. Ne felejtsétek, ha baromi sok fölösleges pénzetek van intézzétek rendszeresen itt a nagy bevásárlást és garantálom, hogy nem sokáig lesz baromi sok fölösleges pénzetek. Mivel Wall-Mart nincs a környéken ezért a helyiek leginkább Giant-ben vagy Shopper's-ben vásárolnak. A Shopper's kábé olyan mint otthon kicsi Tesco-k a Giant pedig a Match-al analóg. A Giantban az első vásárlás után kaphatsz Giant kártyát amivel bizonyos termékekre kedvezményt lehet kapni. Sőt annyira kedvesek, hogy folyamatosan közlik veled hogy az idén mennyit spóroltál már meg a kártyahasználattal. Csak hogy érezd a törődést. A Shoppers-ben pedig egyenesen azt közlik veled az árcédulákon, hogy mennyit spórolsz a Giant-hez képest, igaz ők nem adnak kártyát, viszont ha találsz egy lejárt terméket akkor egy másik ugyanolyat ingyen megkapsz.

Na de vissza az étkezési szokásaimhoz. Napközben általában salit eszem, de amióta felfedeztem, hogy van a Math Building-ben egy Taco Bell azóta van hogy néha ráfanyalodom a Nachos DeSupreme-re és egy soft Taco-ra. Ha mégis tartom magam a salátához, akkor több eset lehetséges. Elvánszoroghatok a Stamp Student Union épületébe ahol van 5-6 gyorskajálda és egy majdnem vegetáriánus szendvicsbár és eszem egy Chargrilled Chicken Salade-et a Chick'Filet-ben (ahol legalább érezni, hogy igazi csirkehúst adnak). Másik lehetőség az előre fóliázott saláta szintén a Math Building-ben a Taco Bell-el szemben. Amióta rosszabb az idő azóta inkább maradok épületen belül, bár a Stamp felé érdemes elnézni, mivel ott van az a tér, ahol boldog boldogtalan sátrakat állit néha és ingyenkaját osztogat. A múltkor például volt Krisnás vegakaja ami nem is volt rossz és legalább beállhattam egy "Scientific proof of reincarnation" feliratú pavilon alá. Maga a bizonyitás egyébként azon alapult, hogy Niels Bohr egyszer azt mondta, hogy lehet aztán ebből már könnyen következik, hogy igy is van. Kicsit úgy érzem túlzásba vitték a dedukciót, de lehet csak én vagyok maradi. Viszont legalább Jake-kel átnevezhettük a teret Indian place-nek, ami azért volt üdvös mert előtte Fedus (magzat) térnek hivtuk miután egy héttel korábban pro-life (abortuszellenes) aktivisták rendeztek képkiállitást nácik és halott magzatok témakörben ha jól vettem ki, akkor a mondanivaló lényege az volt, hogy az abortusz ugyanolyan népirtás mint a holokauszt. Nekem meg a következő vicc jutott eszembe:

A királylány a tóparton sétálgatván találkozik a békával felveszi, nézegeti, az meg egyszer csak megszólal:
-Királylány, királylány én valaha egy szépséges herceg voltam csak a gonosz boszorkány békává változtatott. Csókolj meg és akkor összeházasodhatunk, lehetnek gyerekeink, boldogan élhetünk amig meg nem halunk...
Aznap este a királylány fennséges békacombot szopogatván igy gondolkodott magában: "Hát, én kurvára nem igy gondolom":D
 
Errefelé egyébként is a nácik a celebfőgonoszok, úgyhogy gyakorlatilag bármilyen demonstráción látni egy két "XY = Hitler portré" tipusú plakátot szóljon a tüntetés a horgászati jogokról vagy az új egészségügyi törvényről (ahol a vezérszónok kommunizmussal vádolja Obamát!).

Viszont akkor is befejezem a kaja dolgot.:) Pontosan 2:45kor cookie time. Ez azt jelenti, hogy ekkor ingyen kávé és süti van a lounge-ban. Mivel 2:45ös cookie drop általában pillanatok alatt szétkapkodásra kerül, 3:00kor van még egy. Az ezt követő dolgok nagyban függenek attól, hogy mikor jövök haza. Ha nem sportolok este és még csak algebra házit sem irok hajnal fél kettőig bent (mint múlt héten) akkor általában hazajövök(ez is kábé 7-8at jelent) és eszem mirelit csirkefalatokat, vagy mirelit pizzát vagy valami tészta+spagetti szószt. Főzni sajnos eddig alig volt időm, talán kétszer ha összejött, remélem azért ez változni fog. A napok nagy részében viszont leginkább későn járok haza (9-10) ilyenkor az egyetem környékén eszek még egyet. Hálaégnek hétfőn van a pizza+pincher a Turtle-ben, Kedden ugye Terrapin Tuesday a PapaJohn's-ban (ez a 2xTouchdown ingyen feltét), pénteken szintén olcsó a hambi+sültkrumpli a Turtle-ben és még a Miller light is csak $1. A többi napokon van, hogy a PotBelly-ben eszem (isteni melegszendvicsek) de van hogy csak betárazok valami csirkéset aztán azt eszem meg. A szerdai algebra night keretében az a hagyomány alakult ki, hogy a 8 körüli holtpont idején bevágódunk egy kocsiba és elmegyünk egy Qdoba nevű helyre, ahol olyankor féláron adják a burrito-t kivéve ha extra húst kérsz bele, mert akkor az egészet ki kell fizetni. Gondolom most az a következő kérdés, hogy ez mennyibe kerül naponta, hát olyan $10-12 átlag. Ha itthon vacsizom akkor $5-6. Sokat meg lehet spórolni ha az ember hajlandó vizet vagy teát inni, úgyanis mindenhol kifejezetten adnak csapvizet méghozzá ingyen, csak kérni kell a poharat. Ez persze baromi soknak hangzik, ha ahhoz mérjük, hogy az etiópok napi $1-ből éheznek, de errefele teljesen átlagos.

Kicsit az elmúlt két hét eseményeiről. Rögtön szombat előtt egy héttel Carol tartott egy házibulit az új lakótársa tiszteletére. Na ő persze úgy lakótárs hogy az emeletet tekintik egy lakásnak és az ő részébe csak a lépcsőházon keresztül lehet eljutni van saját konyhája+fürdőszobája ami nekem persze azt jelenti, hogy saját lakása van, de  inkább nem megyek bele definiciós vitákba. Carol-ról azt kell tudni, hogy 4 évig dolgozott Tax research témakörben egy cégnél ami éppen elég volt ahhoz, hogy ráébredjen, hogy valójában ő algebra házit akar irni szerdánként, úgyhogy felcsapott Grad. Studentnek. A buli egész szórakoztató volt, egyébként is megfigyelhető, hogy az amcsik imádják a komoly témákat igy az ember bármikor belecsöppenhet egy beszélgetésbe arról, hogy mennyire emberi jog teleszkópos mesterlövész puskát tartani otthon, ahol aztán valaki felveti, hogy ez azért rossz mert nőket nagyobb arányban lövik le...

Egy komoly tanúlság a buliból az, hogy van Texasi gyártású vodka. Valóban, eredeti Made in Austin! A legmókásabb pillanat mégis a hazaút volt. Mint utólag kiderült, Ariel életében először rúgott be most viszont alaposan. A kemény 50 körüli kilójához betermelt pár pohár rozét, rápakolt egy massziv Whiskey adagot majd az egészet megbolonditotta egy fél üveg pezsivel. A továbbiak megosztásától Ariel személyiségi jogaira való hivatkozással eltekintek azt leszámitva amikor a metrón hazafele észrevettük, hogy beszél valakivel de nem mondta meg kivel. Arra tippeltünk, hogy biztos anyut-aput sokkolja éppen, de nem valójában felhivta a 911-et hogy annyira részeg, hogy mindjárt meg fog halni, mit csináljon. Ők felajánlották neki, hogy ha kifizeti akkor küldenek egy mentőt a metróállomásra. Na akkor rögvest átgondolta ezt a halál dolgot és mondta, hogy inkább nem élne az opcióval. Ariel egyébként csinál fura dolgokat ha iszik. Az egyetlen olyan buli alatt amikor táncoltunk valamennyit, kisajátitott a parkettet cigánykerekezés, szaltózás és egyéb akrobatikus mutatványok céljából.:)

Másnap persze nekem sem kivánta a gyomrom az intramural meccset, de azért megtettem ami tőlem tellett végre játszani is engedtek anélkül, hogy belekötöttek volna a nadrágjaink különböző részeibe úgyhogy hoztunk is egy döntetlent. Az x úgy alakult ki, hogy Tim pozdorjává zúzott egy lánykát teljesen szabályos ütközés közben de persze ha lány és sikit akkor hetes... (Én inkább 69-est mondanék, de ez az én izlésem...)
Csodák csodájára, két forfeit és egy döntetlen után bejutottunk a rájátszásba! Hmmmmm érdekes. Még érdekesebb, hogy a playoff első meccsén egy olyan csapattal játszottunk akik a mi csoportunkban voltak. Még ennél is érdekesebb, hogy a meccset berakták tegnap este 11órára. De sebaj azért megnyertük én egy gólt és egy gólpasszt jegyztem:) Jó azért nem egy közgázliga, de jobb mint a semmi.

Aztán az elmúlt hétvégén elmentem életem első College Football meccsére a Maryland Terps vs. Duke meccset volt balszerencsém megtekinteni. Itt az a szokás, hogy meccsek előtt a társaságok csapnak egy Barbecue-t, ami hotdog+hamburger sütésből és sörfogyasztásból áll. Még sörváltót is játszottunk, amit itt flipadelphiának hivnak mert ha megittad a sört akkor a poharadat fel kell forditani úgy, hogy leforditott állapotban az asztal szélén alulról belepöccintesz. Persze ez nem a magyar virtuson alapul úgyhogy egyszerre kábé egy fél deci sört kell lehúzni pohárból. A vicces az, hogy éppen egy nappal előtte jött ki egy körlevél ami az alkoholfogyasztás veszélyeire hivta fel a figyelmünket, és hogy az egyetemi területen való alkoholfogyasztás mennyi kárt okozhat az academic community-nek és ezért mennyire tilos, de főleg az alkoholos játékok mennire tilosak blablablaZZZZzzzzzz...

Maga a meccs borzasztó volt, a Terps kiszenvedte a győzelmet három Touchdown-nal (ma be is burkoltam a hat ingyenfeltétes pizzámat) de egyébként baromi gyenge játék volt végig.

Jut eszembe pénteken még csocsóztam is! Ugyanis Olivernek az ausztrál srácnak van csocsóasztala, igy a pénteki szokásos teknőcözés után átmentünk páran hozzá. Itt találkoztam a világ legkisebb kutyájával, akinek a teste tökéletesen kocka alakú egyébként véletlenül is lehet bele akkorát rúgni, hogy átrepüljön a szobán de nem baj mert úgysem tud nagyot esni a légellenállás miatt. A csocsó után youtube videókat mutogattunk, úgyhogy meggyőződtem róla, hogy mindenki heteró a szobában, de ennek ellenére olyan történt ami már már skandallum: NEM TALÁLTÁK HUMOROSNAK AZ EAT DA PUPUT!!! Nem botránkoztak meg, nem. Egyszerűen csak: Whatever...

Sajnálom, hogy egy ilyen tragikus eseménnyel kell befejeznem, de most hogy lélekben újra átéltem már nem vagyok képes tovább irni, másrészt itt már 1:35 van és a múltkor azt mondta Dionüszosz, hogy aki reggel elkésik az általában nem ért meg egy csomó mindent és "Don't come to the qualifying exam if you don't understand this proof, because you're gonna CRYYYY!!!! Yes, I'm gonna make you CRY!!!"
 

9 megjegyzés:

  1. Zsooooooooooooooooolt, siekrült rátalálnom a blogodra :))))
    úgyhogy tegnap emg ma munka helyett ki is olvastam az egészet :D
    mindent bele, csak így tovább, ésatöbbi ésatöbbi, várom a bejegyzéseket MINDEN NAP - alkalom adtán helyettesíthető azzal, ha bemásolod az algebra házit, így legalább tudjuk, hogy valóban azzal foglalkoztál és azért nem írtál blogot :D

    csók
    puszi

    VálaszTörlés
  2. ps. nem értem én ezt a rendszert, csináltam a gmail fiókomhoz egy Viki fedőnevű accountot ide, erre most berakja az amazont, amit nem tudom honnan szült....mindenesetre tudd, hogy Viki voltam :D

    VálaszTörlés
  3. Azért szerintem az az Amazon is jön valahonnan;)

    VálaszTörlés
  4. Jajj, sorry, elcsesztem, ezt a Velvetre akartam kommentelni, ide más jött volna:

    Lehetne a köv szavazás témája az hogy Zsolti változtasson a blog hátterén, hogy ne kelljen mindig kijelölnöm a szöveget ahhoz, hogy olvasni lehessen??

    VálaszTörlés
  5. és végül, aki nem találja humorosnak Martin Szempa kalandjait, az BELÜL HALOTT!! Sajnálom, hogy zombikkal kell együtt élned:(

    Annál a vitánál meg ottlettem volna, hogy a távcsöves puskák otthoni tartása mennyire veszélyes a nőkre, lehet ma este be is dobom a témát Tatuban:D

    VálaszTörlés
  6. "Krisnás vegakaja" :D :D :D bazz

    VálaszTörlés
  7. A többi háttér borzasztó ocsmány az a baj, nem tudtam, hogy ennyire zavaró és simán tudom olvasni.

    VálaszTörlés